Sándor Péter: “Amikor színpadon állok, nincs megalkuvás”

2019 augusztus 07. szerda, 7:32

Sándor Pétert a Deszkavízió kérdezte pályájáról, kisfiáról és arról, mi az, amit célul tűzött ki magának.

Szabadúszó és az utóbbi évekig főleg vidéki színházakban lehetett látni. Ebben az évadban azonban letette a névjegyét ismét az Operettszínházban István szerepével, majd a Carousellel.

A kérdésre, mi változott, Sándor Péter úgy felelt: “Most már, hogy harmincéves lettem, mondhatom, hogy van egy kis élettapasztalatom, persze nem sok… A szerencse olyan egyszerűen vett értelemben nem létezik, ahogy azt a legtöbben gondolják, én abban hiszek, hogy ha valamire nagyon vágyunk, és ennek megfelelően élünk, akkor azt a dolgot előbb-utóbb be is vonzzuk. Ha sok zúgolódás van bennem, illetve a problémákat halmozom egymásra, akkor nem is fog más megtalálni, de ha az ember az álmaira gondolva tölti el a napjait, akkor az meg fogja nyitni az utakat. Nem volt egyébként az sosem kimondott vágy, hogy Pesten dolgozzak, hanem inkább az, hogy olyan volumenű feladatokat kapjak, amik mostanában megtalálnak. Minden eddigi munkámat nagyon szerettem, félre ne érts, de jólesik, hogy többször gondolnak rám akár az Operettben, akár a Szabadtéri Színpadon vagy a Spiritben. (…) Egyébként én sosem tettem különbséget, hogy egy szerepajánlatot az Operettszínháztól, Győrből, Pécsről vagy Szegedről kapok… aki ismer és tudja, hogy hogy dolgozom – annak ellenére, hogy első ránézésre egy link fószernek tűnök – az tisztában van azzal, hogy amikor én a színpadon állok, akkor ott nincs megalkuvás, nincs lazázás. Én olyankor dolgozom ezerrel, és nem azért mert izzadni akarok, hanem azért, mert ez a természetem, hiszen nekem a szakma a szenvedélyem” – vallotta a színész, akit a következő évadban láthatunk majd a Spirit Színházban az Advent a Hargitán és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról c. produkciókban, illetve szóba került még egy darab, amit Jánossal (Perjés János – a szerk.) együtt játszanak majd.

“Ez még annyira friss, hogy az évadtervbe se került be egyelőre. Az Operettben játszani fogok a János vitézben, én leszek Jancsi, és hívtak a Mohácsra is, amiről még nem tudunk részleteket. Illetve beállok a Szegény Dzsoni és Árnikába, meg A Pendragon – legendába is” – számolt be Sándor Péter.

A Deszkavízió arról is kérdezte, jut-e elég ideje 6 éves kisfiára:
“Ez több szempontból nehéz kérdés. Azt a nőt, aki világra hozza a gyermekedet, akiért bármit megtennél, természetes, hogy szereted, sőt én nagyon hálás is vagyok a kisfiamért Írisznek. Azt viszont el kell mondani, hogy sokszor megnehezítette a láthatásokat. Persze én is elkövettem rengeteg hibát, volt olyan is, hogy Zsombor sírt, amikor elmentem érte, hogy neki akkor most velem kell jönnie. És ez természetesen nem azért volt, mert félt tőlem, vagy mert nem szeret, hanem attól, amit átélt abból a feszültségből, ami az édesanyja és énközöttem volt.”

“Imádom a fiamat! Nem is tudom, hogy szeretnék-e több gyereket, mert attól félek, hogy valamilyen módon kimaradhatok az életéből, nem akarom, hogy megtörténjen ugyanaz, mint Zsombornál. Ez borzasztóan fájdalmas egy férfinak. Az is nagyon rossz érzés, hogy a munka miatt nem tudok mindig ott lenni mellette, közben pedig nagyon fontos az is, hogy a stabil hátteret megteremtsem számára, amihez meg rengeteget kell vállalni. Közben pedig rettenetesen vágyom az anyagi kötöttségek, a görcsösség, a folyamatos hajszolás, robotolás elengedésére. Ne gondold, hogy valami fajta hedonista életmódra vágyom, inkább valami köztes állapotot keresek, amiben egyszerűen jó létezni. (…) El akarom engedni a panaszkodást, azt hiszem, hogy valamiféle körülírhatatlan lelki megnyugvást keresek” – tette hozzá.

A teljes interjút ITT olvashatják.