Találatok

HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!
csigahaz
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek következő részében a magyarországi bábszínházak programjait mutatjuk be röviden.
madach_projekt_Eori-fotor-2023090613194
Megjelent a Szcenárium folyóirat XI. évfolyamának 4. száma (2023. november–december), amelynek középpontjában a 10. Színházi Olimpiával kapcsolatos írások állnak.
Kutszegi Csaba
A 10. Színházi Olimpia sokszínű programjában a színház különleges műfaja, a tánc is helyet kapott. Kutszegi Csaba tánckritikust kérdeztük arról, hogyan látta a programsorozat táncelőadásait.
Bank_eorifoto-3940
A Szcenárium szerkesztőinek kérdéseire a 10. MITEM szakmai vendégei – Oana Bors, Aleksander Sekulov, Vida Ognjenović, Emiliia Dementsova, Tarlan Rasulov, Mattia Sebastian Giorgetti – válaszoltak.
Terzopulosz_interju_eorifoto-1082
A Színházi Olimpia alapítója, Teodórosz Terzopulosz jelenleg is Budapesten próbál, a Nemzeti Színház társulatával mutatja be a Kurázsi mama és gyermekei című darabot. A Magyarországon megvalósult 10. Színházi Olimpiáról, a tradíciókhoz és a közönséghez való viszonyáról, valamint a készülő darabról is beszélgettünk.
A Színházi Olimpia hivatalos megnyitója - fotó: 4K Media Studio
A 750 előadást felölelő fesztivált minden részletében lehetetlen vállalkozás lenne bemutatni, összefoglalóként készült rövid videónk arra tesz kísérletet, hogy az eseménysorozat néhány kiemelt momentumát megörökítse.
SZOL_cikk_nyitó (1080 × 720)
A Nemzeti Színház szakmai folyóiratának, a Szcenáriumnak két szerkesztőjét, Pálfi Ágnest és Szász Zsoltot kérdeztük arról, hogy értékelik a világraszóló programsorozatot.
SZOL_cikk_nyitó (1080 × 720) (37)
Komoly szakmai sikerrel zárult a Magyarország által idén megrendezett 10. Színházi Olimpia. A grandiózus vállalásokról, és határon átívelő fesztiválok kulisszatitkairól Eöri-Szabó Zsoltot, a Nemzeti Színház fotográfusát és Kornya Istvánt, a Nemzeti Magazin főszerkesztőjét kérdeztük.
A Színházi Olimpia hivatalos megnyitója - fotó: 4K Media Studio
A színházi világ kiválóságainak adtak otthont Magyarország színpadai a 10. Színházi Olimpia idején 2023 áprilisától. A műfajilag sokszínű programsorozat előadásai 200 000 nézőt vonzottak be, és elhelyezték az országot a világ színházi térképén.
Berecz András – fotó: Eöri Szabó Zsolt
A Színházi Olimpia keretében megrendezett Nemzetközi Történetmesélő Fesztivál házigazdáját arról is kérdeztük, megférhet-e hat dudás egy csárdában.
Lengyel Emese (forrás: Lengyel Emese)
Lengyel Emese az olimpia három hónapja alatt több produkció alkotóival készített interjút, számos előadást látott. Élményeiről, tapasztalatairól kérdeztük őt. 
Bartha Boróka (forrás: Bartha Boróka)
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház olimpiai szereplésekről Bartha Boróka színésznő osztotta meg velünk élményeit.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Kulcsár Edit Ágotával, a 10. Színházi Olimpia és a MITEM kulturális főszervezőjével beszélgettünk az Olimpia szervezéséről, a programsorozat visszhangjáról és arról, hogy mely előadások ragadták meg.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.
Toót-Holló Tamás – fotó: Gálos Mihály Samu,
A 10. Színházi Olimpia három hónapja alatt napi rendszerességgel számolt be az eseménysorozat részleteiről a Mediaworks új kulturális divízója, a Kultúrnemzet is. A színházi fesztivál jelentőségéről, személyes élményeikről kérdeztük Toót-Holló Tamás írót és irodalomtörténészt, a divízió vezetőjét.
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Alapitóth
Az EDERED kéthetes Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színjátszó Találkozót tartott Orfűn júniusban a 10. Színházi Olimpia keretében, amelyre 15 országból érkeztek a résztvevők. A találkozó lebonyolításáról, a tanulságokról és a hosszú távú hatásokról Alapi Tóth Zoltán rendezőt, drámatanárt, az Országos Diákszínjátszó Egyesület elnökét kérdeztük.
