A Színházi Olimpiához a Győri Nemzeti Színház egy jelentős rendezvénnyel kapcsolódott. Az első alkalommal megszervezett Duna Nemzetközi Színházi Fesztivál különböző nemzetek színházi identitásának bemutatását tűzte ki célként. A DUNA FESzT a művészeten keresztüli összetartozást hirdetve invitálta meg a folyómenti városok teátrumait. Az ötletről, a szervezésről és a megvalósulásról kérdeztük Bakos-Kiss Gábort, a Győri Nemzeti Színház igazgatóját.
– Honnan ered a Duna Nemzetközi Színházi Fesztivál ötlete? A 10. Színházi Olimpia indukálta, vagy korábbi a terv?
– Már a két évvel ezelőtt, a Győri Nemzeti Színház vezetésére beadott igazgatói pályázatomban szerepelt, hogy szeretnék megvalósítani egy komoly nemzetközi fesztivált. A Színházi Olimpia által pedig létrejött ez a csodálatos csillagállás, megrendezhettük ez a nagyszabású eseményt, és a Duna Fesztivállal teljessé válhatott a város kulturális portfóliója.
– A Duna 2850 kilométer hosszú, a folyó jó néhány várost érint, ahol színház található. Hogyan választották ki épp ezeket a színházakat, mi volt a kapcsolatfelvétel szempontja?
– Elsődlegesnek a földrajzi szempontot tartottam, mert a városok nagysága, elhelyezkedése, gazdasága, oktatása, infrastruktúrája áttételesen optimális esetben leképeződik a színházak műsorpolitikájában is. E tekintetben, ha tetszik, praktikus szempontok mentén döntöttünk Brăila, Ingolstadt, Komárom, Pozsony, Rusze és Újvidék mellett. Komárom és Újvidék magyar színházainak meghívása magától értetődő volt. Székelyudvarhely nem Duna menti város, e tekintetben kakukktojásnak számít, a Tomcsa Sándor Színházzal viszont szoros a kapcsolatunk, ezért mindenképp szerettem volna azt, hogy a Győri Nemzeti Színház testvérszínházaként részt vegyenek a fesztiválon. Ingolstadt egy nagy multinacionális cégen, az Audin keresztül is összekapcsolódik Győrrel, tehát az Ingolstadti Városi Színház meghívása adta magát. Az írásos kapcsolatfelvétel után személyesen is találkoztunk a színház igazgatójával. Jártam náluk, megnéztem egy előadást, az ezt követő hosszú beszélgetésből pedig kiderült mindkettőnk számára, hogy nemcsak a két város hasonló méretű, nemcsak egy cég kapcsol bennünket össze, hanem még a színházaink is hasonlóak a külsőtől a férőhelyeken át a szellemiségig, tehát minden adott a partnerséghez, a testvérszínházi kapcsolat létrehozásához. Brăila esetében sokat segített, hogy Zakariás Zalán, színházunk művészeti vezetője Bukarestben végzett, és rendszeresen dolgozik román társulatokkal. Ruszéről, bevallom, korábban nem hallottam, őket vezető dramaturgunk, Bereczki Ágota találta meg. Pozsony fővárosként Budapesttel és Béccsel jelent azonos kategóriát, de a közelség miatt fontosnak éreztem, hogy onnan is érkezzen előadás a fesztiválra. Ez történetesen egy táncprodukció volt, a Szlovák Nemzeti Táncegyüttes Passiója.
– Ami szellemiségében erősen rokonítható az Énekes madárral, az önök előadásával. Miért épp ezt választotta az idei győri bemutatók közül?
– Minden színháztól azt kértük, olyan produkciót hozzon, amelyek keresztül a leginkább képet kaphatunk róluk, a városukról, a nemzetükről, a színházi kultúrájukról. Az Énekes madár nagyon szép szériát ment az évadban, a szervezési osztálytól azt a tájékoztatást kaptam, a nézők ezt az előadást szerették a legjobban. Több kiváló előadásunk van, amelyekre büszkék vagyunk, de szellemiségében a Tamási-darab illett leginkább a fesztiválba, így a népszerűség mellett ez volt az ok, hogy ismét műsorra tűztük.
– Mekkora léptékváltást jelentett a Győri Nemzeti Színház életében a DUNA FESzT?
– Hatalmasat. Ez vonatkozik a háttérre, a szervezés, a logisztika, a marketing területére, hiszen a színház munkatársai eddig nem tapasztalt kihívással szembesültek, de büszke vagyok arra, hogy remekül megoldották a feladatot. És ugyanezt mondhatom el a közönségünkről is, akik egyáltalán nem ilyen előadásokon szocializálódtak az elmúlt években. Nem mondom, hogy nem töltött el előzetesen aggodalommal az, hogy nézőink korábban nem ehhez a minőséghez, mélységhez voltak szokva. Igen, izgultam, vajon eljönnek-e a nem magyar nyelvű előadásokra, maradnak-e a közönségtalálkozókon, aktívak lesznek-e a beszélgetéseken, részt akarnak-e venni a közös gondolkodásban. Azóta, hogy a Győri Nemzeti Színház igazgatója lettem, szeretném érteni és érezni, mire vágynak a győri nézők, mi érdekli őket, mert értük csinálok színházat. Én elsősorban közösséget szeretnék építeni, ennek érdekében képes vagyok kompromisszumokra, de kizárólag olyanokra, amelyek a minőséget nem veszélyeztetik, és hosszú távon művészi haszonnal kecsegtetnek. Ezért is tölt el boldogsággal, hogy a győri nézők várakozásomon felüli elhivatottsággal reagáltak a Duna Fesztre. Amikor lement az utolsó közönségtalálkozó, egy kicsit ott maradtam a frissen, egy valódi funkcióval nem rendelkező térből, jórészt a semmiből létrehozott Kisfaludy Pódiumon. Irgalmatlanul fáradt voltam, de nagyon büszke és elégedett, mert létrejött az, amiért én Győrbe érkeztem, amiért én Győrben akarok színházat csinálni és közösséget építeni.
