Ismét Budapestre érkezik a Nemzeti Operett Gála

2019 június 11. kedd, 12:19

A héten nyitja meg kapuit az új Budai Szabadtéri Színház Csillebércen, amely ezen a nyáron közel ötven programmal készül a közönségnek. A június 14-i megnyitón több mint kétórás operett gálát rendeznek az erdei színpadon.

A Nemzeti Operett Gála tematikáját, díszleteit és az előadáson felcsendülő dalait Tóth Ádám, a Budapesti Showszínház rendező-igazgatója válogatta össze Jenei Gábor művészeti vezetővel közösen.


A Nemzeti Operett Gálát idáig több, mint százezren látták az elmúlt években, így az idei turné is hasonló sikerekre számíthat. 

Kállay Bori
most először áll színpadra a produkcióban, így számára is nagy izgalmat jelent a “beugrás”.

Az előadásban két vendégszereplőt is köszönthetnek: Polyák Rita énekes- dalszerzőt és színművészt illetve Kovács Beáta erdélyi énekesnőt, akit az elmúlt évben szerződtetett az Operett Gála vezetősége. Mindketten eltérő műfajú dalokkal készülnek, többek között biztosan hallható lesz a híres “Nélküled” című sláger is. 

További fellépők: Simon Boglárka, Pánczél Klaudia, Jenei Gábor, Kádár Szabolcs. Az esten Berki Sándor és zenekara szolgáltatja majd a zenét.

A Budai Szabadtéri Színház igazi öko-színház, hiszen a Normafa szomszédságában, a Budai Nemzeti Park területén, Csillebércen épült és került felújításra az idei szezonra.