“Karcos érzelmek bársonyos köntösben” – Interjú Duda Évával

2019 április 28. vasárnap, 7:00

Április 26-tól láthatják a Budapesti Operettszínházban Richard Rodgers és Oscar Hammerstein II musicaljét, a Carouselt. Molnár Ferenc leghíresebb műve, a Liliom alapján készült zenés mű koreográfiáját Duda Éva jegyzi, aki több mint 15 éve dolgozik az Operettszínház társulatával. A főpróbahéten többek között a készülő előadásról, Molnár Ferencről, a Szegedi Szabadtéris munkákról és arról is beszélgettünk, hogy az idén 10 éves évfordulóját ünnepelő Duda Éva Társulattal mire készülnek.

– A Carousel – Liliom elképesztő energiákat mozgat meg, talán soha ennyi emberrel nem dolgoztál még…

– A Szegedi Szabadtérin azért a létszám többszörösével szoktam dolgozni, ezért nem idegen számomra az óriási stáb, de valóban sok szereplős előadás a Carousel, több okból is. Egyfelől nagyon komoly énekelnivaló van benne, ezért a színház teljes énekkara is be van vetve, nem csak az ensemble, ráadásul van egy külön balett kép, ezért a balett-kar jelentős része is szerepel, továbbá még 12 gyerek a Táncművészeti Egyetemről. Összesen 70 fős közreműködői stáb állt fel erre a produkcióra, ami tényleg jelentős!

– Hogy érzed magad a premier kapujában, a főpróbahéten?

– Hát, feszített tempóban dolgozunk, ilyenkor mindig irreálisan kevésnek tűnik az idő, ahhoz, hogy kész legyünk. Minden részletnek klappolni kell, a megfelelő hangosítástól a legegyszerűbb fejbiccentésig, egy ilyen nagy zenésnél minden nagy, nem csupán a stáb, de a tét is! Mégis, talán ez az utolsó pár nap a legizgalmasabb, ilyenkor percről percre látványosan változik az egész, és már kezdi a mű megmutatni az igazi arcát.

Duda Éva / fotó: Dömölky Dániel

– Közel áll hozzád Molnár Ferenc világa?

– Molnár Ferenc eredeti világa hozzám közelebb áll, mint a különféle adaptációké. A Carousel ilyen értelemben érdekes egyveleg, karcos érzelmek bársonyos köntösben, de Cziegler Balázs díszlete és Béres Attila rendezése visszarántja a földre az olykor hosszan áradó zárt dalok hömpölygését és valóban megjelenik a nincstelen élet, annak örömével és kiszolgáltatottságával, és persze a szerelem örvénylő mélysége. Fanyar szépségű előadás lesz, szeretem, hogy nem adja magát könnyen.

– Mennyire gondolkodsz nagy, klasszikus amerikai látványvilágban és mozgásban, és hogyan jelenik meg a darabban a saját ízlésed?

– Ebben benne van a Broadway világa, de a múlt századot idézzük meg, és mivel az adott kor stílusjegyeit magán kell viselje a koreográfia, ezért nagyon fontos, hogy a mozgás tükrözze, mikor és hol járunk. Például jelen esetben a nők eggyel még szemérmesebbek, a férfiaknak más eszközeik voltak az udvarlásra, mint ma, ezeket szeretem finoman beépíteni a mozgásba. Molnár a cselédek világába helyezte a cselekményt, és ehhez mérten nincsenek is elegáns úri táncok, ellenben külön csemegének tekintettem a nagy matróztáncot Jiggerrel (Ficsúr), és nagyon élveztem az Balettintézet professzionális kis növendékeivel dolgozni.

– Lassan húsz éve dolgozol a Budapesti Operettszínház társulatával – emlékszel még milyen volt az első munkád a Nagymező utcai épületben?

– Ne öregíts kérlek, a 20 azért még túlzás, de kicsit több mint 15, nagyjából két évente hívtak vendégként. A Rómeó volt az első nagyszínpadi munkám itt, ami a színház emblematikus darabja lett, aztán jött a többi. Emlékszem mennyi kraft volt bennem és hogyan néztek rám, hogy mit akar itt ez 25 év körüli csaj, majd ő fogja itt kiadni az ukázt?! De a Rómeó óriási sikere után már egész másképp fogadtak, és bíztak bennem, azóta pedig szinte már mindenkivel dolgoztam a házban, és ha vendég is vagyok, nagyon otthonos érzés az Operettben dolgozni.