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8964
Az elmúlt hónapokban sokakat kérdeztünk meg arról, miben látják a Színházi Olimpia fontosságát, a fesztivál hazai kiadását, és arra is kíváncsiak voltunk, az eseménysorozat végével milyen tapasztalatokat visznek magukkal a magyarországi és külföldi résztvevők. Válaszaikból született válogatásunk következik.
A megesett hercegnő története - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A színházi világ kiválóságainak adtak otthont Magyarország színpadai a 10. Színházi Olimpia három hónapja során. A műfajilag sokszínű program előadásai 200 000 nézőt vonzottak be, azonban a produkciókról számos szakmai kritikai is született. Összeállításunkban ezekből válogattunk a teljesség igénye nélkül.
A 10. Színházi Olimpia nyitórendezvénye
A Színházi Olimpiával, s benne a magyarországi tizedik fesztivállal kapcsolatban itthon és a nemzetközi sajtóban is születtek újságcikkek, interjúk, tárcák. A világszínházi rendezvénysorozatról született írásokból válogattunk következő szemlénkben.
Bakos-Kiss Gábor – fotó Luthár Kristóf
A Győri Nemzeti Színház a 10. Színházi Olimpia alatt nagyszabású nemzetközi fesztivált rendezett, emellett több eseménynek is helyet biztosítottak. Bakos-Kiss Gábor igazgatót kérdeztük a sokszínűségről és az abban rejlő lehetőségekről.
petőfi_kiállítás_korabeli színpad_foto_ferenczykriszta
A 10. Színházi Olimpia programsorozatának keretében nyílt, november 30-ig látogatható tárlatot az Év Kiállítása 2023-díj bíráló bizottsága Az Év Kiállítása 2023 jelöltje címre érdemesnek találta.
Béres Attila
A Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával, Béres Attilával beszélgettünk a teátrum Színházi Olimpián való részvételéről, a miskolci közönség értő szeméről és a 200. évforduló felelősségéről.
Vidnyánszky Attila - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia jelentőségéről, az előadások sikerességéről, a Madách Projektről és a Nemzeti Színház új évadáról is beszél Vidnyánszky Attila a Demokratának adott interjúban. 
BakosKissGabor_DSC9476
A Színházi Olimpiához a Győri Nemzeti Színház egy jelentős rendezvénnyel kapcsolódott. Az ötletről, a szervezésről és a megvalósulásról kérdeztük Bakos-Kiss Gábort, a Győri Nemzeti Színház igazgatóját.
353781834_737311971728242_1292781258802395075_n
A 10. Színházi Olimpia egyik kiemelt programja volt a Vidnyánszky Attila ötlete nyomán életre hívott Madách Projekt 2023 a Színház- és Filmművészeti Egyetem szervezésében. A produkció létrehozása során szerzett élményeit George Zamfir román rendezőhallgató is megírta.
Photo_ Joseph Marčinský_ (7)
Két operabemutatót is láthatott a közönség augusztusban: 12-én a Margitszigeti Színházban Verdi Attilája debütált, az Eiffel Műhelyházban pedig a 10. Színházi Olimpia keretében, augusztus 22-én állították színpadra Karol Szymanowsky Roger király című operáját. Alexandra Ivanoff kritikája.
ottemplom_ujkep
Május 11. és 15. között a Színházi Olimpia keretében rendezték meg Győrben az Öt Templom Fesztivált. A hitről és elfogadásról szóló fesztivál részeként színházi előadásokkal, zenés irodalmi esttel, koncertekkel és kiállítással is várták az érdeklődőket.
KM0A3961
A kaposvári Csiky Gergely Színház és a Veszprémi Petőfi Színház is vendégül látta a Csíki Játékszínt a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében a Vladimir Anton rendezte III. Richárd című előadással. A társulat és a produkció fogadtatásáról a címszerepet megformáló Kozma Attilával beszélgettünk.
353850957_737311598394946_1409534870045213286_n
Folytatjuk a Madách Projektről szóló beszámolók sorát. A következőkben Bianca Temneanu, az I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem mesterképzéses rendezőhallgatójának sorait olvashatják.
