Újévi hangverseny Lukács Anitával és a bécsi opera művészeivel Miskolcon

2016 december 21. szerda, 11:00

Három újévi hangversenyre várja a közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar január 6-án és 7-én.


2017 első hetén Lukács Anita, a Budapesti Operettszínház primadonnája és a Bécsi Állami Operaház fiatal művészeiből álló Vienna Tenors is fellép a Miskolci Nemzeti Színházban. A miskolci gyökerű énekesnőt ennek kapcsán az Észak-Magyarországkérdezte.

Részlet:

Az ön pályája Miskolcról indult. Sokat turnézik külföldön, énekelt már Amerikában a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hall-ban, Németországban, Izraelben, Oroszországban, most legutóbb pedig Kínában turnézott a Csárdáskirálynővel. Milyen érzés visszatérni a szülővárosába?

– LUKÁCS ANITA: Különleges és megtisztelő feladat a szülővárosomban énekelni és játszani. Mindig nagy örömmel teszek eleget a miskolci felkéréseknek. Ebben a városban tartják az ország legnagyobb nyári operarendezvényét, a Bartók Plusz Miskolci Operafesztivált. Most már mondhatom, hogy újra és újra visszatérek vendégművészként, hiszen 2014-ben Rusznyák Gábor rendezésében bemutattuk Lehár Ferenc: A víg özvegy című operettjét, amiben Valencienne szerepét játszottam. A Budapesti Operettszínház társulata pedig minden évben bemutat egy kortárs operát ezen a fesztiválon. 2015-ben az Egy anya történetét hoztuk el, amiben egy csodaszép koloratúr áriát énekelhettem, a “tó”szerepét. A zeneszerző Fekete Gyula, rendezője pedig Zsótér Sándor volt.
2016-ban a Kreatív kapcsolatok című kortárs operát mutattuk be, amiben az énekesnő szerepét játszottam, a zeneszerző Beischer Matyó Tamás, a rendező Székely Kriszta volt. Minkét opera azért érdekes, mert ősbemutatóról van szó.

Milyen dalokra számíthat a közönség a miskolci újévi koncerten?

LUKÁCS ANITA: A sokak által ismert és szeretett, külföldi színpadokon is nagy sikerre vitt előadásból, a Csárdáskirálynőből Szilvia belépőjét fogom elénekelni. Száz évvel ezelőtt mutatták be először a Csárdáskirálynő című operettet, és egész évben ezt ünnepeltük. Így azt gondolom, ezt a dalt semmiképpen nem lehet kihagyni. A szintén jól ismert A víg özvegyből a Vilja-dalt. Aztán egy remek Strauss-szerzeményt, a Denevérből a Rosalinda-csárdást. Végül, de nem utolsó sorban lesz egy meglepetés is a második felvonás végén, ugyanis a Vienna Tenorsszal elénekeljük a Traviata Brindisi-duettet olasz nyelven.

Az újév előtt karácsonyra készülünk. Hol tölti az ünnepet? Ön szerint mitől lehet meghitt a karácsony?

-LUKÁCS ANITA: Általában a karácsonyt, a szilvesztert és az újévet is a közönség körében töltjük. Mindig nagyon mozgalmasak az ünnepek, hiszen ebben az időszakban is sok a fellépés, ilyenkor talán még több néző keresi fel a színházi előadásokat, ünnepi gálákat. Karácsonykor Münchenben, szilveszter napján Debrecenben,újévkor pedig a Budapesti Operettszínház újévi gálakoncertjén énekelek. Ez is egyfajta meghitt ünnep, hiszen nagy közösségben a kollégákkal és a közönséggel együtt érezzük jól magunkat. Szilveszterkor például közös koccintásra szoktuk invitálni a nézőket a színpadra. Így a családommal a karácsonyt egy kicsit korábban tartjuk, néhány nappal előtte, a férjemmel, szüleimmel és a testvéreimmel.

A teljes interjút az Észak-Magyarországban olvashatják.

Az újévi hangverseny műsorában közreműködik Lukács Anita, a Budapesti Operettszínház művésze és a Vienna Tenors. A fiatal énekesek, a Bécsi Állami Operaház művészei – Lőkös Dániel, Roman Lauder és Woncheol Song – különleges programmal készülnek a koncertekre. A csodás dalok és muzsika mellett a Szinvavölgyi Néptáncműhely koreográfiáiban és Papp Norbert homokanimációiban is gyönyörködhetnek. A zenekart Gál Tamás művészeti vezető, Liszt-díjas érdemes művész vezényli. Azt est háziasszonya pedig a Bartók rádió műsorvezetője, a Muzsikáló reggel című műsor hangja, Becze Szilvia lesz.

 
 

Kapcsolódó anyagok