“A sikerért minden nap meg kell küzdeni” – Oszvald Marika válaszolt

2017 február 05. vasárnap, 15:07

Oszvald Marika a féltékenységről, a siker áráról, sínházról, a problémák megfelelő kezeléséről is mesélt a Vasárnap Reggel újságírójának. Lapszemle.

A Vasárnapi Hírek cikkéből:

Cigánykerekezik, szaltózik, de az is kivételes dolog, hogy túl a hatvanon olyan energiákat mozgat meg, mint egy életerős fiatal. Az Operettszínházban már édesapja is sztár volt, méghozzá Latabár Kálmán és Honthy Hanna mellett. Oszvald Marika megkapott minden szép szerepet és elismerést, amiről egy színművésznő csak álmodhat.

Fotó: 24.hu

Lakását a Honthy Hannától kapott névre szóló tabló is díszíti. Azt meséli, annak idején, gyerekkorában gyakran járt be édesapjához az Operettbe.

“Honthy Hanna öltözője pont az édesapámé mellett volt. Szakszerű kiképzést kaptam arról, hogy ha véletlenül összetalálkozom az operettprimadonnával, akkor mit kell csinálnom. Kezet kell neki csókolni, nagy fejbólintással köszönni, a férfiak még le is térdeltek előtte. Egyszer egy előadás után berontottam hozzá, belöktem az ajtót, az ujjammal szívecskét formálva azt mondtam: ‘Isteni voltál!’ Majd kimentem. Honthy Hanna elcsodálkozott! Főleg azon, hogy milyen természetesen mondtam ezt. A következő találkozásunkkor a fényképeiből összeállított kis tablót kaptam ajándékba, amire azt írta: ‘Édes kicsi Marikámnak, hogy soha ne felejtse el az ő Hannuskáját.’ És ezt kiraktam a folyosóra” – mesélte Oszvald Marika.

A színésznő rengeteget utazik, folyamatosan fellépésekre, próbákra rohan, de azt meséli, ezt csinálja évtizedek óta, ez a szakma sok lemondással jár. “Sokszor nem egyszerű, mikor fel kell szállni a buszra vagy le kell vezetni több száz kilométert, de az embert hajtja a szíve, hogy a nézőknek meg tudjon felelni. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ne mosolyogjak. A szomorúság soha nem látszik az arcomon. Az egyik életcélom ugyanis, hogy az embereknek kellemes perceket szerezzek.”

Negyvenöt éve az Operettszínház tagja, rengeteg korszakot megélt már, és úgy gondolja, az állóvíz csak a halvérűeknek jó. “Én meg imádok élni. 1971-ben álltam először a színház világot jelentő deszkáira, méghozzá az édesapámmal. Nagyon féltett engem ettől a szakmától, nem hagyott filmezni, pedig korán megtaláltak szép feladatokkal. Nem akarta, hogy korán fejembe szálljon a dicsőség. Azt szerette volna, hogy maradjak szerény és alázatos. Örülök, hogy erre korán megtanított. A sikerért ugyanis mindennap meg kell küzdeni, az nem hullik csak úgy az ember ölébe.”

Arra is kitért, mi lesz, ha már nem tud színpadra lépni. “Akkor azt fogom mondani, hogy hagyjanak békén. Ha már nem fog jólesni a táncolás, már járókerettel kellene felmennem a színpadra, akkor inkább lemondok róla. Sokan mondják, hogy nem fogom kibírni. Dehogyisnem! Rengeteg más dolog is érdekel. Az életem nem csak a színházból áll. Állandóan varrogatok, kötögetek, mindig csinálok valamit. Kertészkedek, gondozom a virágokat. Minden olyan dolog vonz, ami az alkotással kapcsolatos” – mondta Oszvald Marika.

A teljes interjút a Vasárnap Reggel című újságban olvashatják.

 
 

Kapcsolódó anyagok