Jubileumi előadás, visszatérő kedvencek avagy milyen lesz a tavasz az Operettszínházban?

2018 március 26. hétfő, 10:05

A Budapesti Operettszínházban tavasszal és nyáron is négy helyszínen várják a nézőket visszatérő kedvencekkel, egy fantasztikus jubileummal és a legsikeresebb repertoár darabokkal. Újra látható a Rebecca, a Lili bárnő pedig hamarosan 300. előadásához érkezik.

 

Különlegességek a Kálmán Imre Teátrumban

A Kálmán Imre Teátrum a Csárdáskirálynő Broadway változatával, azaz a Riviera girl című Kálmán-operett magyarországi bemutatójával nyitotta meg kapuit a közönség előtt. Májusban ismét műsorra tűzik a Monte Carlo-ban játszódó operettet. Ugyanitt látható Jávori Ferenc “Fegya” Levelek otthonról című szerzői estje, amely során a több mint huszonöt éves múltra visszatekintő Budapest Klezmer Band vezetője bensőséges hangulatban, személyes történetekkel fűszerezve mutatja be pályáját és életművét a kárpátaljai gyermekkortól kezdve a budapesti éveken át a visszhangos európai és amerikai sikerekig.

Budapest Klezmer Band

Áprilisban Felföldi Anikó születésnapja alkalmából megújult fedélzettel fut be a Kálmán Imre Teátrum kikötőjébe a La Paz luxushajó, azaz visszatér az Amerikai komédia! A munkamániás, besavanyodott ifjú üzletasszony, Tony és a sármőr Frank viharos találkozásának természetesen májusban is tanúja lehet. A zenét Bársony Bálint jegyzi, aki a produkcióban – zenekarával együtt – maga is színpadra lép. A hajón felbukkan még Janza Kata, Homonnay Zsolt, Bálint Ádám, Földes Tamás, Falusi Mariann, Brasch Bence és Cseh Dávid Péter is.

Januárban mutatták be Várkonyi Mátyás, Ács János és Gunar Braunke Oscar Wilde kultikus regénye alapján írt musicaljét, a Dorian Grayt Kocsis Dénessel a címszerepben. Partnerei a német nyelvű előadás egykori címszereplője, Homonnay Zsolt, valamint többek között Gubik Petra, Janza Kata, Kalocsai Zsuzsa, Dézsy Szabó Gábor, Papadimitriu Athina, és a musical legendás, 1990-es változatának címszereplője, Csengeri Attilát is, aki ezúttal Basilt, a festőt alakítja.

Dorian Gray, fotó: Gordon Eszter

Karafiáth Orsolya és Bella Máté albérleti revüje is műsoron lesz. A Macskadémon jön, beköltözik, és Göttinger Pál rendezésében felforgatja a ház életét, persze a végére kiderül, hogy az átka megtörhető-e. A címszerepet Szemenyei János és Homonnay Zsolt alakítja felváltva, partnereik Oszvald Marika, Peller Anna, Bálint Ádám és Faragó András.

Szeretni bolondulásig – Egy FÉNYES est című produkcióban Peller Anna, Csonka András és Magócs Ottó a színház egykori igazgatójának, Fényes Szabolcsnak korokon átívelő muzsikájából, és halhatatlan slágereiből ad elő válogatást. A huszadik század egyik legnagyobb hatású komponistájának olyan dalait, mint a Mindenkinek van egy álma, a Például te, te vagy a Mindig az a perc is.

Veréb Tamás a Kékszakállban

Operettek  és egy visszatérő kedvenc

Offenbach kicsit sem vérfagyasztó, ám annál viccesebb operettjében, a Székely Kriszta rendezésében készült Kékszakállban a színház művészei, Boncsér Gergely, Vadász Zsolt, Bordás Barbara, Peller Károly, Erdős Attila, Csuha Lajos, Kállay Bori, Kalocsai Zsuzsa, Langer Soma, Ludovik Kendi, Dolhai Attila és Veréb Tamás mellett Lusine Sahakyan operaénekest, és a Katona József Színház művészét, a számos szakmai elismeréssel jutalmazott Szacsvay Lászlót köszönthetik, aki Bobeche szerepében először látható az Operettszínház színpadán.

Hamarosan visszatér az Én és a kisöcsém című előadás Réthly Attila rendezésében, amelyben minden együtt van, ami a zenés előadásokat élteti:  jól megrajzolt, eredeti figurák, humorral megírt fordulatos történet, szellemes szövegű örökzöld slágerek, mint például az “Egy kicsit angyal legyen, egy kicsit démon…“, a “Pá kis aranyom, pá…“ és a  “Mia bella Signorina“. Az előadás különlegessége, hogy kelemen Kató szerepében Simon Panna mellett mostantól Vágó Zsuzsit is üdvözölhetik.

