Az Andrea Chenier-vel kezdődik a milánói Scala évada decemberben

2017 június 01. csütörtök, 16:45

Umberto Giordano Andrea Chenier című operájával indul december 7-én a milánói Scala 2017-2018-as évada, amely nyolc új produkciót tartalmaz. Az operát Mario Martone nápolyi film- és színházi rendező rendezi, a karmester Riccardo Chailly, a Scala zenei igazgatója lesz, a főbb szerepekben Anna Netrebko szoprán és Yusif Eyvazov azerbajdzsáni tenor énekel.

Scala (fotó. Mark Hemingway)

Scala (fotó: Mark Hemingway)

A következő szezonban 15 különböző operát és kilenc új balettet láthat a Scala közönsége – közölte az Alexander Pereira intendáns vezette intézmény. A kiemelt előadások között lesz Johann Strauss A denevér című operettje Zubin Mehta vezényletével és Giuseppe Verdi Simon Boccanegrája Cson Mjon Hun dél-koreai karmester dirigálásával. Chailly áll a karmesteri pultnál Donizetti Don Pasquale című vígoperájának előadásában is.

A Scala jövőre ünnepli Franco Zeffirelli sztárrendező 95. születésnapját és bemutatja az Aidát. Az új évad nyolc új produkciója közül a legnagyobb várakozás a 91 éves Kurtág György évek óta készülő, Fin de partie című operáját övezi, amellyel a szezont akarja zárni az operaház.

Guiseppe Sala, Milánó polgármestere elégedett az új programmal. “A Scala költségvetése rendben van, az intézmény jó kezekben van. Ez nem rossz, de még jobbak is lehetünk” – mondta. A Scala felügyelőbizottsága áprilisban fogadta el az intézmény hároméves tervét, mely szerint az eddigi 12 helyett 15 operát kell műsorra tűznie egy-egy évadban a milánói dalszínháznak. Alexander Pereira főigazgató szerint külföldi magánbefektetők becsalogatása érdekében szükséges a gazdagabb kínálat.

Forrás: MTI, Színház.org