“Sokat dolgoztam a díjért, 45 éve vagyok a pályán” – Interjú Papadimitriu Athinával

2019 március 15. péntek, 7:00

Nemzeti ünnepünk alkalmából Jászai Mari-díjat kapott Papadimitriu Athina, az Operettszínház színésznője, aki elképesztő energiájáról, 45 színpadon eltöltött évről és arról is mesélt, hogy még mindig rengeteget dolgozik, havonta legalább 20 előadásban láthatják őt a nézők.

A március 15. alkalmából kitüntetettek életművükkel, alkotásaikkal a magyar nemzet kultúrkincseit gazdagították – mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, a miniszteri művészeti és egészségügyi díjak átadásán. Idén kiemelkedő színészi tevékenysége elismeréseként Papadimitriu Athina is Jászai Mari-díjat vehetett át.

-Gratulálok a Jászai Mari-díjhoz! Még friss az élmény, hogy érzed magad egy nappal az átadó után?

-Nagyon jól, folyamatosan szól a telefonom, sms-ek, üzenetek érkeznek és ami a legjobb érzés, hogy mindenki azt írja: végre. Tudod, most már elhiszem, ha azt mondják, megérdemeltem. Ezen a pályán sok emberrel találkozol, aki csak kedveskedni akar, gyakran el kell osztani kettővel azt, amit hallasz. Olyan jó, hogy a családunkban sok a színész, mert ők mindig igazat mondanak, legyen az jó vagy rossz kritika. Sokat dolgoztam a díjért, 45 éve vagyok a pályán.

-A díj átvétele után tartasz „leltárt” a szakmában eltöltött évekről?

-Leltárra még nem volt időm, pont a sok munka miatt. Nagyon jó lenne egyébként számadást tartani. Ezelőtt 20 évvel készült rólam egy portréfilm a televízióban és már akkor elájultam a névsortól, akikkel találkoztam a pályámon. Le kéne egyszer ülni és összeírni. Álltam egy színpadon Bessenyei Ferenctől kezdve, Avar Istvánon keresztül Garas Dezsőig, de említhetném Mensáros Lászlót, Gábor Miklóst, Ruszt Józsefet, Iglódi Istvánt – olyan művészekkel játszottam és dolgoztam, akiknek hálával tartozom ,és hiszem, hogy néhányan ott fent most tapsolnak nekem. Nem tudom, honnan jön az energiám… Tegnap is reggel hatkor keltem – mivel nem Budapesten élek, féltem, hogy a reggeli csúcsban nem fogok beérni a Pesti Vigadóba, nem tudok majd parkolni és kilométereket kell sétálnom magassarkúban. A díjátadó után este tízig lovon ülve próbáltam egy március 15-i előadásra, aztán fél 4-ig megállás nélkül pörögtem. Valójában tényleg nem tudom, hogy bírom.


– Gondolom a természet közelsége, a fővárostól való távolság is feltölt…

-Abszolút, ha hazaérek három kutya örül nekem, a lovam tőlem pár kilométerre él, a nagy zakatolás után számomra nem az a pihenés, ha lefekszem aludni, hanem ha lovagolhatok. Ilyenkor maximálisan feltöltődöm.

– Az Operettszínházban több előadásban is fontos szerepet játszol: pl. a Szegény Dzsoni és Árnika című zenés műben, a Kék madárban, a Nők az idegösszeomlás szélén című musicalben vagy a Dorian Gray-ben.

-Havi húsz alkalommal biztos, hogy színpadon állok. Az Operettszínházban négy olyan produkcióban is játszom, melyben nincs váltótársam és ez nagyon jólesik, hiszen egyrészt azt jelenti, hogy a feladat valóban nekem való, másrészt bíznak bennem. Miattam csak akkor maradt el előadás, amikor kórházban voltam lábtöréssel.

-És amikor megszülettek a lányaid?

-Képzeld, akkor nem, mert a két nagyobb lányom, Anna és Nóra nyáron született, ősszel pedig már dolgoztam, Rékával pedig tíz napos korában próbáltam. Mert úgy gondoltam, hogy ha velem van és én jól vagyok, akkor ő is jól érzi magát. A stáb mindenben támogatott, így bármikor kimehettem Rékához az öltözőbe.

-Lányaid is továbbviszik az energiádat?

-Talán egy kicsit visszafogottabbak. Én vadabb vagyok és már soha nem fogom megtanulni, hogy néha bizony lehet nemet is mondani. Nem megy, bevállalok mindent. Mert úgy vagyok vele, hogy ha pl. beteg gyermekekhez hívnak látogatóba, jótékonyságra, akkor azért ne induljak útnak, hogy pihenhessek? Hát nem.

-Emlékszel mikor gondoltál rá először, hogy színésznő leszel?

-Nagyon későn… Apukám rendező szakon végzett és korán meglátott bennem ‘valamit’, ezért beírattak balettre és zongora órákra. Igazából negyedikes gimnazista koromban született meg bennem a vágy arra, amit most csinálok, miután láttam a Stúdió K elődje, az Orfeo egyik előadását. Nagyon tetszett és a végén, egy közönségtalálkozón kiszúrtak és megkérdezték, hogy lenne-e kedvem a színjátszással foglalkozni. Akkor már erősen gondolkoztam rajta, és oda is jártam végül egy évig, minden vasárnap. Onnantól kezdve nem volt megállás.

-És ahogy mesélted, történjen bármi, azóta is színpadon állsz.

-És teljesen rendben vagyok. “Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod” – mondta Konfuciusz és velem pontosan ez történt. 18 éves korom óta játszom és olyan jó, hogy ezt még egy díj is megkoronázta.

Vass Kata / Színház.org

 
 

Kapcsolódó anyagok