Négy napon keresztül az operetté volt a főszerep Veszprémben

2019 június 24. hétfő, 13:09

Idén második alkalommal rendezte meg a Rátonyi Róbert Operettfesztivált a Veszprémi Petőfi Színház.

Tisztelegve a nagy művész, Rátonyi Róbert előtt a tavalyi nagy sikerre való tekintettel rendezték meg idén ismét a fesztivált. Annak ellenére, hogy az időjárás nem minden esetben volt kegyes a szervezőkkel, az egy évvel ezelőtti nézőszámot meghaladva, mintegy hétezren voltak kíváncsiak a programokra.

Veszprémben vendégszerepelt az Állami áruház című operett a kecskeméti Katona József Színház előadásában, bemutatták a Csókos asszony című három felvonásos operettet a budapesti József Attila Színház közreműködésével, a Mágnás Miskát a csíkszeredai Csíki Játékszín hozta el a megyeszékhelyre, a fesztivál pedig óriási operett gálával zárult a Budapesti Operettszínház művészeinek főszereplésével.

A fesztiválon Oszvald Marika is fellépett, aki a VEOL.hu-nak így mesélt az operettről: “Az operett elengedhetetlen. Az emberek lelkéhez szól, ezért nagyon szeretik. Az operett a szépség megtestesítője. Megmutatja, milyen lehetne az élet, ideális esetben. Mert lehet. Nem minden rossz, csúnya, nem csak gonoszság van a földön. Amikor valaki megnéz egy operettet, amibe belefeledkezik, akkor a lelke kicsit megnyugszik.”

A programokat úgy állította össze a Színház, hogy a család minden tagja megtalálja a kedvére való szórakozást, miközben folyamatosan felcsendültek a legismertebb operett slágerek, helyet kapott a rendezvényen mese-operett, bábjáték, revüműsor, illetve szakmai beszélgetések is zajlottak.

Az utolsó este idén először díjazták is a programokat. A II. Rátonyi Róbert Operettfesztivál legjobb előadása a közönség szavazatai alapján a csíkszeredai Csíki Játékszín Mágnás Miska című produkciója lett, a legjobb kiegészítő produkciót a Veszprémi Ifjúsági Táncegyüttes adta Hajdu Péter „Sáti” vezetésével a nézők szavazatai alapján, a legjobb szakmai kiegészítő program a „Beszélgetés az operett csillagaival” Felföldi Anikó és Galambos Erzsi közreműködésével lett.

Forrás: Veszprémi Petőfi Színház, veol.hu