Vajon hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér? – Kiderül az Operettszínház bemutatójából

2017 május 12. péntek, 12:05

A Női Rendezők Tavasza című programsorozat keretében mutatja be a Budapesti Operettszínház Lázár Ervin meséje nyomán készült Szegény Dzsoni és Árnika című előadását. A darab egy vándorútra kelő szerelmespár történetét meséli el Szirtes Edina Mókus világzenei dallamaival és a slam poetry világából érkező Závada Péter játékos dalszövegeivel.

Szegény Dzsoni és Árnika – Kocsis Dénes és Gubik Petra, fotó: Gordon Eszter

A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga a Százarcú Boszorkány átkozott meg, de a kacsakirály és kacsa-királykisasszony tanulságos históriájából kiderül az is, hogy az önzetlen szeretet csodákra képes.

Az új magyar ősbemutatót Szenteczki Zita a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős bábrendező szakos hallgatója rendezi, felvonultatva benne többféle bábtechnikát a klasszikus kesztyűs bábtól az óriás maszkig. Az előadás rendezője úgy fogalmaz, hogy “A szeretni tudásról és annak tanításáról szól ez a mese. Van egy apa és a lánya, és az apa a lánya iránti kíváncsiságából, szeretetéből és figyelméből születik a történet. Nekem ez a kerettörténet is borzasztóan fontos volt. Maga a mese tipikus: a jó legyőzi a rosszat, de a rossz nem egy elvont fogalom, hanem egy ember, a Százarcú Boszorkány, aki csak azért olyan, amilyen, mert még nem ismeri a szeretetet. Hétköznapi, emberi dolgok vannak benne, és nem nagy varázslatok, a szeretet a varázslattal szemben, valódi.”

A Szegény Dzsoni és Árnika zenéjét Szirtes Edina Mókus jegyzi, a dalszövegeket Závada Péter írta. A főbb szerepekben Gubik Petra, Kocsis Dénes, Papadimitriu Athina, Ottlik Ádám, valamint Maros Bernadett Eszter, Horváth Dániel, Barkóczi Sándor és Pálfalvy Attila látható. Az előadás látványtervezője Túri Erzsébet, a koreográfia Widder Kristóf munkája, a darab zenei vezetője Kovács Adrián.

A tanulságos história május 10-től szerepel a Kálmán Imre Teátrum repertoárján.