A V4 országokban turnézik az Opera

2018 szeptember 24. hétfő, 18:36

Janáček Jenůfa és Kodály Székely fonó című műveivel turnézik szeptember 24. és 29. között Varsóban, Pozsonyban és Prágában a Magyar Állami Operaház. Az Andrássy úti Ybl-palota korszerűsítése miatt a majd egész évadon át tartó intenzív turnéidőszak ezzel párhuzamosan belföldön is folytatódik a Filharmónia Magyarországgal közös „Operát az Operából!” turné keretei között.

A visegrádi országok történelmi együttműködésének felelevenítését Antall József, a rendszerváltoztatás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke kezdeményezte. Halálának 25. évfordulója és a 2017/18-as magyarországi V4-es soros elnökség együtt adta az ihletet ahhoz az operaturnéhoz, amely szeptember utolsó hetében keresi fel a társországok fővárosainak rangos kulturális intézményeit, így a varsói Lengyel Színházat, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházat és a prágai Žofín palotát – utóbbi helyszínen a produkciók koncertszerű változatban lesznek hallhatók.

Jenufa / Fotó: Nagy Attila

A közös közép-európai identitás hangsúlyozására is alkalmas műsor szerzői, színpadra állítói és előadói tekintetében is összefogja a négy országot. A minden országban két estét töltő turné első napján Leoš Janáček Jenůfa című operája látható Vidnyánszky Attila 2004-es operaházi rendezésében. A főbb szerepeket Rálik Szilvia, Kiss B. Atilla, Kovácsházi István és Balatoni Éva mellett a lengyel Helena Zubanovich alakítja, az Opera Zenekart Kocsár Balázs vezényli.

Székelyfonó / Fotó: Csibi Szilvia

A második estén a Kodály Székely fonója szerepel a műsoron, amit az ugyancsak lengyel Michał Znaniecki 2016-os operaházi rendezésében láthatja a V4 országok közönsége. Az előadás főbb szerepeit Haja Zsolt, Sáfár Orsolya, Schöck Atala, Wiedemann Bernadett és Ujvári Gergely énekli, az estek karmestere a cseh Petr Popelka.

Az Opera ezzel párhuzamosan is folytatja belföldi, „Operát az Operából!” elnevezésű turnéját. A Filharmónia Magyarországgal közösen szervezett program következő állomása a szeptember 29-i Szimfonikus est a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában, míg a Magyar Nemzeti Balett Klasszikus és modern című műsorát Tatabányán, a Vértes Agorájában mutatja be szeptember 30-án.

A „Puccini Itáliája”-évad keretében a Turandot koncertszerű változata október 12-én Hódmezővásárhelyre, 14-én a Miskolcra, 21-én pedig Pécsre látogat, a balettest október 1-jén Egerben, 7-én Nyíregyházán, 16-án Salgótarjában, 19-én Békéscsabán, 20-án pedig Szekszárdon vendégeskedik, míg az Opera Zenekar szimfonikus koncertjei október 6-án Veszprémben, 8-án Kecskeméten, 27-én pedig Zalaegerszegen hallgathatók meg.

 

 
 

Kapcsolódó anyagok