A Mutdance táncosait öltöztetik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei – Fotó: MTI_Balogh Zoltán
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes látta vendégül a dél-koreai Mutdance társulatot a 10. Színházi Olimpia keretében: a magyar táncosok számos közös programmal, többek között főzéssel és borkóstolással is igyekeztek bemutatni hazánk kultúráját a koreai művészeknek.
roger-kassa
A 10. Színházi Olimpia keretében, a Kassai Nemzeti Színház vendégjátékaként bemutatott Roger király című operával nyitotta meg 140. évadát a Magyar Állami Operaház, miután alig néhány napja ért véget az előző, immár 12 hónapos szezonja.
Berzsenyi Bellaagh Ádám_portré_web
A Budaörsi Latinovits Színház két produkciót látott vendégül a 10. Színházi Olimpia keretében. Berzsenyi Bellaagh Ádámot, a teátrum igazgatóját többek között az előadások fogadtatásáról és az olimpia hosszú távú hatásáról kérdeztük.
Ars Sol Luna - Miskolci Bábszínház
A 10. Színházi Olimpia keretében országszerte hetven helyszínen láthattunk színvonalas hazai és nemzetközi produkciókat. Idézzük fel, hogy zajlott az egyes vidéki városok színpadain 2023 legnagyobb színházi eseménye: mutatjuk a miskolci programokat!
Huszár Orsolya
A 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Madách Projekt több hónapnyi intenzív szervezést követően nagy sikerrel zárult június 23-án, Az ember tragédiájának bemutatójával. Dr. Huszár Orsolya, a Színház- és Filmművészeti Egyetem nemzetközi igazgatója mesélt nekünk a nagyszabású nemzetközi projekt szervezésének kulisszatitkairól.
Teatro de Balugas: A furgon
A 10. Színházi Olimpia keretében országszerte hetven helyszínen láthattunk színvonalas hazai és nemzetközi produkciókat. Június 19. és 25. között az AITA/IATA Nemzetközi Amatőr-színházi Fesztivált is az olimpia keretében rendezték meg Debrecenben, amelyre tizenkét társulat érkezett a világ minden tájáról. 
StelzenArt – Fotó: Banczik Róbert
A 10. Színházi Olimpia keretében országszerte hetven helyszínen láthattunk színvonalas hazai és nemzetközi produkciókat. Idézzük fel, hogy zajlott az egyes vidéki városok színpadain 2023 legnagyobb színházi eseménye: mutatjuk a kecskeméti programokat!
Fejes Szabolcs a Madách Projekt próbáján (Forrás_ SZFE)
Június 23-án a Hajógyári-szigeten mutatták be Madách Imre fő művét, Az ember tragédiáját a 10. Színházi Olimpia keretében. Fejes Szabolcsot,  a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves rendezőhallgatóját kérdeztük arról, hogy mit jelentett a szakmai fejlődésében a Madách Projektben való részvétel.
Rozgonyi-Kulcsár Viktória - forrás: Jurányi Ház
A 10. Színházi Olimpia égisze alatt rendezte meg a FÜGE a Jurányiban a CSET fesztivált, amelynek keretében a színházi előadások, a beszélgetések és a műhelyfoglalkozások társadalmi kontextusba helyezve dolgozták fel a család, benne pedig az egyén helyzetét, mozgásterét.
Szalay Ágnes (forrás: SZFE)
Június 23-án a Hajógyári-szigeten mutatták be Madách Imre fő művét, Az ember tragédiáját a 10. Színházi Olimpia keretében. A darab 2. 3. és 15. színében szerepelt Szalay Ágnes, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatója is, aki az alábbi írásban foglalta össze tapasztalatait.
355312705_651195460378764_4333956769655790246_n
Európa idei legnagyobb színház fesztiválja június végén ünnepi összművészeti eseménnyel zárult a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A színpadi programról és az azt követő Szent Iván éji mulatságról készült videós beszámolónkat mutatjuk!
Feketeszárú cseresznye
A 10. Színházi Olimpia keretében országszerte hetven helyszínen láthattunk színvonalas hazai és nemzetközi produkciókat. Idézzük fel, hogy zajlott az egyes vidéki városok színpadain 2023 legnagyobb színházi eseménye! A debreceni Csokonai Színház az olimpia keretében szervezte meg idén az Országos Színházi Találkozót.
