A francia Théâtre National Populaire egy igazi kelet-európai történettel érkezik a MITEM-ra. Jean Bellorini társulata ezúttal Nyikolaj Erdmann Az öngyilkos című darabját mutatja be június 13-án.
Író, a TheatreTimes.com színikritikusa, szerkesztő és előadó. Csak néhány titulus Emiliia Dementsova gazdag, szakmai életéből. A kritikus jelenleg Izraelben él, onnan osztotta meg velünk tapasztalatait a Színházi Olimpia kapcsán.
A Csárdáskirálynő az operett műfajának kvintesszenciája. A Színházi Olimpia égisze alatt a Budapesti Operettszínház saját produkciója mellett francia és litván társulatok mutatják meg, mit jelent számukra Kálmán Imre klasszikusa.
Rómeó és Júlia történetét május 31-én láthatjuk a Színházi Olimpia keretében a Pécsi Nemzeti Színház színpadán. A rijekai balett igazgatójával és a két főszereplő táncossal a Magyar Nemzet készített interjút. 
Tarlan Rasulov színházi igazgató és az azerbajdzsáni dOM független társulat alapítója. Beszélgettünk a jövő színházának víziójáról, a kedvenc előadásáról, és a következő Olimpia megrendezéséről is.
A veszprémi a TÁNC XXV. Nemzetközi Kortárs Fesztiválon, a 10. Színházi Olimpia részeként eljátszották Fehér Ferenc sepsiszentgyörgyi M Studiónak készített, Lift című előadását. A koreográfussal beszélgettünk.
A 10. Színházi Olimpia kiemelt produkciójaként május 26-án este a Szent István-bazilika előtt látható a Csíksomlyói passió ingyenes szabadtéri előadása. A Jézus szerepét alakító Berettyán Nándor a Karinthy Színház művészeti vezetőjeként a teátrum Történetmesélő Fesztiváljáról is mesélt a Kultúra.hu-nak.
Május 26-án 20 órakor a 10. Színházi Olimpia keretében ingyenesen láthatjuk a Szent István-bazilika előtti téren a Csíksomlyói passiót. Interjúnkban a Jézust alakító Berettyán Nándorral beszélgettünk arról, hogy mit adott neki a szerep, és miben látja az előadás sikerességét.
Savas Patsalidis görög professzor 14 színházkritikai és színházelméleti szakkönyv szerzője, jelenleg a Critical Stage, Kritikusok Nemzetközi Szövetség online platformjának főszerkesztője. Egy hetet töltött a 10. Színházi Olimpián. Erről is beszélgettünk.
Romeo Castellucci Bros című előadása május 23-24-én látható a MITEM részeként a Színházi Olimpia programjában. Az olasz sztárrendezőt alkotói módszeréről és arról kérdeztük, mit tart a színház, az alkotók és a nézők társadalmi szerepéről.
A MITEM meghívására június 16–18. között öt alkalommal látható a Nemzeti Színházban a Színházi Olimpia részeként Slava Polunin legendás SnowShow című projektje. Az előadás három évtizedes sikeréről az Origo beszélgetett a társulat vezetőjével.
Écsi Gyöngyi mesemondó, lelkész, aki a Színházi Olimpia kapcsán ajándékozta meg a debreceni közönséget a Magyar Nemzetnek adott interjút.
Heiner Goebbels zeneszerző és rendező a Mindaz, ami történt és történhetne című nagyszabású és látványos előadásával szerepel a Színházi Olimpián június 8-án és 9-én a Tüskecsarnokban. Május 26-án pedig A hiány esztétikája címmel tart prezentációt az Urániában.
A Song of the Goat Színház egy premierrel, Szophoklész Antigonéjának rock-opera feldolgozásával érkezik a 10. Színházi Olimpiára. A társulat vezetője, Grzegorz Bral adott interjút.
A május 18-án és 19-én a budapesti Eiffel Műhelyházban megtekinthető A megesett hercegnő története című, rangos díjjakkal is elismert produkció az európai és japán kultúra közötti párbeszédhez alkot érdekfeszítő kommentárt. A világhírű román rendezővel, Silviu Purcăretevel beszélgettünk. 
Emma Dante, a számos díjjal kitüntetett világhírű olasz rendező A csalogányok tangója című előadásával érkezik a Színházi Olimpiára.
Theodor-Cristian Popescu román színház- és filmrendező a Színházi Olimpia keretében tartott workshopot az SZFE rendező szakos hallgatóinak. A művésszel Hegedűs Kata beszélgetett.
Olga Tokarczuk történetét a Complicité Simon McBurney rendezésében adaptálta színpadra. Igazi sztárelőadás született, mely a Színházi Olimpia májusi előadásai után a Bécsi Ünnepi Heteken öt, már most közel telt házas alkalommal látható. 
