Peller Anna: “Egy végtelenül szabad lélek vagyok”

2018 március 07. szerda, 9:03

Március 16-án mutatják be az Operettszínházban Karafiáth Orsolya és Bella Máté horror vígmusicaljét Göttinger Pál rendezésében. A Macskadémon egyik főszereplőjét, Peller Annát kérdezte a Pesti Műsor.

Peller Anna az interjúban kifejtette karaktere, Orsi végzettsége szerint pszichológus, egy önmagát kereső, szorongó alkat, akiben jó adag megfelelési kényszer is munkál. Igyekszik a környezete kedvére tenni, mindenkivel próbál kommunikálni, pedig néha legszívesebben kizárná őket az életéből. A házban Bori néni (Oszvald Marika) a főbérlő, férje, Máté bácsi (Faragó András) alkoholista, András (Bálint Adám) pedig a depresszióba süppedt, alagsori albérlő. A szereplők egy váratlan csőtörés során kovácsolódnak egy csapattá, és jönnek rá, hogy a házban titokzatos, szürreális, már-már démoni dolgok történnek.

Fotó: Gordon Eszter

A démon – akit Szemenyei János és Homonnay Zsolt kelt életre – a szerk. – ráadásul ráadásul testet is ölt – melyről a színésznő úgy mesél: “Egy ősi monda szerint a történetbeli démon ezer évvel ezelőtt Tibetben szemet vetett az uralkodó feleségére, aki e tettéért elátkozta őt: örök sóvárgásra ítélte úrnője iránt. Olyan szellem, aki észreveszi a szereplők gyengeségeit, és azokat erősítve nyeri saját vitalitását, Orsit hol svéd barát, hol orvos, hol pedig szerelő alakban kísérti, s addig nem nyugodhat, amíg a hatvanéves Bori nénit meg nem csókolja. Már most bonyolult, igaz? A démon, amint neve is mutatja, macska alakjában él, habár átvitt értelemben a démon bárki lehet, aki megcsapolja az ember energiáját, vagy rosszra csábít. Orsit a démon folyamatos falásra, nassolásra készteti, aminek következtében százhúsz kilósra hízik. A falás egyfajta kényszercselekvéssé, a stressz levezetésének eszközévé válik nála, megjutalmazza önmagát, elködösíti a külvilágot és a realitást. Azért kerekedik ki, mert más emberek problémáit veszi magára, ahelyett, hogy a saját életére, gondjainak megoldására koncentrálna. Nagyon vicces lesz!”

Arra a kérdésre, számára milyen üzenettel bír a történet, Peller Anna úgy felelt: “Ez a darab – a maga ironikus humorával – elképesztően viccesen mutatja meg, hogy tulajdonképpen az ember egész életét végigkíséri a démonokkal való harc. Szerintem fontos tudatosítanunk magunkban, hogy habár a bennünk lakozó démonok szüntelenül dolgoznak, és akadályok sorát gördítik elénk, a gondok forrását leginkább magunkban kell keresni. A jó és a rossz belőlünk ered, és bármilyen rossz is történik velünk, mindig van lehetőségünk nevetni önmagunkon és a saját esendőségünkön. Mintha Annára lenne szabva a főszerep, imádom! – újságolta nekem nemrégiben Karafiáth Orsolya.”

Macskadémon: alkotók, szereplők. Fotó: Gordon Eszter

A beszélgetésben arról is szó esett, vajon a testsúlyát ért bántások miatt kialakult komplexusokat segített – e feloldani a színház és a megformált karakterek. Peller Anna azt mesélte, másodéves volt az egyetemen, amikor Tasnádi István Kokainfutár című darabján dolgoztak, amelyben egy kokainista maffiózó nőt kellett alakítania, és szexuális töltetű jelenetei is voltak. “Akkoriban nagyon visszahúzódó voltam, Szűz Máriának becéztek a hátam mögött. Aztán a siker, amit ebben a darabban elértem, megadta a kellő lökést, épült az önbizalmam, és kezdtem elhinni, hogy engem is lehet szeretni. Rájöttem, hogy sokoldalú vagyok, és hogyha akarom, vicces és szexis is tudok lenni. A nézőktől és a kollégáktól kapott szeretet a mai napig segít abban, hogy kinyíljak és épüljek.” – tette hozzá, majd elárulta, hogy szerinte a színészi pályán való megmaradáshoz a tehetség elengedhetetlen, az az alap, de legalább ennyire fontos a kitartás, az akarat, a szorgalom és a szerencse.

“Amikor leszerződtem Szolnokra, az énektanárnőm, Kővári Judit “beajánlott” Szikora János igazgatónak, aki rögtön felfigyelt rám és kolléganőmre, Nádasi Veronikára. Nem tudom, hol lennék, ha nem lett volna akkoriban ilyen nagy mázlim – talán a Budapesti Operettszínház közelébe se kerülhettem volna. A szorgalomnak is fontos szerepe van az életemben, nálunk a stréberség családi vonás. Volt olyan időszak az életemben, amikor reggel elmentem Szolnokra próbálni, este játszottam Békéscsabán, és még éjjel haza kellett jönnöm Pestre, hogy másnap hajnalban már a szinkronban lehessek.”

Végül megemlítette, hogy mottója a “Szabadság a rabságban!”

“Ezt még Kerényi Imre mondta az egyetemen, és nagyon megmaradt bennem. Ha leszerződsz egy társulathoz, a rendező instrukciói szerint kell élned. Megmondják neked, hogy mit kell csinálnod a színpadon, hová kell állnod, mikor ülhetsz le, és így tovább, vagyis meghatározott keretek között kell dolgoznod, ami egyfajta rabság, de ezen belül ott a szabadság: rajtad múlik, hogyan formálod, hogyan kelted életre az általad játszott karaktert. A magánéletemben is vannak néha terhes feladatok, de ha azokat elvégzem, igyekszem örömet szerezni magamnak azzal, hogy elolvasok egy jó könyvet, vagy megiszom egy pohár finom bort a férjemmel. Én egy végtelenül szabad lélek vagyok, aki élvezi, ha szárnyalhat.”

A teljes interjú a Pesti Műsorban olvasható