“Én azért választottam Velencét, mert halálosan beleszerettem a tájba” – Tiboldi Mária válaszolt

2020 január 19. vasárnap, 9:35

“Tűrőképesség, végtelen szorgalom, így telt az én életem” – mondta Tiboldi Mária, a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek ünnepelt operettdívája, aki hosszú utat tett meg azért, hogy Magyarországon is elismerjék. Tiboldi Mária a Halász-kastélyban mesélt életéről Sasvári Csilla műsorvezetőnek. Lapszemle.

A FEOL cikkéből:

Tiboldi Mária a kápolnásnyéki Halász-kastélyban bemutatta Művészbejáró című kötetét is, melyben hosszú, szorgalmas és fényes élet emlékeit, impresszióit osztja meg olvasóival. Ebből ismerjük meg az alföldi szegényes életből érkező kislányt, akivel tanár édesapja szerettette meg a zenét, az éneket.

Tiboldi Mária immáron 34 éve Velencén él. Az út azonban rendkívül hosszú és színes volt odáig – addig a bizonyos pontig, amikor beleszerelmesedett a vidékbe.

Tiboldi Mária / fotó: Gordon Eszter

“Vidéki gyerek vagyok, Szolnokról jöttem. Ami azt jelenti, hogy nekem van kötődésem a vidékhez. Én nem úgy jöttem ide, hogy a „primadonna lejött vidékre”, nem! Engem úgy neveltek, hogy mindent meg kellett tanulnom. Libát legeltettem a Zagyva partján, kapáltam, kenyeret sütöttem, mindent, amit nem is gondolnának az emberek, sőt, talán ma már nem is sokan csinálják. Pláne nem az én foglalkozási körömben. Annyira messze került az én foglalkozásom a valóságtól, az élet valós oldalától, hogy nem csoda, ha az emberek ezt hiszik. Pedig én majdnem mindenhez értek, amihez egy asszonynak kell” – mesélte a színésznő.

Azt is elárulta, azért választotta Velencét, mert halálosan beleszeretett a tájba. “Amikor lementem a tópartra, ott még nem volt a mai őrületes tolongás, ház ház hátán. Akkor még át lehetett menni az utcán és csobbanni egyet a vízben, és ez nagyon jó volt, a gyerekek imádták. Laza, tényleg vidéki élet volt.”

A közönségnek a beszélgetésben később így jellemezte az operett műfaját: „Az egy varázslat, szürrealista műfaj. Az ember olyan nagyon jól érzi magát, amikor szerelmes. A nőnek kellenek az érzelmek. De én arra jöttem rá, hogy nem mindig jut el ez az érzelem egyik embertől a másikig. Mert nem mondja meg annak a másiknak, nem is érezteti. De itt van az operett, mint közeg, ahová el lehet jönni, ahol meg lehet a szép szavakat, érzelmeket, dallamokat hallgatni, és akkor az ember boldogan távozik…”

Arra a kérdésre, hogy egy primadonnának hogy teltek a szilveszterei, úgy felelt: “Hát csak munkával, mindig. Fellépés fellépés hátán. A nagy operetteket, mint például A denevér, ugye mindig szilveszterkor énekelték. Emlékszem az 1979-es Denevérre, amely a színházból egyenes adásban ment a televízióban. Mondtam én magamban, az ördög tudja, miért van itt ennyi igazgató, gazdasági főember, mindenki. Igaz, hogy fél órával később kezdtünk, de azt mondták, biztonsági okokból. Másnap mondták meg nekünk, hogy bombariadó volt a színházban! Halálfélelemben volt mindenki, kivéve minket, színészeket, mert mi nem tudtunk róla. Ez volt a legkritikusabb szilveszterem” – mesélte. 

Ma pedig már családi körben telnek a primadonna szilveszterei…

A teljes interjút ITT olvashatják.

Forrás: FEOL.hu