Teremi Trixi: “A hatalmas érzelmi töltet az operett titka”

2018 augusztus 09. csütörtök, 10:30

Az Egy éj Velencében című operett augusztus 24-én, 25-én, 26-án látható a fertőrákosi barlangszínházban németül, majd ősztől magyarul a Soproni Petőfi Színházban. A darab egyik főszereplője, Teremi Trixi szerint szerint az operett népszerűségének titka az, hogy ezt a műfajt a magyar lélekkel lehet igazán hitelesen képviselni.

A színésznő nagymamája nyolcévesen kiszökött egy vándorcirkuszhoz, hogy színpadra állhasson. Végül hazatért, nem teljesült be ez a vágya. Teremi Trixi, a népszerű szubrett viszont 19 évesen az Operettszínházban énekelt, táncolt. A soproni közönséghez is visszatér, hiszen már játszott itt. Láthatják a nézők az Egy éj Velencében című produkcióban, s fellép majd a barlangszínházban a német nyelvű Csárdáskirálynőben, mégpedig Stáziként.

Teremi Trixi

Erre a műfajra születni kell

Teremi Trixi a világ számos pontján szerepelt már az elmúlt évtizedekben, a hazai operettvilág egyik meghatározó szereplője lassan harminc esztendeje.

Játszott már Miskolcon, Győrben, Sopronban, Veszprémben, Békéscsabán, Tatabányán, Zalaegerszegen, a fővárosi Turay Ida Színházban és a József Attila Színházban is. Több mint 100 külföldi turnén vett részt. Kilenc éven át volt a Belgiumi Vlaams Musik Theater tagja. Ez idáig legfiatalabbként díjazottként kapta meg Magyarországon Bársony Rózsi-gyűrűt, a legjobb szubrettnek járó elismerést. Szinte nincs olyan népszerű operett, amelyben ne szerepelt volna, vagy aminek a dalait ne énekelné fellépéseikor.

Teremi Trixi apai nagymamája is színpadra vágyott, primadonna szeretett volna lenni, ezért kiskorában otthonról kiszökött egy vándorcirkuszhoz, hogy ott valósítsa meg az álmait. Csak néhány nap után került elő. Édesapja remek táncos-komikusi tehetséggel rendelkezett, de a színművészeti főiskola harmadik rostáján kiesett.

Egy korábbi szerepben, a Mágnás Miskában Kiss Zoltánnal

Így talán nem véletlen, hogy lánya is komolyzenét tanult, énekelt. Amikor pedig Teremi Trixi 17 évesen, egy énekverseny megnyerése után meglátta az Operettszínházban Oszvald Marikát és Farkas Bálintot, végleg beleszeretett a műfajba. Úgy véli, az operett kiválasztotta magának. Felvették a Színművészeti Főiskolára és két esztendő múlva, A mosoly országa című előadásban színpadra is léphetett az Operettszínházban.

Teremi Trixi szerint szerint az operett népszerűségének titka az, hogy ezt a műfajt a magyar lélekkel lehet igazán hitelesen képviselni.

“Különleges életérzést ad az operett, s ezzel legjobban a magyar lélek és virtus tud azonosulni. A temperamentum, az energia, a szenvedély, amit mi magunkban hordozunk eredményezi azt, hogy nem előadjuk, eljátsszuk, hanem éljük az érzelmeket. Ettől vált a magyar operett egyedivé. A belső erő, a vidámság, a pikantéria, a huncutság, a világra való kikacsintás, a hatalmas érzelmi töltet adja, hogy a magyar operett örök – akár a szerelem – és soha nem megy ki a divatból” – mesélte.

Egy éj Velencében a fertőrákosi barlangszínházban 

Az Egy éj Velencében című operett számtalan titkot hordoz magában. Egyes források szerint Strauss részben Sopronban komponálta ezt a művét. A most készülő soproni előadás főbb szerepeiben Teremi Trixi mellett Szolnoki Tibor, Vadász Zsolt, Domoszlai Sándor, Zsadon Andrea látható. A produkció a Soproni Petőfi Színház következő évadában felnőtt bérletben magyarul tekinthető meg.

Forrás: Soproni Petőfi Színház