Kanadába készül a kecskeméti Csárdáskirálynő

2017 november 14. kedd, 15:11
A kecskeméti színház nagyoperettjének híre immár a tengerentúlra is eljutott. Cseke Péter direktor tárgyalásokat folytat a Csárdáskirálynő kanadai vendégjátékáról. “Valóban érkezett hozzánk megkeresés egy lehetséges kanadai turnéval kapcsolatban” – mondta.

Kecskeméti Katona József Színház: Csárdáskirálynő

“Nem szeretnék elkiabálni semmit, hiszen egyelőre a tárgyalások elején tartunk. Annyit azonban elárulhatok, hogy a meghívás Torontóba és Montrealba szól 2018 őszére. A Csárdáskirálynő nagyszabású produkció, amelyet társulatunk a megszokottnál is nagyobb létszámú zenekarral, kórussal és a kecskeméti színház teljes tánctagozatának közreműködésével mutatott be, s mint ilyen, természetesen komolyabb költséggel jár a külföldi vendégszereplés, mint adott esetben egy prózai produkciónál. Nagyon örültünk a megkeresésnek, hiszen büszkék vagyunk a napok alatt közönségsikerré vált előadásra, amely ugyanakkor mára a szakma érdeklődését is felkeltette” – avatott be Cseke Péter.
Béres Attila rendezésében szeptember 29-én mutatták be a Kecskeméti Katona József Színházban a Csárdáskirálynőt.

Kecskeméti Katona József Színház: Csárdáskirálynő

Egy legendás operettről:

Kálmán leghíresebb, legtöbbet játszott, és mindemellett már több, mint száz éves operettjének középpontjában egy, a társadalmi különbség miatt lehetetlennek bizonyuló kapcsolat áll. Szilvia, az ünnepelt primadonna Párizsba készül, hogy ott folytassa karrierjét; szerelmét Edvint, a trónörököst pedig – a szülők szerint fiukhoz jobban illő -Stázi várja a hercegi palotában. A mulatozásban járatos Bóni gróf és az Orfeumban minden szerelmi cselszövényt kitanuló Miska főpincér azonban kedvencük, Szilvia segítségére sietnek, hogy még egyszer viszontláthassa a házasulandó Edvint. Kezdetét veszi tehát a kockázatokkal és parádés helyzetekkel, titkokkal és ígéretekkel teli játék, melyben mindenkinek van veszítenivalója; miközben felcsendül a Jaj, cica és együtt ugrunk a nagybőgőbe kivilágos virradatig…

 
 

Kapcsolódó anyagok