“Ez egy nagyon fontos pillanata az életemnek” – Interjú Dolhai Attilával

2018 augusztus 25. szombat, 7:00

Székely Kriszta rendezésében augusztus 24-én a bajai Petőfi Szigeten mutatta be a Budapesti Operettszínház az István, a királyt. A rockoperában Koppányt Dolhai Attila kelti életre.

Mielőtt Dolhai Attilával beszélgetnénk a készülő István, a királyról, kiderítem, hogy egyidősek vagyunk. Hirtelen felrémlik, mikor láthattuk először Szörényi Levente és Bródy János kultikus darabját, és hogy abban az időben mi mindent szerettünk, merre csavarogtunk…

– A mi generációnk többek között Pál Utcai Fiúk, Edda vagy Kimnowak koncertekre vágyott, vagy éppen a rock’n’roll helyett a Momentbe járt táncolni hétvégenként. Te melyik táborba tartoztál?

– Egyértelműen a rock határozta meg a fiatalságomat, megfordultam a Tilos az Á-ban, nagy Deep Purple, Led Zeppelin és Black Sabbath rajongó voltam, a hazai rockélet nagyjait pedig szinte kivétel nélkül szerettem hallgatni: a Piramist, az Eddát, a Pál Utcai Fiúkat, a Kispál és a Borzot, a Bikinit.

– Gondolom számtalanszor elképzelted, hogy egyszer te is ott állsz majd színpadon frontemberként?

– Hogyne, ott üvöltöttem az első sorban a koncerteken, hátha észreveszik, milyen jó hangom van (nevet). Mindig is bennem élt a színpadi vágy.

Gubik Petra és Dolhai Attila az István, a királyban / Fotó: Gordon Eszter

– Zenekart is alapítottál?

– Ó, rengeteg zenekarom volt, pl. a Zsámbéki zúzók vagy a Merlin, és bár nem futottunk be, de zenekarban játszani nagyon jó volt: mindenkinek hasznos, de nem egyformán fontos.

– De neked fontos és hasznos is volt.

– Nagyon. Emlékszem az első erősítőmre és a kiegészítőkre, melyek, akár csak sok más kezdő zenész életében, szedett-vedett cuccokból álltak össze. Maga volt a mennyország amikor komolyabb hangszereket, kütyüket tudtunk venni. Végigjártam a klasszikus zenész-lépcsőfokokat.

– A ’90-es évek elejéről beszélünk, de ekkor már rég kívülről énekeltük István, a királyt. Emlékszel, mikor láttad először?

– Pontosan emlékszem az élményre és a helyszínre, 8 éves lehettem, éppen építkeztünk, édesanyám kórházban dolgozott és a nővérszállón néztük az István, a királyt.

– És István, vagy Koppány szerepe fogott meg?

– Tudod ebben az időszakban a legtöbb fiatal srác Bruce Lee vagy Terence Hill, esetleg Bud Spencer akart lenni, más filmeket nem is igazán láthattunk a tévében. Az István, a királyból pedig nyilván a két főszerep fogott meg minket fiatalokat, de nekem Koppány dalai tetszettek a legjobban, mert az vagány volt.

Dolhai Attila az István, a királyban / Fotó: Gordon Eszter

– Székely Kriszta rendező nem árulta el sokáig, hogy ki kapja Koppány szerepét, mert ő maga is úgy vélte, sokaknak meglepő lehet a választása. Szerinted miért?

– Nyilván a megelőző szerepeim miatt, hiszen elsősorban romantikus, hős karaktereket játszottam, emiatt talán azt várhatták a nézők, hogy Istvánt keltem majd életre. Talán ezért lehetett meglepetés, hogy Koppányként lépek színpadra Baján és ősztől a Budapesti Operettszínházban is.

– Milyen lesz a Te Koppányod?

Erő és lázadás lesz benne, itt-ott lágyság is. Kriszta szándéka, hogy az István és Koppány közötti generációs különbség jelentősen megmutatkozzon. Az én Koppányomban nem érzek kompromisszumot. Valóban sok feldolgozásban játszották már a művet és mindannyiunk szívében meghitt helyet foglal el, de az Operettszínházzal megpróbálunk egy olyan előadást létrehozni, amelyre reméljük a nézők szívesen emlékeznek és sokáig fogják emlegetni. Ez egy rockopera, az éneklésen nyilvánvalóan sok múlik, de a rendezésen és a gondolatokon is. Mindenki a maximumot akarja kihozni magából, amit a szerep és a feladat megkíván. Reményeink szerint általunk így megújulhat a mű.

Szomor György és Dolhai Attila az István, a királyban / Fotó: Gordon Eszter

– Sokan úgy vélik, hogy az István, a király ‘lerágott csont’ és már nem lehet újat mutatni, de egy színházközeli ismerősöm belenézett a próbába és azt mondta: még mindig üt, ha a dalok megszólalnak, kiráz a hideg.

