„A hagyományból merítünk, de korszerű színházi eszközöket használunk” – Bozsik Yvette a János vitézről

2019 november 25. hétfő, 18:06

Bozsik Yvette koreografálta a Budapesti Operettszínház idei első bemutatóját, a Csárdáskirálynőt, a teátrum második premierjét, egy szintén klasszikus művet, a János vitézt pedig rendezőként jegyzi. Bozsik Yvette Kacsóh Pongrác daljátéka kapcsán változásról, a hagyományról, a korszerűségről, az összhangról és az őszinteségről is mesélt a Papagenónak.

A János vitéz premierjét november 22-én, 23-án és 24-én tartották hármas szereposztásban.

Bozsik Yvette

A Papageno cikkéből:

Bozsik Yvette 2000-ben a Katona József Színházban is színre vitte a János vitézt, melynek alapja Petőfi elbeszélő költeménye, nem pedig Kacsóh Pongrác daljátéka volt.
“Valóban a csodálatos Petőfi-műből építkeztem, de a zenei anyagban mások művei mellett a Kacsóh-műből is használtam részleteket. Az egy más előadás volt, mert az ember változik. Akkor egészen mást gondoltam a világról, én pedig mindig arról tudok beszélni, ami engem éppen foglalkoztat. Természetesen megtartva az eredeti mű lényegét, azt megfejtve, akár egy olyan oldalát is megmutatva, amit az eddigi színpadra állításokban még nem mutattak meg, de az ember alkotóként mindig önmagából merít. Minden egyes munka annak az erőpróbája, hogy az életben éppen hol tartunk.” – mesélte Bozsik Yvette, aki arra a kérdésre, hogy ebben a János vitézben mi foglalkoztatta, úgy felelt: “az olvasópróbán Hamvas Bélát idéztem: egy turbában élünk. Egy olyan világban, ahol az emberek különböző ideológiák, politika, vallás által léteznek megvezetve, és ismeretlen a mérték fogalma. Hamvas azt mondja, vissza kell jutnunk az úgynevezett alapállásba, azokhoz a hagyományos értékekhez, abba a világba, ahol minden a helyén van. Én vidéki lány vagyok, Szolnokon születtem, a nyarakat a nagyszüleimnél, Tápiószelén töltöttem. Ott mindennek megvolt a helye, a rendje: nagypapám abból a szőlőből készítette a bort, ami a kerti tőkén termett, és azt a tojást ettük, amit a tyúkjaink tojtak. Bizonyos dolgok esetében egyszerűen nem merültek fel kérdések. Ma már falun is nehéz ezt a fajta létezést megőrizni, de szerintem egyre inkább van egyre több emberben vágy arra, hogy visszataláljanak ide az életmódjukban.”

János vitéz / fotó: Gordon Eszter

Hozzáfűzte, azt érzi, ma inkább az extremitás a divat, de a koreográfushallgatóinak azt szokta tanácsolni, menjenek inkább a divat ellenében, és találják meg a saját hangjukat.

“Ezeknek a gondolatoknak a mentén próbáltuk felfejteni a történetet. Kacsóh Pongrác művénél nem kérdés, hogy a hagyományból indulunk ki, hiszen maga Fedák Sári fogalmazott úgy, amikor 1904-ben meghallgatta a művet, hogy ez a tiszta magyar falu hangja, de mindezt korszerűen, a mai színházi eszközökkel tesszük.” – árulta el.

Bozsik Yvette arra a rávilágított, hogy a látvány, a díszlet és a jelmezek tradicionális ihletettségűek, de a játék – a francia udvaron kívül – nagyon bensőséges és őszinte.

“Az első és a harmadik felvonásban, tehát a faluban és Tündérországban is azt kértem a színészektől, hogy erős jelenléttel, befelé játsszanak. Nem szeretném, hogy harsány eszközöket használjanak. Engem ezzel a visszafogottsággal szólított meg a mű. A koreográfia sokszínű, a három résznek és helyszínnek megfelelően különbözik.” – mesélte.

János vitéz / fotó: Gordon Eszter

A rendező-koreográfus elmondta: “a társulatom tagjai olyanok számomra, mint egy erős bástya. Nem csupán saját előadásainkban dolgoztam már velük, hanem más színházi produkciókban is, és ők nem csupán táncosok, hanem remek színészek, sőt énekelni is tudnak. Az alkotótársaimnak tekintem őket, és nagyon hálás vagyok azért, hogy benne lehetnek ebben a produkcióban is. Berzsenyi Krisztával és Cziegler Balázzsal szintén régóta dolgozom együtt, és ez sem csupán munkakapcsolat közöttünk, hanem mély emberi barátság.”

A teljes interjút ITT olvashatják!

Forrás: Papageno