Tel-Aviv-tól A Csodálatos Bajáig, Fertőrákostól a Budai Várig – Az Operettszínház nyári vendégjátékairól

2017 június 25. vasárnap, 12:02

A Budapesti Operettszínházban nyáron sem áll meg az élet, hiszen a kőszínházi évad végétől szeptemberig számos meghívásnak tesznek eleget hazánkban és külföldön egyaránt.

16 helyszínen, 104 előadással készülnek szerte az országban, és a határainkon túl is.

A Marica grófnő csapata már Izraelben van, hogy idén is ízelítőt adjanak a helyieknek a szerte a világon nagy népszerűségnek örvendő és hivatalosan is hungarikumnak számító operett műfajból. Június 17-étől Kálmán Imre egyik legnépszerűbb művét, a Marica grófnő romantikus, ám viharos történetét adják elő Tel-Aviv közönsége előtt összesen nyolc alkalommal, KERO® rendezésében. Az előadás szereplői – ahogyan mindig – most is azzal kedveskednek a vendéglátó ország nézőinek, hogy elsajátítottak néhány mondatot a közönség anyanyelvén, így a slágerekkel teli operett részben héberül csendül fel.

A Marica grófnő izraeli plakátja

Folytatódik A Szépség és a Szörnyeteg turné is, ezúttal Graz, Drezda és Linz közönsége előtt hangzanak majd el az Operettszínház legnagyobb sikerű musicaljének dalai, amelyek az elmúlt 7 évben több mint egymillió néző szívét hódították meg Németország és Ausztria területén. Grazban június 28. és július 9. között tizenöt, Drezdában július 13-ától 30-áig huszonkettő, Linzben augusztus 2. és 20. között huszonhárom alkalommal győzedelmeskedik a belső szépség és a szerelem.

Homonnay Zsolt – A víg özvegy

A víg özvegy című operett pedig július elején a csodálatos palazzóiról és pezsgő kulturális életéről nevezetes kikötővárosba, Triesztbe látogat, ahol 5-én egy nagyszabású operett gálát adnak, majd július 7. és 9. között négy előadás erejéig a híres Politeama Rosetti ad otthont Glavári Hanna és Daniló gróf fordulatos szerelmi történetének Szabó Máté rendezésében.

Ezt követően a Daniel Keyes világhírű regénye alapján készült, Virágot Algernonnak című musical csapata Salgótarjánba érkezik június 30-án. A szellemileg visszamaradott Charlie Gordon és barátja, Algernon megható története többek között Kerényi Miklós Máté, Szabó P. Szilveszter, Nádasi Veronika és Gömöri András Máté előadásában elevenedik meg.

 Július 1-jén A régi nyár című operett vendégeskedik a makói Hagymaházban. Lajtai Lajos és Békeffi István eredetileg Fedák Sárinak írt darabjának középpontjában természetesen a szerelem áll, a főszerepben pedig színházunk primadonnája, Kalocsai Zsuzsa látható, olyan partnerekkel, mint Oszvald Marika, Faragó András „Topy”, Gergely Róbert, és Kocsis Dénes. Az előadást a nyár folyamán még egy alkalommal láthatják, július 21-én a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház szabadtéri színpada tűzi műsorára.

A színház hosszú évek óta visszatérő vendég a Szegedi Szabadtéri Játékokon, idén sem lesz ez másként. A Dóm téren először a tavaly júliusban bemutatott hollywoodi musicalsikerre, az Ének az esőbenre várják az érdeklődőket. Don Lockwood, Lina Lamont, Kathy Selden és a többiek története július 14-én, 15-én és 16-án, Harangozó Gyula és Somogyi Szilárd társrendezésében, Lőcsei Jenő koreográfiájával elevenedik meg, Adorjáni Bálinttal, Kerényi Miklós Mátéval, Bordás Barbarával, Kékkovács Marával, Szulák Andreával, Szabó P. Szilveszterrel és Gálvölgyi Jánossal a főbb szerepekben.

Veréb Tamás – A Notre Dame-i toronyőr

Ezt követően varázslatos párizsi forgatag fogadja majd a nézőket A Notre Dame-i toronyőr előadásain: az Oscar-díjas szerzők, Alan Menken, StephenSchwartz és Peter Parnell musicalje a világ számos országa után hazánkba is megérkezik a Dóm téri fesztivál és a Budapesti Operettszínház koprodukciójaként. A vágyakról, hősiességről és egymás elfogadásáról szóló, szívszorító történetet KERO® rendezésében láthatják augusztus 11-én, 12-én és 13-án, valamint 18-án, 19-én és 20-án., a címszereplő Quasimodot Veréb Tamás alakítja, mellette a főbb szerepekben Gubik Petra, Szabó P. Szilveszter és Kocsis Dénes látható. A Notre Dame-i toronyőr szegedi időpontjaira már csak korlátozott számban kaphatók jegyek, azonban az előadást szeptember 22-étől a Budapesti Operettszínház Nagyszínpadán láthatják.