A 10. Színházi Olimpiai keretében május 17-én a sepsiszentgyörgyi M Studio is színpadra lép Frenák Pál koreográfiájával. A [email protected] című előadásról Márton Imola, az együttes művészeti vezetője mesélt.
Május 17-én a PlayOn! Fesztivál keretében érkezik a Színházi Olimpiára a portugál Teatro O Bando Olga Tokarczuk könyve alapján készült Nomádok című előadása.
Debrecenben a Vojtina Bábszínház vendégjátékaival indultak a Színházi Olimpia programjai, május 11-én pedig a Csokonai Színház fogadta első olimpiai résztvevőjét. Bakota Árpád, a debreceni társulat tagja a Magyar Nemzetnek adott interjút.
A Complicité világhírű vándortársulat az Olga Tokarczuk regénye nyomán készült Hajtsad ekédet a holtak csontjain át című darabot mutatja be a Színházi Olimpia ideje alatt. Az előadásról Simon McBurney rendező beszélt.
Május 11-én a Budaörsi Latinovits Színházban lesz látható az észt-lett koprodukcióban készült Két garázs című előadás a 10. Színházi Olimpia keretében. Ennek kapcsán a Papageno kérdezte Elmārs Seņkovs rendezőt.
Idén a 10. Színházi Olimpiához kapcsolódva rendezik meg a debreceni Országos Színházi Találkozót. A fesztivál programjait ezúttal Varga Klári, a debreceni Csokonai Színház művésze ajánlja.
A Magyar Állami Népi Együttes a TÁNCszínTÉR Fesztiválon a Naplegendával lépett fel. Mihályi Gábort Színházi Olimpia és a tánc kapcsolatáról kérdezte Kutszegi Csaba.
Május közepétől egy hónapon át több mint húsz magyarországi kőszínház vendégszerepel egy-egy ikonikus előadásával az idén a 10. Színházi Olimpia égisze alatt megvalósuló debreceni Országos Színházi Találkozón. A fesztivál jelentőségéről Csata Zsolt, a Csokonai Színház művésze beszélt.
Kozma András, a Nemzeti Színház dramaturgja fontos találkozásokról, a MITEM elevenségéről és arról is mesélt a Fideliónak, hogy mi kellett ahhoz, hogy a Nemzetközi Színházi Olimpia egyik alapítója eljöjjön Budapestre.
A 10. Színházi Olimpia nagyszabású rendezvénysorozatának egyik kiemelt helyszíne Debrecen lesz. A fesztivál és a város kapcsolatáról Gemza Péterrel, a Csokonai Színház leköszönő igazgatójával Szénási Miklós készített interjút. 
A színház öt kontinense – tények és legendák a színész materiális kultúrájáról című könyv társszerzőjével a Magyar Nemzet beszélgetett.
A Színházi Olimpia keretében Az ördög próbája című előadást két alkalommal, május 4-én és 5-én este teltház előtt játssza a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a budaörsi Latinovits Színházban.
Horváth Lajos Ottóval beszélgettünk, aki márciusban vehette át a Magyarország Kiváló Művésze díjat és akit a Színházi Olimpia keretében a Csíksomlyói passió Pilátusaként láthatunk viszont.
Egy nép lelkének a legtisztább és legmélyebb tükre a mese – vallja Berecz András. A Nemzeti Színház társulatának tagja, a Kossuth-díjas ének- és mesemondó azt is elárulja, miért stand up ez a műfaj, de nem commedy.
A művészet támogatásáról, a mágikus realizmusról és a tragédia népszerűtlenségéről is beszélgettünk Aurora Canóval, a Mexikói Nemzeti Színház igazgatójával.
Idén a Színházi Olimpiához csatlakozva, Olaszország és Izrael különleges táncegyütteseivel és ismert magyar alkotókkal várják a közönséget a Budapest Táncfesztiválra április 27. és május 6. között. Ertl Péter adott interjút.
A Színházi Olimpia keretében május 2-21. között zajlik a Jurányi Inkubátorházban a CSET Feszt, amely a család, egyén, társadalom szavakat rejti magában. Erről beszélgettünk Rozgonyi-Kulcsár Viktóriával.
Hégli Dušan 1999 óta a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetője. Az európai hírű együttes a Hagyományok Háza TÁNCszínTÉR Fesztiválján április 20-án a Hontalanítás című előadással lépett fel.
A család, az egyén és a társadalom viszonyáról szóló színházi fesztivállal csatlakozik a 10. Színházi Olimpiához a Jurányi Inkubátorház. Az eseménysorozatról a Jurányi és a FÜGE Produkció alapítójával, intézményvezetőjével, Rozgonyi-Kulcsár Viktóriával beszélgettünk.
