10 éves a Vámpírok bálja musical!

2007-ben mutatta be a PS Produkció Roman Polanski kultikus filmje alapján a Vámpírok bálja musical budapesti változatát.

Jelentős beruházásokra készül az EMMI

Számos nagy kulturális beruházás szerepel az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2018-as fejezeti költségvetésének tervezetében.

POSZT: Versenyben az Operettszínház! – Pécsre készül A chicagói hercegnő

Kálmán Imre műve június 9-én látható a POSZT versenyprogramjában a Budapesti Operettszínház előadásában.

Schindler feleségéről szóló operát mutattak be Münchenben

Emilie Schindlerről, a zsidómentő német gyáros, Oskar Schindler feleségéről szóló operát mutatott be a müncheni Gärtnerplatztheater.

A bűvös szekrény – Egzotikus környezetbe invitál az Opera

Az ősbemutató 75. évfordulója alkalmából az Opera május 9-én tartja Farkas Ferenc A bűvös szekrény című vígoperájának premierjét az Erkel Színház KAMRAktár-színpadán.

Andrew Lloyd Webber a leggazdagabb britek között szerepel

A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállítja névsorát – Rich List – a leggazdagabb ezer brit becsült vagyonáról, összesítve és személyekre lebontva. Andrew Lloyd Webber 740 millió fonttal a zenei vagyonlista második helyén szerepel.

Ukrajnában zárul a Csárdáskirányő turné

Május 6-án Ivano-Frankivszkban, a második Kárpátalja Fesztiválon, 7-én Lembergben, míg május 9-én Csernovicban hallhatja a közönség Kálmán Imre legnépszerűbb operettjének dallamait.

Porgy és Bess – Gershwin-operakoncert a Margitszigeten

„Summertime”, „I Wants to Stay Here”, „A Woman is a Sometime Thing” – ismerős dallamok, a legnagyobb előadók, többek között Ella Fitzgerald és Louis Armstrong hangján megszólaló, visszatérő slágerek.

„Maria Callas-mesterkurzust” a Müpában Jessica Pratt-el és Popova Aleszjával

Két jeles jubileumnak állít emléket a Müpa és a Pannon Filharmonikusok koprodukciója.

Plácido Domingo is fellép a tiszteletére alapított pécsi fesztiválon

Plácido Domingo világhírű spanyol tenor is fellép a Plácido Domingo Classics nemzetközi fesztiválon, amelyet Pécsett rendeznek június 22. és 25. között.

Jön a „Hódítások Éve” az Operettszínházban!

A 2017/18-as évadban a hódítás témakörét járják körül a Budapesti Operettszínházban Jacques Offenbach, Jávori Ferenc ’Fegya’, Alan Menken, Lehár Ferenc és Várkonyi Mátyás művein keresztül.

Országos turnéra indul a Mamma Mia! és a Jézus Krisztus Szupersztár

Andrew Lloyd Webber és Tim Rice Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperája a debreceni Főnix Csarnokban két teltházas előadással indította a Madách Színház darabjainak turnéját az idei évadban.

Indul az Orfeum Fesztivál – Itt a részletes program

Felelevenítik a Nagymező utca 17. legfényesebb időszakait.

Újra KismaMatiné az Operaházban
Idén ötödik alkalommal rendezik meg a KismaMatinét az Operaházban.
A Kalifornai álom rendezője újra musicalt forgat

Az elmúlt hónapokban a Ryan Gosling és Emma Stone főszereplésével készült Kalifornia álom (La la land) gyakorlatilag az összes díjátadó gálán tarolt.