A Pendragon-legenda az Operettben – Kulisszatitkok a főpróbahétről

2019 május 10. péntek, 7:00

A Szerb Antal regénye alapján készült musicalt május 11-től láthatják a Budapesti Operettszínházban mások mellett Kerényi Miklós Máté, Szabó P. Szilveszter és Janza Kata főszereplésével. A főpróbahéten a kulisszák mögé is beleshettünk.

Az előadás jelmezei legalább olyan különlegesek, mint maga az musical, az apokalipszis-jelenetben például több mint 10 méter hosszú hajfonat-ruha lesz majd látható. Itt mindenki egyedi és fura lény, így nem ez lesz az egyetlen, Túri Erzsébet díszlet- és jelmeztervező keze alatt megszülető csoda.

A videóból kiderül, hogyan készítették el helyben a teátrum fodrászai a rendhagyó öltözetet:

Kerényi Miklós Máté, Szabó P. Szilveszter, Janza Kata, Mészáros Árpád Zsolt, Simon Panna, Pesák Ádám, Szomor György és újságírók a hét elején egy közös játékban is részt vettek, nyomoztak, titkokat fedtek fel, talányokat oldottak meg, és persze énekeltek is. Somogyi Szilárd, az előadás rendezője azt is elmesélte, mire számíthat, aki megnézi az új darabot.

A rendező kiemelte: “Nagyon jól haladnak a próbák, de sokat formálódik még a szombati premierig a darab, melynek története örökérvényű: szerelemről, az öröklétről szól, és annak a kérdéskörnek a feszegetése is benne rejlik, hogy vajon az ember szabadsága meddig terjed. Nem véletlenül emeltük ki, hogy az előadás Szerb Antal műve nyomán készült, hiszen a mi musicalünk Galambos Attila és Kovács Adrián víziója erről a regényről. ”

Kincskeresés az Operettszínházban

Szerb Antal fantasztikummal teli, fordulatos regénye jócskán megelőzte a korát. Nem véletlen, hogy alapanyagául szolgált több színpadi és egy 1974-ben készült filmes feldolgozásnak, ez utóbbiban a főbb szerepeket Latinovits Zoltán és Darvas Iván alakították.

Ezúttal zenés színpadi adaptáció született Kovács Adrián zeneszerző és Galambos Attila szövegíró tollából. A kalandregény hangsúlyai átrendeződnek az érzelmekre, a minden racionális meggondolást elsöprő szenvedélyekre, de a történet lényege változatlan: Bátky doktor, a londoni tanulmányúton tartózkodó magyar bölcsész meghívást kap Pendragon urától a kies Wales-be, ahol az érdeklődése fókuszában álló középkori titkos társaság, a Rózsakeresztesek után nyomozhat.

Jelmeztervek / fotó: Gordon Eszter

A kellemes és hasznosnak ígérkező kirándulást különös események teszik hátborzongatóvá: kísérteties próféciák, gyilkossági kísérletek és egy tudományos felfedezés, amelynek talán nem is szabad nyilvánosságra kerülnie…

Mindeközben folyik a hajsza a titokzatos kórban elhunyt milliárdos által hátrahagyott hatalmas örökségért. Krimi, misztikum, szerelem ötvöződik a walesi históriában, mely fölött végi ott lebeg a Pendragonok jelmondata: „Hiszek a testnek feltámadásában”.

A Pendragon-legendában Bátky Jánost Kerényi Miklós Máté alakítja, Lord Owent Szabó P. Szilveszter személyesíti meg, Eileen St. Claira szerepében Janza Katát láthatják. Maloney-t Pesák Ádám játssza, Lene Kretzsch-t Simon Panna, Morvint Mészáros Árpád Zsolt kelti életre. Pierce a bolond bőrébe Soós Máté Bátor bújik.

A díszlet- és jelmeztervező Túri Erzsébet, a karigazgató Szabó Mónika, az előadás koreográfusa Lénárt Gábor. A zenei vezető Kovács Adrián.

Forrás: Budapesti Operettszínház, Színház.org