Nők az idegösszeomlás szélén

Július 28-án és 29-én két este erejéig Madrid vérpezsdítően kaotikus világa kel életre a debreceni Nagyerdő szívében. A Pedro Almodóvar díjnyertes filmje nyomán készült zenés játék, a Nők az idegösszeomlás szélén az ország keleti felében borzolja a kedélyeket Peller Anna főszereplésével, aki röviddel ezután már a nyugati határszélen fekvő, festői szépségű Fertőrákos különleges játszóhelyén, a Barlangszínházban is feltűnik. A fertőrákosi programban ugyanis idén a teátrum két produkcióval is szerepel: augusztus 4-én és 5-én a Szabó Magda generációkat elbűvölő klasszikusa alapján készült musicel, az Abigél, majd a talpraesett „vazsmegyei” lovászfiú, Mágnás Miska története kerül színre. További érdekesség, hogy a Somogyi Szilárd rendezésében látható Abigélt – amelynek filmváltozata a mai napig töretlen siker – még sosem játszották szabadtéri színpadon.

Peller Károly és Peller Anna – Mágnás Miska

Hatodik esztendeje annak, hogy a Budapesti Operettszínház társulata minden nyáron ellátogat Baja városába, hogy A Csodálatos Baja programsorozat keretében lenyűgöző operett és musical produkcióival örvendeztesse meg a Szentháromság tér hűséges közönségét. A musicalek közül az elmúlt években a legnagyobb sikerdarabokat élvezhették a nézők a Sugovica partján, idén pedig Best of Musical – Csúcsslágerek Baján címmel egy káprázatos gálaesttel várják a műfaj szerelmeseit. Részleteket hallhatnak többek között a Elisabeth, Mozart!, Rudolf, Rómeó és Júlia, Ének az esőben, West Side Story, Cabaret című előadásokból is. A dalokat előadják: Janza Kata, Szulák Andrea, Peller Anna, Nádasi Veronika, Katona Klaudia, Mészáros Árpád Zsolt, Sasvári Sándor, Serbán Attila, György Rózsa Sándor és Laki Péter.

Az operett műfaj rajongóinak pedig a magyar operett-irodalom egyik legsikeresebb művét, a Mágnás Miskát ajánlják, amely Fertőrákos után augusztus 25-én és 26-án Bajára is megérkezik! A mulattató történetet Szirmai Albert és Gábor Andor örökzöld dalai teszik teljessé, olyan ismert slágerekkel, mint A nő szívét ki ismeri, Úgy szeretnék boldog lenni vagy a Cintányéros cudar világ, a címszerepben Peller Károly látható, tenyeres-talpas kedvesét pedig színházunk sztárja, Peller Anna alakítja.

Augusztus 20-án minden idők legtöbbet játszott operettje, A Csárdáskirálynő érkezik a Kolozsvári Magyar Napokra. A fesztivál főtéri nagyszínpadának záró programjaként megvalósuló ünnepi előadásra több (tíz)ezer embert várnak a szervezők.

Operett gálával több helyszínen is szerepelnek a nyár folyamán. Augusztusban immár ötödik alkalommal csendülnek fel varázslatos operett dallamok a Budai Vár Oroszlános Udvarában. A jubileumi esemény különlegessége, hogy idén a Budapesti Operettszínház mellett két másik, nemzeti előadó-művészeti társulat részvételével a Budavári Palotakoncertek egy négynapos fesztivállá nőtte ki magát: augusztus 4-én és 5-én kerül sor Sissi nyomában című, nagyszabású operett koncertünkre. A legnagyobb operett slágereket és a legendás császárné alakjához köthető számokat – Fischl Mónika, Bordás Barbara, Lukács Anita, Lévai Enikő, Oszvald Marika, szendy Szilvi, Kardffy Aisha, Boncsér Gergely, Dolhai Attila, Vadász Zsolt, Kerényi Miklós Máté és Laki Péter – és a vendégművészek – Thomas Weinhappel, Fülöp-Gergely Tímea és Hanczár György – tolmácsolásában láthatják és hallhatják.

A Budavári Palotakoncertekre szóló belépőiket megválthatják a színház jegypénztárában és szervezési irodában, de az Interticket országos hálózatában is. Már hagyománnyá vált, hogy a társulat augusztus 20-án egy pazar gálaműsorral ünnepli az államalapítás ünnepét Hódmezővásárhelyen. Idén nemcsak operett, de musical válogatást is hallhatnak majd a nézők Somogyi Szilárd rendezésében.

A chicagói hercegnő

A vendégjátékok sorát ősz elején Münchenben a Béres Attila rendezte Kálmán operett, A chicagói hercegnő zárja, amely ebben az évben a POSZT versenyprogramjában is szerepelt, és amelyet a német közönség összesen hat alkalommal láthat.

A nyári kalandok méltó lezárásaképp a Hódítások Évét a Nagymező utca legfergetegesebb bulijával, a Pesti Broadway Fesztivállal indítják szeptember 15-én és 16-án.

Forrás: Budapesti Operettszínház, Színház.org

 
 

Kapcsolódó anyagok