Szegeden a Mágnás Miska – Oszvald Marikával készül Peller Károly rendezése

2019 november 01. péntek, 12:25

Peller Károly rendezésében december 13-tól látható az operettirodalom klasszikusa, a Mágnás Miska a Szegedi Nemzeti Színház Nagyszínházában. A nézők igazi nagyszabású produkcióra számíthatnak, melyben a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Oszvald Marika is szerepet vállal.

Az eredeti darabot 1916 februárjában mutatták be a fővárosi Király Színházban, majd évekkel később film is született belőle, 1953-ban pedig Békeffy István átdolgozta – írta a Szeged.hu.

Az olvasópróbával kezdetét vette a Mágnás Miska héthetes próbafolyamata. Peller Károly rendező elmondta, egy valódi színes-szélesvásznú „operettes operettet” szeretnének színpadra állítani, a műfaj hagyományait tiszteletben tartva, mai, modern színészi játékkal kiegészítve. Az új szövegkönyv kifejezetten a társulatra íródott, a rendező pedig külön kiemelte, fontos, hogy az előadásban megjelenjen a szereplők egyénisége.

Peller Károly hangsúlyozta, az eredeti darabban nincs nagymamaszerep, ezt később, Békeffy írta bele. Többek között azért választotta az átiratot, hogy két remek színész-énekesnőnek, Oszvald Marikának és a szegedi Vajda Júliának is szerepet tudjon kínálni a darabban.

Az operettet 1976. szeptember 25-én már bemutatták Szegeden, akkor Szász Károly állította színpadra, olyan művészekkel, mint Poór Péter, Herczeg Zsolt, Máriáss József, vagy a Nemzet Színésze, Király Levente.

Marcsát, a tenyeres-talpas mosogatólányt akkor a fiatal tehetség, Oszvald Marika játszotta. Most, negyvenhárom év után Kossuth-díjas művészként nagymamaszerepben tér vissza, a kettős szereposztásban Vajda Júlia lesz a párja.

Miskát Gömöri Krisztián és Rétfalvi Tamás játssza, Marcsát Ágoston Katalin és Sziládi Hajna alakítja. Rolla Horák Renáta és Széles Flóra lesz, Baracs mérnököt Ágoston Péter és Szélpál Szilveszter kelti életre. Pixiként Szívós Lászlót és Varga-Huszti Mátét láthatja a közönség, míg Mixi Ferencz Nándor és Medveczky Balázs lesz.

A Mágnás Miska érdekessége, hogy Szirmai Albert szerzeménye az operett irodalom azon ritka darabjai közé tartozik, amelyben a táncos-komikus és a szubrett a főszereplők.

Hét hét múlva tehát felcsendülnek a Nagyszínházban az örökzöld operettslágerek a Cintányéros cudar világtól kezdve a Hoppsza Sáriig. A produkcióban közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint a Szegedi Nemzeti Színház énekkara és tánckara.

A díszletet Túri Erzsébet, a jelmezeket Pattantyus Dóra tervezi, a koreográfiát Lőcsei Jenő jegyzi.

Forrás: Szeged.hu, Színház.org, Szegedi Nemzeti Színház