Heiner Goebbels - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Június 8-án és 9-én láthattuk a Tüskecsarnokban Heiner Goebbels rendezését, a Mindaz, ami történt és történhetne című előadást a 10. Színházi Olimpia keretében, a MITEM fesztivál meghívására. A rendezővel Andor Éva készített interjút.
Clive Chandler: Punch és Judy
A 10. Színházi Olimpia keretében országszerte hetven helyszínen láthattunk színvonalas hazai és nemzetközi produkciókat. Idézzük fel, hogy zajlott az egyes vidéki városok színpadain 2023 legnagyobb színházi eseménye: sorozatunk következő részében a debreceni bábos programokat mutatjuk!
Tassonyi Balázs a Madách projektben
Június 23-án a Hajógyári-szigeten mutatták be Madách Imre fő művét, Az ember tragédiáját a 10. Színházi Olimpia keretében. Az előadás egyik résztvevője volt Tassonyi Balázs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatója is, aki az alábbi írásban foglalta össze tapasztalatait.
A Figura Stúdió Színház Portugál című előadása (forrás: figura.ro)
A két évad közötti szünetben több helyszínen is láthatjuk a gyergyószentmiklósi társulat művészeit, akiknek mindkét előadása nagy sikert aratott az olimpián.
Pócza Zoltán – Fotó: Soós Lajos/MTI
A 10. Színházi Olimpia egyik különlegessége volt, hogy a kőszínházak mellett szabadtéri színházak is részt vettek a programsorozatban. Pócza Zoltánt, a Kőszegi Várszínház vezetőjét, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnökét kérdeztük az olimpiai részvételről.
Bemut 6_credit_
A 10. Színházi Olimpia keretében országszerte hetven helyszínen láthattunk színvonalas hazai és nemzetközi produkciókat. Idézzük fel, hogy zajlott az egyes vidéki városok színpadain 2023 legnagyobb színházi eseménysorozata! Mutatjuk a győri programokat.
Lantos Anikó-2
A Thália Színházba két határon túli magyar színház érkezett a Színházi Olimpia keretében, az Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Lantos Anikót, a színház fesztiváligazgatóját a koncepciózus építkezésről kérdeztük.
Bagány Márton
Június 23-án a Hajógyári-szigeten mutatták be Madách Imre fő művét, Az ember tragédiáját a 10. Színházi Olimpia keretében. Bagány Mártont, az SZFE brand és minőségmenedzsment igazgatóját kérdeztük arról, hogy mit jelentett a rendezvény az egyetem életében.
Csokonai Fórum, Debrecen – forrás_: Csokonai Fórum
A debreceni Csokonai Nemzeti Színház – amely a 10. Színházi Olimpia egyik kiemelt helyszíne volt – felhívást tett közzé, amelyben nézői segítségét kérni az új, 100 fő befogadására alkalmas színházi tér elnevezésében.
Kemény Henrik-kiállítás - fotó: Znamenak István
A Vojtina Bábszínházban május óta látható a Kemény Henrik bábjátékos előtt tisztelgő tárlat a 10. Színházi Olimpia keretében. A kiállítás a két évad közötti szünetben is látogatható.
Jelentés egy akadémiának 3_credit_
A Rondó nemzetiségi magazin július 21-i adásának témája a 10. Színházi Olimpia. A műsorban az athéni Zero Point Theatre Jelentés egy akadémiának című előadását mutatják be, amelyet április 20-án láthattunk a Nemzeti Színház színpadán.
marko-valentyik-anna-original-91556
A 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Bábművészeti Világtalálkozó egyik közösségi eseményének, A szőlővirág ünnepének ötletgazdáival, Markó-Valentyik Annával és Markó Róberttel a kultura.hu készített interjút.
Lipics
A Pécsi Nemzeti Színház több kiváló előadást is vendégül látott a 10. Színházi Olimpia keretében. Lipics Zsolt Jászai Mari-díjas színművészt, a teátrum igazgatóját többek között a programok fogadtatásáról és az olimpiai részvétel hosszú távú hatásairól kérdeztük.
soltis
Július 22-én a celldömölki Soltis Lajos Színházban zárul a 10. Színházi Olimpia részeként megrendezett Nyugat-Dunántúli Színházi Fesztivál.
