“Amikor átjöttünk a határon, úgy éreztem, itthon vagyok” – René Pape Magyarországon

2017 július 04. kedd, 14:48

Először lépett fel Magyarországon a világ vezető basszistája. Nagy sikerű áriaestje utána Figyelő kérdezte René Papét.

A Figyelő cikkéből:

A kérdésre, hogyan határozta el, hogy operaénekes lesz, a drezdai születésű művész elmondta, a nagymamája nevelte fel, az ő számára még eleven élmény volt a Semperoper, melyet a háborúban lebombáztak, negyven év után építették csak újjá. “Nekünk már csak a romok maradtak, amelyek között sokat játszottunk. Hétévesen bekerültem a híres Kreuzchorba, az volt az én zeneiskolám. Rengeteg egyházi muzsikát énekeltünk, emellett a kórus Varázsfuvola-előadásokba is delegált fiúszólistákat. Ez volt a legeleje” – emlékezett René Pape.

René Pape

René Pape

Az énekes diákként többször is járt nálunk. “Hátizsákkal jöttünk. Budapest, Balaton – Siófok, Füred. A szép lányok és a diszkók. Szabadabb világ volt itt, egyértelműen éreztük. A szórakozóhelyeken sorba állva igyekeztünk magunkat NSZK-soknak láttatni, akkor jobban bántak velünk, de nem mindig sikerült. A márkánk nem vette fel a versenyt, a sátorban egyszerű élelmezést tudtunk csak megoldani, de akkor ez nem volt probléma. A Keletiben jól ráfáztam, mert érkezéskor egy pénzváltó a legvacakabb trükkel vert át, és magyar bankóköteg helyett csak papírfecniket kaptam fedlapokkal… Apámnak kellett pénzt küldenie a következő vonattal, egy másik sráccal. De tudom, hogy ezt mindenhol csinálták, nálunk, az NDK-ban is, szóval nem rovom fel a magyaroknak. Én voltam nagyon fiatal és naiv” – mesélte.

“Amikor átjöttünk a határon, azonnal úgy éreztem, hogy itthon vagyok. Furcsa, mert alapvetően szállodában élek, bőröndből öltözöm sok-sok éve, távol családtól, otthontól. De vannak helyek, ahol ez a nyűgös, rossz érzés nem ér el. Itt, Budapesten lakni, sétálni, a Pomádé kiejtését silabizálni, Mahler és Klemperer nyomdokán lépdelni, a közönség ünneplését fogadni egyaránt igen otthonos. És még valami: közös a sorsunk. 52 éves vagyok, ugyanazt éltem át Drezdában, amit önök itt. Tagadhatatlan, hogy ez is eszembe jut, itt van velünk, ezekkel a generációkkal. Öntől tudom, hogy pont a Pomádé a legsötétebb kommunista terror idején született: lám, erről beszélek. Még a dupla fenekű vígopera basszusszerepeiben is ott lappang valami különös, valami tragikus, amit mi, önök és én is értünk. Azt pedig ki ne szeretné, ha értik és értékelik?” – fogalmazott René Pape.