A Luxemburg grófja szereplői és alkotói

Az operett-irodalom egyik legmulatságosabb műveként számon tartott Lehár-operett, a Luxemburg grófja a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös produkcióként november óta hódít. A szerelmi bonyodalmakkal, álházassággal, sok-sok akadállyal tarkított és persze remek humorral átszőtt történet főbb szerepeiben Fischl Mónika, Dolhai Attila, György-Rózsa Sándor, Lukács Anita, Frankó Tünde, Vermes Tímea, Kálloy Molnár Péter, Földes Tamás, Szendy Szilvi, Kerényi Miklós Máté, Simon Panna és Laki Péter látható.

A klasszikusok sorából persze nem maradhat ki az egyik legkülönlegesebb magyar operett, a Mágnás Miska sem, amelyben tavasztól Rolla grófnő szerepében Lévai Enikő mellett újra látható Lukács Anita is. Érkezik Kálmán Imre Marica grófnője is, a Raktárszínházban pedig továbbra is várják a nézőket kamaraoperettekre, A régi nyárra és a Lili bárónőre! Utóbbi produkció csapata májusban ünnepli a 300. előadást, ebből az alkalomból sok meglepetéssel készülnek.

Dolhai Attila és Lévai Enikő a Lili bárónőben

Operettszínházi előadások az Átriumban

Az Átriumban májusban is műsoron a Duda Éva Társulattal közös, Frida című zenés-táncos, különleges vizuális effektekkel színesített produkció, amellyel a világhírű mexikói festőművésznő életét és művészetét idézik fel, a címszerepben Gubik Petrával és Gryllus Dorkával. De Nők az idegösszeomlás szélén musicalre is várnak mindenkit.

Musicalsikerek

A nyárelőt a Margaret Mitchell világhírű regénye nyomán készült, a szenvedélyes Scarlett O’Hara történetét feldolgozó Elfújta a szél című musicallel nyitják meg: Gerard Presgurvic zeneszerző művét Gubik Petrával és Vágó Zsuzsival a főszerepben láthatják összesen öt alkalommal. A világhírű zeneszerző másik, nagyszínpadon látható alkotása, a Rómeó és Júlia is helyet kapott az évad utolsó hónapjainak műsorában.

Szintén egy irodalmi alkotás, Victor Hugo lebilincselő regénye az alapja egy másik előadásnak, a világ számos színházában hatalmas sikert aratott musicalnek, A Notre Dame-i toronyőrnek, amelyet májusban is júniusban is műsorra tűznek az Operettben.

Rebecca

Az évad nagy visszatérője Lévay Szilveszter és Michael Kunze Rebecca című musicalje. A közönség és a társulat egyik kedvence, a rejtélyes, már-már krimiszerű történet főbb szerepeiben Vágó Zsuzsi, Szabó P. Szilveszter, Homonnay Zsolt, Polyák Lilla, Janza Kata, Bálint Ádám, Mészáros Árpád Zsolt, Szulák Andrea és Peller Anna mellett már Dancs Annamari is látható.

Daniel Keyes Virágot Algernonnak című könyvéből készült musical is továbbra is megtekinthető a Raktárszínházban. A megindító történet főbb szerepeiben Kerényi Miklós Máté, Szendy Szilvi, Szabó P. Szilveszter, Nádasi Veronika, Földes Tamás, Pálfalvy Attila, Auksz Éva, Kékkovács Mara, Gömöri András Máté, Pesák Ádám, Németh Attila és Sipos Imre lép színpadra.

A Mindhalálig musical című, külföldön és a nagyszínpadon is nagy sikert aratott gálaműsorban olyan musicalekből hallhatnak részleteket, mint Az oroszlánkirály, Az operaház fantomja, a Macskák, az Elisabeth, A Szépség és a Szörnyeteg, a Grease (Pomádé), a Vámpírok bálja, a My fair lady és az Evita legjobb dalai, mások mellett Janza Kata, Gubik Petra, Nádasi Veronika, Vágó Zsuzsi, Kocsis Dénes, Serbán Attila, Katona Klaudia, Lévai Enikő, Cseh Dávid Péter, Horváth Dániel és Laki Péter tolmácsolásában.

A Hollywood hőskorát idéző, látványos szteppjelenetekkel és slágerekkel teli előadás, az Ének az esőben nyolc alkalommal szerepel repertoáron. Három Don Lockwood (Gömöri András Máté, Peller Károly és Adorjáni Bálint) táncol majd a záporban, partnereik pedig mások mellettt Kerényi Miklós Máté, Serbán Attila, Kékkovács Mara, Kisfaludy Zsófia, Szabó P. Szilveszter, Ottlik Ádám, Gálvölgyi János és Jantyik Csaba.

A gyermekeket is várják, a nekik (is) szóló előadások közül májusban és júniusban az Oszi Boszi, a repülő nagyanyó, a Szegény Dzsoni és Árnika és az Musicalmesék című előadásokat is műsoron tartják.

Forrás: Budapesti Operettszínház, Színház.org