A Csárdáskirálynő Londonban jár!

2016 november 29. kedd, 8:47

Kálmán Imre Csárdáskirálynője még Londonban is hatalmas népszerűségnek örvend, ami nem csoda, hiszen az angol szövegkönyvet Arthur Miller írta.

csardas

Fischl Mónika, Szendy Szilvi, Dolhai Attila és Kerényi Miklós Máté előadásában, az Operettszínház zenészeivel kiegészülve, a Balassi Intézet szervezésében egy keresztmetszetet láthatott a londoni közönség az egyik legnépszerűbb Kálmán operettből a Covent Gardenben.

A londoni különítmény produkciójának igazán prominens vendégek tapsoltak tegnap. A koncert díszvendége volt Valerie Solti, a világhírű Solti György karmester özvegye.

solt

“Jelenléte és művészeinkk iránt érzett elragadtatása is bizonyítéka annak, hogy operett és komolyzene között nincsenek határvonalak. Ezt támasztja alá az is, hogy Valerie Solti világszínvonalúnak nevezte Kálmán Imre életművét. A fogadáson készült képünkön látható még Pataki Eszter, a londoni Magyar Intézet vezetője, a koncert szervezője, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország londoni nagykövete és John Scofield a Weinberger Kiadó elnöke, a Kálmán jogok tulajdonosa. Ők mind, együtt ünnepelték a magyar operett sikerét a szigetországban is Fischl Mónikával, Szendy Szilvivel, Dolhai Attilával, Kerényi Miklós Mátéval, na meg Lőrinczy György főigazgatóval. A mi csapatunk azonban már útnak is indult Szentpétervárra. Hamarosan nem csak onnan, de még Kínából is jelentkezünk majd!” – közölte az Operettszínház.

 
 

Kapcsolódó anyagok