Gergye Rezső – fotó: Szendi Péter
A 10. Színházi Olimpia rendezvényeihez kapcsolódott a Dunántúli Színházi Fesztivál. Gergye Rezsőt, a Vasvári Játékszín vezetőjét, a fesztivál szakmai vezetőjét kérdeztük az eseménysorozatról, amely a régió közösségeinek szempontjából túlmutat az olimpián.
10. Szinházi Olimpia - fotó: Streier Mate
Április 16. és június 6. között tizenöt előadást láttam a 10. Színházi Olimpia keretében megtartott 9. MITEM-en. Osztovits Ágnes írásának hatodik, befejező része.
La Baldufa: Zeppelin (forrás: labaldufateatre.com)
A 10. Színházi Olimpia keretében országszerte hetven helyszínen láthattunk színvonalas hazai és nemzetközi produkciókat. Idézzük fel, hogy zajlott az egyes vidéki városok színpadain 2023 legnagyobb színházi eseménysorozata! Mutatjuk a szegedi programokat.
Mindaz, ami történt... Fotó: Thanasis Deligiannis
Heiner Goebbels rendezését, a Mindaz, ami történt és történhetne című előadást két alkalommal is láthattuk a Tüskecsarnokban. A MITEM fesztivál meghívására, a 10. Színházi Olimpia keretében játszott előadást Gulyás Gábor is megnézte.
Asbóth Anikó - forrás: Vojtina Bánszínház
Június 30-án a Városligetben, a Muzsikáló Bábok Háza rendezvénnyel zárult a Bábművészeti Világtalálkozó: a szakmai összefogással, együttes gondolkodás és közös megvalósítás eredményeképp létrejött programosorozatról Asbóth Anikót kérdeztük.
Örökség 9_foto_Dömötör Ede
Június 30-án Schwechtje Mihály filmrendező színpadi művével, Az örökséggel zárult a 10. Színházi Olimpia programsorozata Esztergomban. Az előadás egyben a várszínház nyári évadának nyitánya volt.
Faust tragédiája - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Április 16. és június 6. között tizenöt előadást láttam a 10. Színházi Olimpia keretében megtartott 9. MITEM-en. Osztovits Ágnes írásának ötödik része.
3Nover_Juhász Éva-fotor-202307179220
A Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját az évadokon átívelő, progresszív, társadalmi értelemben is jelentős munkát végző társulatok vagy személyek, illetve előadások kaphatják meg.
1_Photographer_Francesco Galli
A 10. Színházi Olimpia keretében országszerte hetven helyszínen láthattunk színvonalas hazai és nemzetközi produkciókat. Idézzük fel, hogy zajlott az egyes vidéki városok színpadain 2023 legnagyobb színházi programsorozata! Mutatjuk a pécsi rendezvényeket.
Regős János
Június 19. és 25. között Debrecenben rendezték meg az AITA/IATA Nemzetközi Amatőr-színházi Fesztivált a 10. Színházi Olimpia keretében. Regős Jánossal, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnökével arról beszélgettünk, hogyan értékeli a nagy sikerrel lezajlott találkozót.
Hajtsad ekédet a holtak csontjain át - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Április 16. és június 6. között tizenöt előadást láttam a 10. Színházi Olimpia keretében megtartott 9. MITEM-en. Osztovits Ágnes írásának negyedik része.
Pardes 2 credit_ Elad Debi
A 10. Színházi Olimpia sokszínű programjában a színház különleges műfaja, a tánc is helyet kapott. A több mint negyven előadás között volt klasszikus balett, kortárs tánc, mozgásművészet és néptánc is. Kutszegi Csaba írása.
Csalogányok tangója – Fotó: Eöri Szabó Zsolt
Az Atto Unico társulata két alkalommal mutatta be A csalogányok tangója című előadást a MITEM meghívására, a 10. Színházi Olimpia keretében a Nemzeti Színház színpadán. Emma Dante rendezéséről Zsigó Anna írt kritikát.
Évadzárót tartottak a szegedi Kövér Béla Bábszínházban – fotó: Kuklis István
Nehéz, de mozgalmas és rendkívül sikeres évadot tudhat maga mögött az idén már 76. évadában járó Kövér Béla Bábszínház. A teátrumnak páratlan lehetőségeket kínált a 10. Színházi Olimpia.
Trójai nők – Eöri Szabó Zsolt
Április 16. és június 6. között tizenöt előadást láttam a 10. Színházi Olimpia keretében megtartott 9. MITEM-en. De élményben így sem volt hiány. Osztovits Ágnes írásának második része.