Carousel – Liliom

– Mérföldkő volt életedben a Frida, mely igaz kuriózum az Operettszínház repertoárján. Mérföldkő lehet a Carousel – Liliom is?

– A Carousel egyfelől Molnár, másfelől Béres Attila miatt volt igazán vonzó számomra, és jól esett ezzel a csapattal újra együtt dolgozni. Ha pedig a kuriózumokról kérdezel, a válaszom tök őszintén az, hogy egyértelműen erősebb szálak fűznek a Fridához, mint bármely más zenés elődáshoz, hiszen azt én hívtam életre, együtt írtuk a szerzőtársaimmal a nulláról. Miután az új vezetés sajnos nem kívánja tovább játszani, szeretném a jövőben a Duda Éva Társulat égisze alatt repertoáron tartani.

– Egyszer azt mesélted, „nincs külön tánc, csak színház van” – mióta vonz téged a ez a világ?

– Mindig is így gondoltam, legfeljebb nem volt még tudatos. Én kifejezetten szeretem a műfajok közti határátlépéseket, az új irányzatokat, és nem korlátozom magam kizárólag tánc előadások létrehozására, annál jóval tágabb a horizont.

– A 2000-es évek végén megalapítottad a saját társulatodat, a Duda Éva Társulatot (Eva Duda Dance Company-t), de a nagyszínpados operettszínházi munkákat, hogy tudod összeegyeztetni a társulat napi tevékenységeivel?

– Most eléggé kikészített, már nagyon nem szeretek párhuzamosan sok dolgot csinálni, és a 12 órás munkanapok sem feltétlenül okoznak már örömöt. Régebben evvel zsonglőrködtem, szinte sportot űztem abból, hogy mennyi mindent tudok szimultán csinálni és hány különféle produkciót tudok futtatni egymás mellett, és még éjjel is próbálni. De erről leszoktam szerencsére, és most már csak egy dologra szeretek fókuszálni, épp ezért elég megterhelő volt most ez az időszak. A társulati munkát pedig sose lehet letenni, mindig van tennivalónk, most is például egybe esik ez a premier a Trafóban játszott Utópiával pénteken.

Carousel – Liliom

– A Szegedi Szabadtéri Játékokra már hazajársz és ezt tulajdonképpen szó szerint értem. A szívedben hol foglalnak helyet ezek nagyszabású nyári munkák?

– Oh, de rátapintottál, nekem addiktív a Dóm téren dolgozni, tényleg, annyira szeretem, hogy szinte beleremegek. Eleve fantasztikus maga a tér, a szabad ég alatt színházat csinálni, csodálatos lehetőség ott dolgozni, és nagy kihívás szakmailag. Rengeteg emléket őrzök a szegedi nyarakból, Bánk Bán, Carmen, West Side Story, Rómeó és Júlia, Elfújta a szél, Tévedések Vígjátéka, Notre Dame-i Toronyőr. Jesszusom, megszámolni is sok lenne. Szerintem ott bőven rekordot döntöttem koreográfusként!

– Összetartó csapat a Duda Éva Társulat – mesélted. Mire készültök a közeljövőben?

– A 10 éves évfordulónkat ünnepeljük idén ősszel, erre készülünk nagy erőkkel. Nem kis teljesítmény ma független tánc társulatot fenntartani, talán én vagyok az egyik utolsó aki talpon tudott maradni, mert ma már nagyon nehéz együttest alapítani, főleg úgy, hogy a tánc az egyik legalulfinanszírozottabb művészeti ág. Amit elértünk és felépítettünk óriási eredmény, nagyon büszke vagyok a csapatomra és a munkatársaimra. Nagyon izgalmas programokkal készülünk az őszi időszakra.

– Tudsz magadnak szabadidőt teremteni, vagy minden pillanatban az alkotás foglalkoztat?

– Most ezt szeretném a legjobban talán, a sok szabadidőt, bár azt is főként olyan dolgokkal töltöm, amibe érdemes beletenni energiát. A noÁr formáció egyik alapítója vagyok, ami elsősorban rap számokkal reflektál érzékeny közéleti témákra, frontembere a férjem, Molnár Áron színész. Hiszünk benne, hogy mindannyiunknak egyéni felelőssége van abban, hogy hogyan alakul az ország jövője, hogyan óvjuk a környezetünket, vagy miképp lehet segíteni rászoruló embereken, és hogyan lehet ezekre a témákra felhívni a figyelmet. Hát mi ebben utazunk!

Vass Kata / Színház.org