Emmi (német) és Ali (roma) egymásba szeretnek. Környezetük ellenséges viszonyulása ellenére úgy döntenek, hogy összeházasodnak – azonban hamarosan az előítéletek féktelen erejével szembesülnek, legközelebbi bizalmasaik részéről is… Emmi és Ali kapcsolata hétköznapi valóságunk egyik szakadékát mutatja meg, amelyet ők a lehető leggyorsabban igyekeznek áthidalni szerelmükkel. Abban a pillanatban, ahogy ez sikerül, eltűnik a kapcsolatból az összes lehetséges radikalitás. A Fassbinder filmjéből készült adaptáció Emmi és Ali első, valamint utolsó táncának szembeállításával felhívja a figyelmünket arra, hogy ez a hasadék talán mindig része lesz a valóságnak, és hogy az ember, akit szeretünk, a világ, amelyben élünk, örökre idegen maradhat.
A félelem megeszi a lelket egy mese tisztaságával mutatja be a hierarchikus társadalmi rendszer működését. Fassbinder sikeresen szakít az egydimenziós karakterrajzokkal és a megszokott klisékkel, és sokrétű főhősportrékat rajzol filmjében.
Napjainkban a kirekesztés, a romák elleni erőszak problematikájának megvitatása új módszerek mentén történik, nemcsak helyi és regionális szinten, hanem pánnacionláis szinten is. Ugyanakkor a jelenbeli helyzet még aktuálisabb, és sajnos egyben robbanásveszélyes is. Egyénként és közösségként hogyan akarunk ezekkel a problémákkal foglalkozni, ha közben a mozgásterünk egyre csak szűkül?
Szekció: SYNERGY World Festival
Horvát származású rendező, Jugoszláviában született. Klasszikus és modern balettet, film- és színházi rendezést, valamint filozófiát tanult Zágrábban. Fiatal művészként egy kulturálisan sokszínű, a világra nyitott, a művészi kísérletezést támogató Jugoszláviában élt, ahol táncosként, koreográfusként alkotott. A 70-es években két évig tanult és dolgozott az USA-ban. A jugoszláv színpadokra visszatérve úgynevezett „choreodramákat” hozott létre. Ljubisa Ristic-csal alapította a multietnikus és többnyelvű KPGT színházi projektet, amellyel Európán kívül Mexikóban, az USA-ban és Ausztráliában is turnézott. 1992-ben a délszláv háború miatt Németországba emigrált. 1996 -ban alkotótársával és párjával Kölnben megalapítja a TKO-t (Theater Kokotović – Osman).
A kölni székhelyű TKO (Theater Kokotović – Osman) művészeti vezetői Nada Kokotović és Nedjo Osman. Előadásiakban az Európában és különösen a Németországban élő különböző nemzetiségek és nyelvi közösségek életét és problémáit multikulturális színházi formában, több nyelven jelenítik meg. Egy másik fontos fókuszuk a romakérdés és a roma kultúra. További aktuális társadalmi problémákkal is foglalkoznak: globalizáció, terrorizmus, világméretű fegyveres konfliktusok, turbókapitalizmus, géntechnológia, idegengyűlölet, utópiák vége, viruális valóság, európaiság, hedonizmus. A főként kortárs szerzők darabjaiban, és a különböző színházi műfajokat ötvöző produkcióikban visszatérő módon a földrajzi határokon is átlépő, toleráns társadalom iránti vágy témája fogalmazódik meg.
