A Pendragon legenda – Szerb Antal művéből készül musical az Operettszínházban

2019 március 20. szerda, 8:03

Május 11-én mutatja be a Budapesti Operettszínház a Szerb Antal regénye alapján készült Pendragon legenda című musicalt. Kovács Adrián és Galambos Attila darabját Somogyi Szilárd állítja színpadra. A darab próbái kedden megkezdődtek a Nagymező utcai teátrumban.

Az olvasópróbán Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója kiemelte, hogy nem sokkal a CAROUSEL – Liliom premierje után újabb bemutatót ünnepelhetnek a színházban.

Fotó: Gordon Eszter

„A keresztény emberek Credojában, a ’Hiszekegyben’ is szerepel a Pendragon legenda jelmondata: „Hiszek a test feltámadásában és az örök életben”. A műben a Rózsakeresztesek az örök élet titkát, elixírjét kutatják és mindenféle fondorlattal próbálják megszerezni azt – mi zenés színházi emberek pedig olyan szerencsések vagyunk, hogy a saját ’alkímiai laborunkban’ keverhetjük ki a csodát, ezt az új zenés darabot, melynek létrejöttének küszöbén állunk. A Pendragon legenda musical eddig még nem létezett de most életre kel. Szerb Antal regénye 1934-ben született meg Rózsakereszt címmel, később Pendragon legenda néven lett ismert és művészeket, színházi embereket, filmeseket is inspirált.” – mondta.

Somogyi Szilárd rendező elárulta, hogy egy hosszú folyamat kezdődött el másfél évvel ezelőtt, amikor nekifogtak az irodalmi mű színpadra álmodásának. „Sok-sok fázison ment keresztül a zenés darab és nagyon örülök, hogy az ősbemutató részese lehetek az Operettszínházban. A regény szövevényes, de mivel meg kell felelni a színpad kihívásainak, egy kompakt történet összeállítására törekedtünk. Az regény fő szálai mentén halad a musical, melyben azt a kérdést feszegetjük, hogy meddig van joga az embernek a természetet uralni, ill. kisajátítani, milyen buktatói lehetnek ennek? Megígérhetem, hogy a kérdésekre megpróbálunk választ adni az előadás során. Impozáns díszlet született, a Kálmán Imre Teátrum színpadán érdekes gótikus stílusban, modern elemekkel keveredve kel életre a sok helyszín, mely átjárhatóságot, átlátszóságot eredményez és a szereplőknek is sajátja lesz, hiszen jól mutatja majd, ki, mikor, merre kombinál.”

Fotó: Gordon Eszter

Galambos Attila szövegíró felidézte, hogy három éve Szerb Antal függő. „A mű kulcskérdése, hogy van -e élet a halál után. Azt azért elárulom, a figurákon és a cselekményszövésen muszáj volt változtatni, hiszen egy több mint 40 szereplőt felvonultató történetet 6 főszereplővel fogalmazunk meg, így néhány ponton más lesz a színdarab, mint a regény. Nagyon örülök, hogy ilyen alkotótársakat kaptam” – tette hozzá.

Kovács Adrián zeneszerző azért is örült ennek a darabnak, mert mint mondta: „biztos voltam benne, hogy iszonyatosan izgalmas zenét lehet írni hozzá.” Kiemelte: „ Amikor először jártam az Operettszínházban, akkor pontosan az ilyen stílusú előadások indítottak el a zeneszerzés és a színház felé.”

Fotó: Gordon Eszter

A Pendragon legendában Bátky Jánost Kerényi Miklós Máté alakítja, Lord Owent Szabó P. Szilveszter személyesíti meg, Eileen St. Claira szerepében Janza Katát láthatják. Maloney-t Pesák Ádám játssza, Lene Kretzsch-t Simon Panna, Morvint Mészáros Árpád Zsolt kelti életre. Pierce a bolond bőrébe Soós Máté Bátor bújik.

A díszlet- és jelmeztervező Túri Erzsébet, a karigazgató Szabó Mónika, az előadás koreográfusa Lénárt Gábor. A zenei vezető Kovács Adrián.

Fotó: Gordon Eszter

A Pendragon legendáról:

Szerb Antal fantasztikummal teli, fordulatos regénye jócskán megelőzte a korát. Nem véletlen, hogy alapanyagául szolgált több színpadi és egy 1974-ben készült filmes feldolgozásnak, ez utóbbiban a főbb szerepeket Latinovits Zoltán és Darvas Iván alakították.

Ezúttal zenés színpadi adaptáció született Kovács Adrián zeneszerző és Galambos Attila szövegíró tollából. A kalandregény hangsúlyai átrendeződnek az érzelmekre, a minden racionális meggondolást elsöprő szenvedélyekre, de a történet lényege változatlan: Bátky doktor, a londoni tanulmányúton tartózkodó magyar bölcsész meghívást kap Pendragon urától a kies Wales-be, ahol az érdeklődése fókuszában álló középkori titkos társaság, a Rózsakeresztesek után nyomozhat. A kellemes és hasznosnak ígérkező kirándulást különös események teszik hátborzongatóvá: kísérteties próféciák, gyilkossági kísérletek és egy tudományos felfedezés, amelynek talán nem is szabad nyilvánosságra kerülnie…

Mindeközben folyik a hajsza a titokzatos kórban elhunyt milliárdos által hátrahagyott hatalmas örökségért. Krimi, misztikum, szerelem ötvöződik a walesi históriában, mely fölött végi ott lebeg a Pendragonok jelmondata: „Hiszek a testnek feltámadásában”

Vass Kata / Színház.org