Fiatal rendezők és operaházi szólisták együttműködése a RingFeszten

2018 május 04. péntek, 14:01

Ősbemutatókkal, magyarországi premierekkel, ismeretterjesztő előadásokkal és egyéb különleges eseményekkel foglalja össze csaknem két hétbe tematikus évadát a Magyar Állami Operaház az Erkel Színház, az Ódry Színpad és a Kiscelli Múzeum tereiben. A RingFeszten 2018. május 10-től közel két héten át a mesterre ható, illetve zeneileg belőle táplálkozó komponisták művei szólalnak meg – színpadra állítva, koncertszerűen vagy épp a filmvásznon.

A Fesztivál részeként megvalósuló premierek közül a május 11-i Örömünnep című előadás a Wagnerre is ható Johann Sebastian Bach világi kantátáit ágyazza színpadi rendezésbe. A produkció a szerzemények korabeli előadási szokásait megjelenítő történet keretében, montázsszerűen mutatja be a mester öt kevésbé ismert alkotását, az ősbemutató középpontjában a Herkules-kantátaként ismert tanmese áll. A Színház- és Filmművészeti Egyetemmel és a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel együttműködésben megvalósuló darab fiatal hallgatók közreműködésével valósul meg: Tarnóczi Jakab rendező Ascher Tamás, Novák Eszter és Selmeczi György osztályában, a látványtervező Mikes Anna pedig Zeke Edit kezei alatt tanul. Az Ódry Színpadon látható előadásban az Opera válogatott szólistái, Bakonyi Marcell, Balczó Péter, Busa Gabriella, Cser Krisztián, Ducza Nóra és Rácz Rita működnek közre, a zenekart Oberfrank Péter vezényli.

A Magyar Állami Operaháznak nem csupán a múltban megírt művek bemutatása, ápolása a célja; támogatni kívánja új alkotások létrejöttét is. Így született meg a Siegfried-idill, avagy Egy barátság vége című színmű is, amelyre az Opera Szálinger Balázs József Attila-díjas költőt és drámaírót kérte fel. A címben megjelenő és a darabban is fontos szerepet játszó szimfonikus Wagner-mű, a Siegfried-idill szerepeltetése ellenére a produkció prózai előadás, ami szintén az Ódry Színpadon debütál május 13-án. A Wagner és Nietzsche kapcsolatáról, valamint a filozófus Wagner lánya iránt érzett, de titkolt szereméről szóló alkotás koncepciója Ókovács Szilveszter, rendezői kivitelezése Kálloy-Molnár Péter nevéhez fűződik. Wagner, Nietzsche, Cosima és Elisabeth (Nietzsche húga) szerepében Kőrösi András, Csémy Balázs, Schell Judit és Létay Dóra láthatók. Az Opera Zenekart a kísérleti előadásokban gyakran előforduló Köteles Géza vezényli, a Pokhodnykh Ellina és Kovács Noel Ágoston által táncolt betéteket Venekei Marianna koreografálta.

A népszerű késő esti előadásokat folytatva idén GermanLateNight cím alatt mutatja be az Opera ugyancsak május 13-án Paul Hindemith, a Wagner utáni német zeneszerzés egyik legnagyobb alakjának négy egyfelvonásos művét a Kiscelli Múzeumban. Az Oda-vissza című szkeccs, noha csak tízperces, hordozza a műfaj összművészeti jellegét: a látvány, a színpadi trükkök ugyanolyan fontosak benne, mint az énekelt szólamok. Az idővel, élettel és halállal abszurd módon játszó darab komoly rendezői kihívás, az Ascher–Novák–Selmeczi-osztály növendéke, Varga Bence azonban emellett Hindemith expresszionista apáca-történetét, a Sancta Susannát is színpadra állítja, mely először szólal meg Magyarországon. A saját korában egyházellenesnek vélt opera Varga újragondolásában kifejezetten az Istennel való találkozásra kíván összpontosítani.

