Rendkívüli műsorral ünnepel a Budapesti Filharmóniai Társaság

2019 november 14. csütörtök, 5:00

A december 1-ei ünnepi koncert a Vigadóban egyfajta időutazásként tekint a múltba és életre hív új értékeket a jövő számára.

Az Erkel Ferenc által 1853-ban útjára indított Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Magyarország első, rendszeres koncerttevékenységet folytató hivatásos szimfonikus együttese, 2019-ben ünnepli alapításának 166. évfordulóját. Története során a zenekar mindig is nagy hangsúlyt fektetett a magyar zenetörténet kincseinek bemutatására és új kulturális értékek létrehozására.

Kodály Zoltán 86 évvel ezelőtt a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának ajánlotta Galántai táncok c. művét, amely azóta is minden hazai együttes repertoárján szerepel. Az elődök kezdeményezését folytatva kérte fel az együttes Vajda Jánost, korunk egyik legismertebb zeneszerzőjét új ünnepi nyitány megírására, amely várhatóan szintén meghatározó zeneműve lesz a következő évtizedeknek, és első ízben december 1-jén hangzik el a Vigadóban, a zenekar előadásában. Az Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző kompozícióira a tonális zene jellemző, ily módon a hagyományokhoz kötődik:

„Túl azon, hogy az ember alkotás közben a maga szükségleteit elégíti ki, nem szabad megfeledkezni az alapvető célról, vagyis másokhoz szólni, méghozzá olyan módon, amelyet mindenki megért”. (Vajda János zeneszerző)

A hangversenyen számos zenekari átirat hangzik el az est karmestere, Dénes István munkája nyomán, így több ismert dallamot újragondolt, néhol „átszínezett” köntösbe hallhat majd a közönség. Bartók Béla eredetileg zongorára írt Román népi táncok című műve és Liszt Ferenc Dante-szonátája is először lesz hallható nagyzenekari átdolgozásban. A méltán népszerű Dohnányi-mű, a Hull a pelyhes fehér hó.. témájából kifejtett variációs sorozat a Változatok egy gyermekdalra című kompozíció Fejes Krisztina, valamint Sarasate Carmen-fantáziája Kállai Ernő közreműködésével teszi teljessé az ünnepi estét.

Filharmóniai Társaság a Vigadóban: Történelmi visszatérés

A budapesti hangversenyélet történetében meghatározó jelentőségűnek tekinthető a Vigadó 1865-ös megnyitása, ugyanis a főváros első koncerttermeként fontos kulturális eseményeknek adott teret. Az első koncerten Erkel Ferenc vezényletével, a Filharmóniai Társaság közreműködésével hazánkban első ízben itt hangzott el Beethoven 9. szimfóniája. A Társaság nevéhez kapcsolódik Brahms II., B-dúr zongoraversenyének ősbemutatója is, amely 1879 decemberében Erkel Sándor vezényletével és a zeneszerző tolmácsolásában csendült fel a Vigadóban. Szintén itt hangzott el a filharmonikusok előadásában 1889 novemberében Mahler I. szimfóniájának premierje a szerző vezényletével. De ez a csodálatos épület adott otthont az 1923-as jubileumi – Pest, Buda és Óbuda egyesítése alkalmából megtartott – koncertnek, amelyen Kodály, Bartók és Dohnányi ez alkalomra komponált ünnepi kompozíciói hangzottak el a Filharmóniai Társaság tolmácsolásában, Dohnányi Ernő vezényletével.

BFTZ 166 – Vigadó, 2019. december 1.

Karmester: Dénes István
Közreműködik:
Fejes Krisztina – zongora
Kállai Ernő – hegedű
a
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

Vajda János: Filharmóniai ünnepi nyitány (ősbemutató)
Bartók Béla – Dénes István: Román népi táncok Sz. 56, BB 68 (zenekari átirat)
Dohnányi Ernő: Változatok egy gyermekdalra, op. 25
Pablo Sarasate: Carmen-fantázia, op. 25
Liszt Ferenc – Dénes István: Dante szonáta, S. 161/7 (zenekari átirat)