Mi a színház ma? Milyen esélye lehet a magyar és a szárd nyelvnek? Hogyan lát egy fotográfus a színházban? – erről is kérdeztük az olasz Alessandro Serrát. A világjáró rendező a Színházi Olimpia keretében zajló MITEM-re Shakespeare A viharjának sajátos értelmezését hozza április 29-én és 30-án a Teatro Stabile di Torino – Teatro Nazionale társulatával.
Alessandro Serra és társulata a Színházi Olimpia keretében Shakespeare A vihar című művét viszi a Nemzeti Színház színpadára április 29-30-án. Az olasz rendezővel magyar élményeiről, a darabról és a színház szerepéről is beszélgettünk.
Nemrég egy Brecht-darabbal mutatkozott be a Nemzeti Színházban, április 26-27-én pedig Shakespeare két klasszikusával érkezik a 10. Színházi Olimpiára Avtandil Varszimasvili díjnyertes grúz rendező, akivel a színházcsinálás mellett arról is beszélgettünk, hogy mi egy rendező legfőbb erénye.
Aurora Canóval, a Mexikói Nemzeti Színház társulatának művészeti igazgatójával a Magyar Nemzet készített interjút a társulat olimpiai szerepléséről, a kortárs színház problémáiról és szerepvállalásáról.
Kulcsár Edit Ágotával, a MITEM és a Színházi Olimpia főszervezőjével Helyes Georgona készített interjút az ART is Business felületén. 
Duna feletti átkelésével cirkusztörténelmet írt a 10. Színházi Olimpia nyitórendezvényének keretében ifj. Simet László artista, érdemes művész. Hogy hogyan élte meg az emberfeletti produkciót és mi játszódott le benne, arról Szekáry Zsuzsanna kérdezte. 
A maszk Epidauroszból indulva Athén érintésével látogatott el Triesztbe, Salzburgba majd végül Berlinbe és Párizsba, hogy aztán Budapestre érkezhessen.
Korokon átívelő előadással kezdődött el a 9. MITEM programja. Theodórosz Terzopulosz a 19. századi norvég klasszikus darab, a Nóra (Babaház) adaptációjával mutatkozott be a budapesti közönségnek. Ungvári Judit írása.
A Peeping Tom alkotóközösség 2018 után tér vissza Budapestre, a 10. Színházi Olimpia keretében hozzák el a Triptichont. Az április 20-án és 21-én látható előadásról Gabriela Carrizo koreográfus-rendezőt, a Peeping Tom alapítóját kérdeztük.
A Magyarországon rendezett olimpia üzenete az, hogy az emberek nem magányos szigetek, hidakat kell építeni, hogy eljussanak egymáshoz, a különböző hagyományokhoz, kultúrákhoz. Theodórosz Terzopoulosszal, a Színházi Olimpia Nemzetközi Bizottságának alapító elnökével az Origo készített interjút.
Bár az évadnyitó és -záró fesztiválokon, a bábszínházi világnapon a bábosok birtokba veszik városukat, a Bábművészeti Világtalálkozó kiállításai újszerű kommunikációs helyzetet teremtenek: ezekről kérdeztük Láposi Terkát.
A Színházi Olimpia részeként április 12-én mutatják be először a Müpában a Tragœdia Temporis I. című operát, mely Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeménye alapján készült. A mű részleteiről Visky Andrást kérdeztük.
A maszk útjának athéni állomásán Theodórosz Terzopulosz olimpia alapítót színházában, az Attiszban is meglátogatta stábunk. Videóízelítő a görög rendezőóriás színházi szentélyében töltött időről.
A Müpa Budapest A kétkedő szellem című koncerttel vesz részt a 10. Színházi Olimpián, aminek kapcsán Káel Csaba vezérigazgatót és Szomolányi Janinát, a Bartók Tavasz Művészeti Hetek operatív igazgatóját kérdeztük. 
Március 27-én, a színházi világnap alkalmából útra kelt a Theodórosz Terzopulosz által a Nemzeti Színháznak és a 10. Színházi Olimpiának ajándékozott tradicionális színházi maszk.
A 10. Színházi Olimpia keretén belül több olyan fesztivál is megrendezésre kerül, amelynek fókuszában a gyerekek és az ifjúság áll. Kolibri Színház igazgatóját, Novák Jánost, valamint Gyevi-Bíró Eszter színházi nevelési koordinátort kérdeztük. 
A MITEM-en látható Az angyal válaszol alapján készülő Fény-anyag című olvasás performansz kapcsán Sepsi Enikővel osztotta meg gondolatait Juliette Binoche.
Június 16–18. között öt alkalommal is láthatjuk a Színházi Olimpia részeként Slava Polunin legendás társulatának SnowShow című előadását. A művésszel a három évtizede hatalmas sikerrel játszott darab kapcsán beszélgettünk. 