Richard Wagner

Richard Wagner

Az est további részében Nagy Péter István koncepcióiban elevenedik meg Hindemith zenéje. Elsőként a Wagnerrel közvetlen kapcsolatot is mutató paródia, A bolygó hollandi nyitánya csendül fel „vonósnégyesre, ahogy azt egy rossz, üdülőhelyi zenekar reggel 7 órakor a falu kútjánál lapról olvassa”. A fizikai színházi szakon harmadéves koreográfus-rendezőhallgató kortárs tánccal egészíti ki a hamiskás zenét, és formálja újra látványban is a wagneri archetípusokat. A szintén magyarországi bemutató után először szerepel az Opera műsorán A hosszú karácsonyi ebéd, a szerző utolsó alkotása zárja a műsort. Az időt különlegesen kezelő, egy vacsora alatt 90 évet elmesélő mű hálás feladat a rendezőnek, és izgalmas élményt ígér a közönségnek. Az előadások előtt egy órával az érdeklődőket a Kiscelli Múzeum tárlatvezetés is várja az intézmény gyűjteményébe. A GermanLateNight darabjaiban a Zeneakadémia legígéretesebb énekes növendékei és frissen végzett operistái mellett olyan művészek állnak színpadra, mint Meláth Andrea, Sáfár Orsolya és Dékán Jenő. Az est karmestere Dénes István lesz.

A német zeneirodalom két nagyhatású szerzője, a maga korában is elismert Albert Lortzing és az utókor számára már nélkülözhetetlen Franz Schubert egyfelvonásosai is színre kerülnek május 17-én az Ódry Színpadon. Schubert A négy évig tartó őrség című operája, mely – bár igen korai mű – csak a szerző halála után 68 évvel debütált a színpadon, és újabb 122 év múltán szólal meg először Magyarországon. A fesztivál több produkciójához hasonlóan az Opera ezúttal is lehetőséget biztosít a műfajra fogékony egyetemi hallgatóknak, hogy saját elképzeléseik alapján vigyék színre a művet, így a daljáték Tárnoki Márk rendező és Kuti Letícia látványtervező koncepciójában, magyar nyelven hallható. A szökevény francia katona büntetéstől és szerelemtől való menekülése után szintén párkapcsolati húzd meg, ereszd meg következik: Lortzing Az operapróba című alkotása. A színház a színházban, pontosabban opera az operában-helyzet izgalmas feladatát Szokol Judit rendező oldja meg látványtervezője, Devich Botond közreműködésével. A darabokban a Magyar Állami Operaház Énekkarának szólistaként is helytálló művészei lépnek színpadra. Az Opera Zenekart Erdélyi Dániel dirigálja.

A fesztivál nyitónapján, május 10-én a Wagner, a dalnok című esten Megyesi Schwartz Lúcia, Fodor Beatrix, Keszei Bori és Bátki Fazekas Zoltán a zongorista Zsoldos Bálint közreműködésével enged betekintést a német komponista kevésbé ismert dalszerzői munkásságba az Erkel Színház Bernáth Büféjében, míg 14-én a Wagner-rajongó osztrák zeneszerző, Hugo Wolf A kormányzó című 1896-ban bemutatott operájának koncertszerű előadása hallható az Erkel Színház nagyszínpadán. A Magyarországon először hallható alkotásban, amely Andalúziában játszódik és a házasságtörő címszereplő megleckéztetését meséli el sötét humorral fűszerezve, a főbb szerepeket Haja Zsolt, Szappanos Tibor, Balga Gabriella és Palerdi András kelti életre.

Richter János

Richter János

A fesztivált május 21-én a 102 éve elhunyt karmester, Richter János emlékére rendezett A szakrális Wagner című hangverseny zárja ugyancsak az Erkel Színházban. A Stabat Mater, a Tannhäuser és a Parsifal részleteit Lother Zagrosek vezetényletével adja elő az Opera Zenekar és Énekkar, valamint dalszínház szólistái. A RingFeszt egésze alatt kreatív zenehallgatások keretein belül délutánonként az Erkel Színház Bernáth Büféjében zenetörténészek mesélnek (hang- vagy videófelvétel segítségével) a repertoárba idén be nem fért művekről, Beethoventől és Glucktól kezdve Weberen, Offenbachon, Marschneren, D’Alberten és Spontinin át Straussig, Busoniig és természetesen Wagnerig.

 
 

Kapcsolódó anyagok