A Trisztán és Izoldával kezdődnek a Wagner-napok a Müpában

2018 június 04. hétfő, 13:24
Richard Wagner Trisztán és Izolda című zenedrámájának előadásával kezdődnek június 7-én a Budapesti Wagner-napok a Müpában.

Anja Kampe / fotó: Sasha Vasiljev

A Trisztán és Izolda Cesare Lievi rendezésében látható Anja Kampe szoprán és Peter Seiffert német tenor címszereplésével, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar férfikara (karigazgató Somos Csaba) közreműködésével, Fischer Ádám vezényletével. Marke király szerepében június 7-én és 13-án Matti Salminen, június 16-án Liang Li áll színpadra, Kurwenalt Boaz Daniel, a pásztort Megyesi Zoltán, a kormányost Haja Zsolt, a fiatal hajóst Horváth István alakítja, Melot szerepében Neal Cooper, Brangäneként Schöck Atala látható.

A Trisztán és Izoldát a fesztivál történetében immár második verzióban viszik színre. Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra 2010-es produkciója után Cesare Lievi olasz színházi rendező, költő és dramaturg most új felfogásban álmodja színpadra a tragikus sorsú szerelmesek történetét. Peter Seiffert keresett német tenor, Lohengrin-alakítását egy kritikus “a Wagner-éneklés világraszóló eseményének” nevezte. Az izraeli Daniel Boaz a bécsi Staatsoper tagja, a Wagner-operák baritonszerepeit is mindig nagy sikerrel énekli. Neal Cooper a Covent Gardenben is Melot szerepében debütált. Anja Kampe a Bajor Állami Operában, Bayreuthban és Barcelonában is számos nagy Wagner-szerepet énekelt. Schöck Atala Bayreuthban Pierre Boulez és Fischer Ádám vezényletével a Parsifalban lépett fel, Frickaként a Müpa produkciójában is részt vett.

Cesare Lievi

Fischer Ádám 2001-ben debütált Bayreuthban, művészi teljesítményét az Opernwelt Az év karmestere címmel ismerte el. Kossuth-díjas, a bécsi Staatsoper tiszteletbeli tagja, a Budapesti Wagner-napok művészeti koncepciójának megalkotója.

A Budapesti Wagner-napok programjában a Trisztán és Izolda mellett a Tannhauser és A bolygó hollandi, valamint beszélgetések, Camilla Nylund dalestje és a korábbi előadásokról készült dokumentumfilmek vetítése is szerepel június 7. és 17. között. A Matthias Oldag rendezte Tannhauserben Erzsébetként Szabóki Tünde, a címszerepben Stephen Gould amerikai tenor áll színpadra. Új szereposztásban tér vissza A bolygó hollandi: a címszerepben John Lundgren svéd baritonnal, Sentaként pedig Elisabet Striddel.