A 10. Színházi Olimpia keretében, április 9. és június 30. között kerül sor a Bábművészeti Világtalálkozóra. Nézzünk szét a délnyugati triolában, a veszprémi Kabóca Bábszínház, a pécsi Bóbita Bábszínház és MárkusZínház, illetve a kaposvári BábSzínTér birodalmában!
A 10. Színházi Olimpia keretében kerül sor a Bábművészeti Világtalálkozóra, amelynek szervezése regionálisan koordinált. Országjárásunkat az északnyugati és a délkeleti triolával kezdve Kovács Gézát és Lenkefi Zoltánt kérdeztük.
Mitől aktuális a barokk spanyol dráma klasszikusa? Mi a különbség a film és a színház között? Miben rejlik a színházi olimpia sajátossága – ezekről is kérdeztük a MITEM-re Madridból érkező Az élet álom című előadás brit alkotóit.
Asbóth Anikó, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke arra számít, hogy a 10. Színházi Olimpia hozzájárulhat ahhoz, hogy bábművészeti értékeinkről többet tudjon meg a világ. 
Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója szerint sem csak szakmai szempontból jelent nagy lehetőséget a Színházi Olimpia keretén belül megrendezett Abstract Fest.
A MITEM részeként létrejövő Madách Projekt kapcsán az SZFE rektorával, Rátóti Zoltánnal valamint a rendezvénysorozat koordinátoraival beszélgettünk.
Az alapításának bicentenáriumát ünneplő Miskolci Nemzeti Színház a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Schauspielhaus Zürich előadásait hívta meg a Színházi Olimpia keretében. A fesztiválról és az ünnepi évadról a Nemzeti Magazin kérdezte Béres Attila igazgatót.
Január 22-én a magyar kultúra napját ünnepeljük. Ebből a jeles alkalomból kerestük fel a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia néhány partnerét és közreműködőjét.
A 10. Színházi Olimpia keretében több évtizedes hiányt pótol a Magyarországi Bábművészek Szövetsége, amely tizenkét vidéki bábszínház összefogásával rendezi meg a három hónapon át tartó Bábművészeti Világtalálkozót.
Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója és az Európai Színházi Unió újraválasztott elnöke is videóüzenetben fogalmazta meg gondolatait a 10. Színházi Olimpia kapcsán. 
Eugenio Barba, a Nemzetközi Színházantropológiai Iskola / Új generáció (ISTA/NG) magyarországi műhelyének vezetője videóüzenetben mondta el gondolatait a 10. Színházi Olimpiáról. 
Több mint 30 ország mintegy 200 társulata érkezik hazánkba a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében. A programsorozat főszervezőjével, Kulcsár Edittel dramaturggal beszélgettünk.
Valerij Fokin orosz rendező exkluzív videóüzenetben mondta el gondolatait a 2023-as magyarországi Színházi Olimpia elé.
Az emlékezés a közös gondolat – mondja a 2023-as magyarországi Színházi Olimpia sokszínű programjáról Theodórosz Terzopulosz görög rendező, a Nemzetközi Színházi Olimpia egyik alapítója.
2023-as Színházi Olimpia keretében megvalósuló MITEM-en Alessandro Serra új Shakespeare-rendezését, A vihart láthatjuk.
A Nemzetközi Színházi Olimpia visszatér a modern kori olimpiák eredeti eszményéhez, és a résztvevők versengésénél előbbre tartja a kulturális találkozást.
„A színház élő és mozgásban lévő művészet” címmel tartott workshopot a MITEM idején a világszínház nagyhatású rendezője és pedagógusa, Anatolij Vasziljev.
Avtandil Varszimasvili grúz rendező Bertolt Brechttel szemben nem az értelemre, hanem a szívekre kíván hatni.
Csak a rítus begyakorlásával férkőzhetünk közelebb az antik tragédiához – mondja Theodórosz Terzopulosz, a Bakkhánsnők című Euripidész-tragédia görög rendezője. De vajon mennyire hangolja át eredeti elképzeléseit a szomszédunkban kitört háború?
Vidnyánszky Attilát a 2023-as magyarországi Színházi Olimpiáról Szász Zsolt kérdezte a Szcenárium című kiadványban. 
Tadashi Suzuki világhírű rendezőt elsősorban az általa kidolgozott Suzuki-módszer tette híressé. A 2019-ben készült interjúban Suzuki megosztja velünk a színházi világ és az alkotók helyzetével kapcsolatos gondolatait.
Rátóti Zoltán, a Színház- és Filmművészeti Egyetem újonnan megválasztott és kinevezett rektora a következő szavakkal fordult az egyetem közösségéhez. 
Nemrég került bemutatásra Lope de Vega A kertész kutyája című előadás Ignacio García rendezésében a Nemzeti Színházban. A klasszikus spanyol drámairodalom kiemelkedő kortárs direktora különleges vizuális atmoszférában álmodta meg az előadást, a korhűség és a kortalanság fúzióján.