Elhunyt Geszty Szilvia világhírű szoprán

2018 december 19. szerda, 13:50

Nyolcvannégy éves korában, stuttgarti otthonában elhunyt Geszty Szilvia koloratúr szopránénekesnő, a helyi egyetem énekprofesszora, „a koloratúra királynője”.

Geszty Szilvia / Fotó: Martin Bernklau

Geszty Szilvia / Fotó: Martin Bernklau

Geszty Szilvia Budapesten született Witkowsky Ilona Mária Szilvia néven. Orvos édesapja lengyel volt, a Geszty nevet első férje után vette föl; a művészetek iránti érdeklődését és tehetségét édesanyjától örökölte, aki maga is énekesnek készült. Egész kiskorától énekelt, balettozott és zongorázni is tanult, színjátszó csoportban játszott, rendezett és koreografált. Érettségi után a színművészeti főiskolára jelentkezett, a felvételin a bizottság egy dalt is kért tőle, majd rendkívüli szépségű hangja miatt rögtön átirányították a zeneművészeti főiskolára, ahol maximális pontszámmal vették föl.

Főiskolásként ötödik helyen végzett a Schumann-énekverseny legfiatalabb résztvevőjeként, 1958-ban már első díjat nyert a Liszt-énekversenyen. A már ekkor „dalkirálynőnek” nevezett énekesnő diplomájának megszerzése után, 1959-től a filharmónia szólistája lett. Megtalálták a leghíresebb olasz koloratúrszerepek is, s azon kevesek egyike, akik Offenbach Hoffmann meséi című művében mind a három főszerepet elénekelték. Egy kritika kapcsán figyelt fel rá 1965-ben a világhírű karmester, Solti György, aki Londonba hívta A varázsfuvola előadására.

Geszty Szilvia a hatvanas években a legnevesebb operaházakban lépett színpadra, egyebek közt Rómában, Londonban, Buenos Airesben és a New York-i Metropolitanben. 1970-ben települt át Berlin nyugati felébe, és megkapta az NSZK állampolgárságot. A hetvenes évek első felében a hamburgi Állami Opera magánénekese, majd a stuttgarti Városi Színház első koloratúrszopránja, az edinburghi, a salzburgi, a müncheni, a luzerni és a glyndebourne-i fesztivál állandó vendége volt. 1975-től kezdve több mint két évtizeden át tanított a stuttgarti, öt évig a zürichi zeneművészeti főiskolán, több mesterkurzust is tartott, a Magyar Állami Operaházban is. Melanie Diener, Regina Kabis és Marlis Petersen tanára volt.

Rendezőként is kipróbálta magát – 1998-ban Poznanban, majd Luxembourgban Donizetti Don Pasquale című operáját állította színpadra. 1988 és 2002 között nevével kétévente nemzetközi koloratúrversenyt tartottak, amelyre hangnemtől függetlenül bárki jelentkezhetett. Önéletrajza 2004-ben jelent meg. Művészi pályafutása elismeréseként 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Élete utolsó hat évében Stuttgart-Riedenbergben élt, még fellépéseket is vállalt.

Geszty Szilvia december 15-én, szombat éjjel hunyt el Stuttgartban.

Forrás: Fidelio

 
 

Kapcsolódó anyagok