Emiliano Zapata asszonyai
2023-ban kilencedik alkalommal rendezték meg a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót, a MITEM-et a Nemzeti Színházban, idén a 10. Színházi Olimpia keretében. Gulyás Gábor beszámolója a fesztivál előadásairól.
palyi-janos-original-199487
Különleges fesztiválok, rangos vendégek, nagyszerű előadók, több mint háromszáz előadás – ezeket emeli ki Pályi János a 10. Színházi Olimpia bábszínházi programjából. Filip Gabriella interjúja.
INK - fotó: Julian Mommert
Május 4-én mutatkozott be a Nemzeti Színház színpadán a görög rendező INK című előadásával a MITEM fesztivál meghívására, a 10. Színházi Olimpia keretében. Jászay Tamás kritikája.
Kiss-B. Atilla a Centenáriumi Gálakoncerten – Fotó: Juhász Éva
Méltóképpen emlékeztek meg az elmúlt 100 évről a centenáriumát ünneplő Operettszínházban: többek között részt vettek a 10. Színházi Olimpia programsorozatában is. Kiss-B. Atilla főigazgatóval Oláh Zsolt beszélgetett.
Mindaz, ami történt és történhetne – Fotó: Eöri Szabó Zsolt
Június 8-án és 9-én láthattuk a Tüskecsarnokban a Heiner Goebbels által rendezett Mindaz, ami történt és történhetne című előadást a MITEM fesztivál meghívására, a 10. Színházi Olimpia keretében. Osztovits Ágnes írása.
A vihar (r. Alessandro Serra) - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A MITEM fesztivál meghívására két alkalommal is színpadra lépett a torinói Teatro Stabile társulata  10. Színházi Olimpián: az Alessandro Serra által rendezett A vihar című előadásukról Gulyás Gábor írt kritikát.
The Trojan Women
Április 16. és június 6. között tizenöt előadást láttam a 10. Színházi Olimpia keretében megtartott 9. MITEM-en. Volt két hét, amikor háromszor jártam a Nemzetiben. Osztovits Ágnes írásának első része.
Othello_Tbiliszi
Április 16. és június 6. között tizenöt előadást láttam a 10. Színházi Olimpia keretében megtartott 9. MITEM-en. De élményben így sem volt hiány. Osztovits Ágnes írásának harmadik része.
4877bd8422624e369ec4a4b86347555b-2
Évadot zárt a Mesebolt Bábszínház is: eddigi történetének legtöbb előadását játszotta, valamint számos szakmai díjjal lett gazdagabb a 10. Színházi Olimpián is szerepet vállaló szombathelyi teátrum.
Vidnyánszky Attila - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia az idén a világ legjelentősebb színházi eseménye volt, ahol 400 társulat 7500 képviselője vendégeskedett Magyarországon. Az Origo Vidnyánszky Attilát kérdezte arról, hogy értékeli a lezajlott programsorozatot.
A vihar credit Alessandro Serra
Alessandro Serra olasz rendező Shakespeare-adaptációját, A vihart két alkalommal is láthattuk a MITEM fesztivál meghívására, a 10. Színházi Olimpia keretében. Az előadásról Osztovits Ágnes írt kritikát.
net_Olimpia_Mitem_Nora_eorifoto-01
Két alkalommal láthattuk a Nemzeti Színház színpadán Theodórosz Terzopulosz rendezésében Ibsen Nóra című darabját a MITEM fesztivál meghívására a 10. Színházi Olimpia keretében. Az előadásról Gulyás Gábor írt kritikát.
Attis Theatre: Nora - fotó: Johanna Weber
Ibsen Nóra című darabját többször is láthattuk a MITEM-en a 10. Színházi Olimpia keretében. Az előadásokról Osztovits Ágnes írását olvashatjuk.
Mészáros Árpád III. Richárd szerepében
Shakespeare III. Richárdja pontosan rámutat a mindenkori hatalmi struktúrák felemelkedésére és bukására. Az Újvidéki Színháznak 10. Színházi Olimpián is bemutatott előadásáról a Kisvárdai Lapok kérdezte a címszereplő Mészáros Árpádot.