– A már ismerős nézőkkel találkozott a DUNA FESzT előadásain?
– Nem, és pont ez volt benne a legszebb. Például volt egy házaspár, ők abszolút a kedvenceimmé váltak. Minden közönségtalálkozón részt vettek, és ha mást gondoltak egy-egy előadásról, annyira hevesen beszélték meg az élményeiket, hogy kívülről úgy tűnt, mintha egy kicsit összekaptak volna. Kiderült, hogy győriek, de jó rég jártak a Győri Nemzeti Színházban, ugyanis az elmúlt évtizedben főleg Budapestre utaztak, mert ott találtak őket érdeklő produkciókat. A DUNA FESzT nyolc előadásából viszont ötöt megnéztek, tehát többet voltak egy hét alatt nálunk, mint amennyit a megelőző tíz évben összesen. Erre a kínálatra viszont kíváncsiak voltak, és meglepő, okos, izgalmas kérdéseket tettek fel, olyanokat, amilyenekért van értelme előadásokat csinálni. Azt gondolom, ez az az út, amin tovább kell menni, hogy érvényes színházat teremtsünk.
– Ennek hatására be tud kapcsolódni a Győri Nemzetközi Színház a nemzetközi színházi vérkeringésbe?
– Abszolút. Minden társulat kiválóan érezte magát, és mivel, ahogy mondtam, minden színházzal megvan a közös nevező, már most több meghívásunk van. Székelyudvarhelyre utazunk két előadással, és a brăilaiakkal is elkezdtük a turné szervezését. Szeptemberben készülök Ingolstadba, ahol a vendégelőadásokon kívül már az is elkezdett körvonalazódni, hogy egy nagy zenés produkciót akár több alkalommal is eljátszunk Ingolstadtban, természetesen németül.
– Ez azt is jelenti, hogy az Audi expatjeire számítva német nyelvű produkciókkal bővül az itthoni repertoár?
– Nemcsak velük, hanem a határ másik oldalán élő osztrák nézőkkel is számolunk. Hadd meséljem el egy érdekes élményemet. Az ingolstadtiak előadását Les Zoltánnal, az Audi Hungária járműgyártásáért felelős igazgatósági tagjával néztük végig, és azt érzékeltük, hogy minden poénon két hullámban nevetett a közönség. Először nem értettük. Majd rájöttünk, hogy a magyar nézők a felirat megjelenésekor már nevetnek, míg a teljes nézőtér körülbelül negyedét megtöltő német anyanyelvűek a poén tényleges időben valóban való elhangzásakor derültek. Ezt követően kezdtünk el azon gondolkodni, hogy a kamaraszínházat biztonsággal meg tudnánk tölteni, de ha a nagyszínpadra megtaláljuk a megfelelő műfajt, például az operettek német nyelvű változataival vagy kortárs német musicalekkel, lehet fogadókészség a győri, az osztrák, de még akár a felvidéki nézők részéről is.
– Azokból, amiket elmondott, számomra úgy tűnik, a Színházi Olimpiának nagyon jelentős indukátor hatása volt a Győri Nemzeti Színház jövőjére.
– Ez egyértelműen így van, és abban is megerősített, hogy jó adottságokkal rendelkezünk, ezekre építenünk kell, ezeket ki kell használnunk, és mennünk kell előre. A DUNA FESzT abban a tekintetben is esszenciálisnak nevezhető, hogy egyértelműen kiderült, a Győr léptékű városok hasonló méretű és jellegű színházai ugyanazokra a kérdésekre keresik a választ az előadásaik által, és ez a jövőbeli együttműködéseknek erős alapot ad.
– A DUNA FESzT kapott egy sorszámot, ami azt mutatja, hagyományteremtő szándékkal rendezték meg. Mi lesz a Színházi Olimpiától mentes időkben? Folytatják a rendezvénysorozatot?
– Mi ebben nagyon komoly lehetőséget látunk, úgyhogy jövő júniusban jön a második kiadás. Valószínűleg kisebb költségvetéssel, egy kicsit tágabbra nyitva a portfóliót, de a színvonalból nem engedve szeretnénk megrendezni a 2. DUNA FESzTet. Már vannak gondolataim arról, hogyan lehetne tovább „tuningolni”, akár populárisabbá tenni a fesztivált. Természetesen megtartjuk a színházi fókuszt a nagyszínpadi, a kamaratermi és a padlásszínházi előadásokkal, de a kísérőrendezvényeken más műfajokat is szeretnénk bevonni. Nyitni szeretnék az összművészetiség irányába, és ami ugyanennyire fontos: a város felé. Szeretném, ha a fesztiválnak Győr adná a kulisszát, azaz az események egy részét kivinnénk a színházon kívülre, de ezek is kifejezetten igényes programokat jelentenek – mai kor igényeinek megfelelően természetesen kiegészülve minőségi gasztronómiával –, csak éppen olyanokat, amelyeknek jól áll a szabad tér. Hiszem, hogy az Olimpia gondolatisága, eszmeisége, az általa megtapasztalt különleges együttlétezés tovább tud élni Győrben.