– Adjunk az illető szavainak hitelt, hiszen még ha hangszerelésében a ’80-as éveket, a kor rockzenei jellemzőit fedezzük is fel, ezek a dalok, dalszövegek akkor is olyanok mintha ma születtek volna. Koppányként saját magamat szeretném felépíteni a műben. A próbák elején persze ott élt bennünk a legendás királydombi előadás, de ezen túllendültünk. Szerintem akkor lehet jó és sikeres az Operettszínház rockoperája, ha senki nem akarja a nagy elődöket utánozni, levenni a stílusjegyeiket. A színház a pillanat szüleménye, és valóban, ha itt és most születik meg a gondolat, ami a szerephez kötődik, akkor az jelenvalóvá teszi a darabot. Nagyon örülök, ha ilyen visszajelzés érkezett a főpróbáról, mert bár bennünk még van egy kicsi bizonytalanság, már látjuk azt is, hogy lehetne tovább gondolni azt, amit Kriszta elképzelt. Lezárult egy próbaidőszak és a nyári szünet alatt a szereplőkben, és a rendezőben is sok minden mélyült, érett, még most is változik a produkció. És ha valaki a főpróba után is úgy érzi, még mindig ennyire bitang a darab, akkor ez valószínűleg azt jelenti, hogy már nem hasonlítgatják a nézők a korábbi feldolgozásokkal.

– A te igened a szerepre meglepő lehet, hiszen pár éve azt mondtad, komolyzenei karrieredet szeretnéd építeni és nem vállaltál musical szerepeket. Ez azt jelenti, hogy újra nyitsz a műfaj irányába vagy a ezúttal csak a rockzene visz magával?

– Nem lehet különválasztani a dolgokat, mind igaz, amit mondtál: a döntésemben a rockzene és a közönség szeretete is benne van, és igen, szeretnék nyitni a musicalek felé, de nyilvánvalóan azt a munkát, amit a klasszikus éneklésbe befektettem, nem fogom feladni, továbbra is szeretném kamatoztatni. Ugyanakkor most szükségem van arra az érzésre, amit az István, a királytól kapok. Nagy várakozás és kíváncsiság előzi meg a produkciót. Nem adja könnyen magát a mű, de már nincs sok dolgunk egymással, hamarosan teljesen a miénk lesz.

István, a király / Fotó: Gordon Eszter

– Használod a közösségi média felületeit, figyeled, hogyan reagálnak a nézők, rajongók a munkáidra vagy a döntéseidre a zenés műfajjal kapcsolatban?

– Amikor elköszöntem a musical műfajától, akkor tudatosan kerültem a közösségi felületeket, próbáltam nem arra figyelni, hogy mit írnak, mondanak a nézők, rajongók, de bíztam benne, hogy velem tartanak. Azért is zárkóztam el a közösségi médiától, mert fontosabb volt, hogy erős maradjak a döntésemben. Most, hogy újra nyitok a könnyedebb műfajok felé, hogy felszabadítottam  magam ebben a dologban, figyelem a reakciókat. Érdekel, hogy csak én érzem úgy, hogy hiányzunk egymásnak a közönséggel, a musicalekkel vagy tényleg van erre vágy. Borzasztóan jólesik, ha visszaigazolódik, hogy várnak vissza. Az biztos, hogy ez egy nagyon fontos pillanata az életemnek.

– Pihentél a családoddal a nyáron?

– Másfajta nyaraláson vettünk részt mint eddig, ugyanis nem utaztunk el, hanem otthon maradtunk. Ilyenkor megtörténik a háztartásban minden, aminek meg kell történnie: azaz tönkremennek a tárgyak, így aztán szerelhettem minden nap, de így is végig együtt voltunk a családommal, jó kis hét volt.

– A házimunka, főleg a fűnyírás az egyik legjobb gondolatelterelő, agypihentető tevékenység, mondják a férfiak…

– Tényleg az, imádom, bár idén nem csak a barkácsolásban és fűnyírásban, hanem a kazánokban is elmerültem… (nevet)

– Milyen szerepek, feladatok várnak rád majd a bajai István, a király bemutató után?

– Novemberben a  Maya című operett egyik főszerepére készülök, tavasszal pedig Béres Attila állítja színpadra  Molnár Ferenc Liliomból készült Carousel című musicalt, mely nagy kihívás lesz számomra. És a visszatérésem kapcsán tervezek egy lemezt is, amelyen a musical szerepeim sikerdalai hallhatóak. Az album karácsony környékén jelenik majd meg.

Vass Kata / Színház.org

 
 

Kapcsolódó anyagok