Mária főhadnagy – Seregi Zoltán Veszprémben rendezett operettet

2019 október 02. szerda, 12:33

Békéscsaba után a Veszprémi Petőfi Színházban mutatják be Huszka Jenő romantikus nagyoperettjét, a Mária főhadnagyot.

Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

Seregi Zoltán rendező, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában elmondta, hogy ezen a héten kezdődött a főpróbahét Veszprémben. A zenés darabnak, amit márciusban mutattak be a Békéscsabai Jókai Színházban, október 4-én tartják a premierjét a Veszprémi Petőfi Színházban.

Az operettet a Békéscsabai Jókai Színház, a Budapesti Operettszínház, a Magyar Zenés Színház és a Veszprémi Petőfi Színház koprodukciójában állították színpadra. Az együttműködés érdekessége, hogy minden színház a saját társulatával viszi színpadra az előadást – tette hozzá. A rendező elmondta, hogy a közönség ezúttal is egy klasszikus, hagyományos operettet láthat a színpadon.

Seregi Zoltán szerint a romantikus, happy enddel végződő darab különlegessége, hogy bár olyan, mint egy mese, igaz történeten alapul. Huszka Jenő romantikus nagyoperettje 1848-ban Bécsben kezdődik: a magyar érzelmű Máriát rokonai egy osztrák arisztokratához készülnek férjhez adni. Amikor kitör a forradalom, a szíve hazahúzza Máriát és nemzetőr egyenruhát öltve beáll a szabadságharc katonái közé. Férfinak öltözve hőstetteket visz véghez és parancsnok lesz.

Forrás: MTI, Színház.org