A Fidelio a Müpában Szabóki Tündével és Cser Krisztiánnal

2018 november 03. szombat, 10:49

Beethoven egyetlen operáját, a Fideliót láthatja a közönség szombaton a Müpa hangversenytermének színpadán Gábor Sylvie rendezésében.

A szabadság, a házastársi hűség és az önfeláldozás eszméjét fogalmazza meg az egyik legnagyobb zeneszerző egyetlen operájában. A Fidelio ősbemutatóját 1805-ben tartották, ám a végleges kétfelvonásos változat csak 1814-ben született meg – hangzott el az M5 csütörtöki Kulturális Híradójában. Szabóki Tünde operaénekes, akit Leonora szerepében láthat a közönség, arról beszélt, hogy a darab jól jellemzi Beethoven személyiségét.

A Don Pizarro szerepében színpadra lépő Cser Krisztián operaénekes elmondta, hogy az előadást vetítéssel kísérik. Elhangzott az is, hogy Gábor Sylvie rendezése olyan alapkérdésekre keresi a választ, miért fontosabb olykor a vágyódás, mint maga vágyódás tárgya; hol vannak azok a morális határok, amelyeket nem léphetünk át, illetve lehet-e az emberi képzelet is a börtön egy fajtája. A Müpa akusztikai adottságait kihasználva az alkotók igyekeztek előtérbe helyezni a mű magas szintű zenei megvalósítását, ezzel szem előtt tartva a beethoveni szándékot: a második felvonás rendkívüli erejű fokozását és a befejezés szinte kozmikus szabadsághimnuszát – hangzott el.

A Fidelio, Beethoven életművének emblematikus alkotása, a valaha született legnagyobb szabadsághimnuszok egyike. A produkció alkotói a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem adottságaihoz alkalmazkodva, félig szcenírozott változatban adják elő a művet német nyelven magyar feliratozással – mondta. A Budafoki Dohnányi Zenekart, a Cantemus Vegyeskart, a Magyar Állami Operaház Férfikarát és a Budapesti Akadémiai Kórustársaságot Hollerung Gábor vezényli. A főbb szerepekben Szabóki Tündét, Eugene Amesmannt, Cser Pétert, Cser Krisztiánt, James Moellenhoffot és Sáfár Orsolyát láthatja a közönség. Vezényel Hollerung Gábor.

“Ez egy nagyon nehéz darab. Szabadítóoperának definiálják. Gondolkodtam, hogy mit is jelent nekünk ez a szó ma, egy jóléti társadalom közepén, és arra jutottam, hogy az egyéni fantázia legalább akkora börtön tud lenni, mint a fizikai értelemben vett. Rápörgünk dolgokra és a végsőkig tudunk hozzájuk ragaszkodni. Ugyanez történik a Fidelio szereplőivel is. Ott van például Marcellina, aki elvileg beleszeret a férfinak öltözött Leonorába. Ez számomra kevésbé hihető a 21. században, mint az a feltételezés, hogy ez egy tinédzser lány, aki anya nélkül, egy kemény férfivilágban szocializálódik, és rajongani kezd valakiért, akit nem ismer. Ez a fantáziálás annyira magával ragadja, hogy a rajongása fontosabbá válik, mint maga a rajongás tárgya: nagyjából ezt éljük meg mindannyian tiniként az első plátói szerelem formájában. De érdekelt az is, hogy mi megy végbe valakiben (Florestan), ha évekig be van zárva valahová. Hogy éli meg, ha hirtelen visszanyeri a szabadságát és visszakerül abba a környezetbe, ahonnan évekkel korábban kiszakították. Sajnos konkrét példák bizonyítják, hogy nem tud újra beilleszkedni. Vagy ott van Rocco figurája, Marcellina apja, aki hol nőként, hol gyerekként kezeli a lányát, mert fogalma sincs, melyik a helyes egy tinédzsernél, és nincs körülötte egy nő, aki segítené ebben. Az áriájában az egyik pillanatban csinos nőként ajánlja fel Fideliónak, a másikban pedig a térdén lovacskáztatja… Totál skizofrén viselkedés. Ezek mind-mind nagyon érdekes karakterek már önmagukban is, nem beszélve az egymáshoz fűződő viszonyrendszerükről!” – nyilatkozta a Magyar Narancsnak Gábor Sylvie rendező.

“Igazodnunk kell a Müpa színpadi lehetőségei-hez, ami annyit jelent, hogy nem állnak rendelkezésemre olyan színházi technikák, melyek fokozhatnák a hatást: nincsenek utcák, nincs forgó, és füstöt sem használhatok az orgona miatt. Cserébe viszont zseniális az akusztika! Díszletileg törekedtünk az egyszerűségre: gyakorlatilag a két nagy vetítőfelületen és néhány bútoron kívül nincs más a színpadon, ami elősegíti a koncentrálást a belső történésekre, az emberi viszonyokra. Stílusban az összművészet híve vagyok, mert minden hat ránk, ami körbevesz minket. És bár első hallásra biztosan meghökkentő, de a mostani előadásban képviselteti magát a kortárs tánc, az irodalom és a képzőművészet is. Mindez segíti, hogy asszociatív módon gondolkodtassam a nézőt” – tette hozzá.