Twenty-thousand legues under the seas 7
Gyulán is véget ért a 10. Színházi Olimpia, ahol a közönség június 27-én a Húszezer mérföldnyire a tenger alatt című Verne-adaptációval búcsúzott a nemzetközi programsorozattól.
Szolnoki Szigligeti Színház (fotó: Szigligeti SzínházI
A Szigligeti Színház megtartotta évadzáró ülését: a szolnoki teátrum két előadást is vendégül látott a 10. Színházi Olimpia keretében.
Évadot zárt a Vörösmarty Színház is
Június 30-án a Mágnás Miskával és a Nem félünk a farkastól című előadással zárult a székesfehérvári teátrum  évada. A színház négy előadást is vendégül látott a 10. Színházi Olimpia keretében.
miskolc
Június 30-án lezárta évadát a Miskolci Nemzeti Színház: az eseményen a díjak kiosztása mellett ismertették a jubileumi, 200. évad tervezett programjait is. A teátrum öt előadást is vendégül látott a 10. Színházi Olimpia keretében.
Barcelona Flamenco Ballet: Luxuria fotó: Mészáros Zsolt
A 10. Színházi Olimpia keretében országszerte hetven helyszínen láthattunk színvonalas hazai és nemzetközi produkciókat. Idézzük fel, hogy zajlott az egyes vidéki városokban színpadain 2023 legnagyobb színházi programsorozata!
BALLAD - fotó: Tiziano Ghidorsi
Lezárta évadát a Szegedi Kortárs Balett is, amely a 10. Színházi Olimpia keretében az MM Contemporary Dance Company előadását látta vendégül májusban. Két bemutatót is bejelentettek a következő szezonra.
Madách Szimpózium (forrás: SZFE)
A Madách Projekt 2023 keretében 11 ország közel 200 színművészet szakos hallgatója adta elő Az ember tragédiáját június 23-án a Hajógyári-szigeten a 10. Színházi Olimpia programsorozatának részeként.
Hobo az utcán – Nyíregyháza (Fotó: Trifonov Éva)
Június 27-én Hobo adott ingyenes utcakoncertet Nyíregyházán a 10. Színházi Olimpia keretében: a Kossuth-díjas énekest Kiss Zoltán gitáros kísérte a Hobo az utcán koncertsorozat utolsó állomásán.
OSZMI PETŐFI Kiállítás
November 30-ig még látogatható a Bajor Gizi Színészmúzeum kiállítása: a 10. Színházi Olimpia keretében április 21-én megnyílt tárlaton a magyar színjátszás 1823 és 1849 között történetét mutatják be.
Vidnyanszky
Vidnyánszky Attilával a Magyar Hírlap készített interjút a 10. Színházi Olimpia látogatottságáról, hatásáról, produkcióiról és arról, milyen kortárs magyar drámáról álmodik a színházigazgató.
Barcelona Flamenco Balett: Luxuria - fotó: Belen Codina
Kutszegi Csaba a rijekai balettművészek Rómeó és Júliáját, a Mutdance Company Bemutját és a Barcelona Flamenco Balett Luxurîa című előadását látta a 10 Színházi Olimpia keretében.
Orokseg-8_foto_Domotor-Ede
Schwechtje Mihály filmrendező színpadi művével, Az örökséggel zárul a 10. Színházi Olimpia programsorozata Esztergomban.
Hobo az utcán (Pécs) – Fotó: Rajnai Richárd
Utolsó állomásához érkezett a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Hobo az utcán című koncertsorozat is: június 27-én Nyíregyházán hallhatjuk a Kossuth-díjas énekes utcakoncertjét.
Twenty-thousand legues under the seas
Zenés, táncos Szent Iván éji mulatsággal zárult a 10. Színházi Olimpia, amelyen az olasz Teatro Potlach különleges fényfestésének is tanúi lehettünk. A Magyar Nemzet Pino di Buduóval, a társulat vezetőjével készített interjút.
InterEUropa Balett: Bolero ((fotó: 4K Media Studio)
Fergeteges összművészeti esttel ért véget szombaton, Szent Iván éjjelén a 10. Színházi Olimpia: a programsorozat zárásaként a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon négy virtuóz zongoraművész, valamint az InterEUropa Balett táncosainak előadását láthattuk.
A 10. Színházi Olimpia záróeseménye (fotó: Mirkó István)
A 10. Színházi Olimpia látványos záróeseménnyel fejeződött be június 24-én, szombaton. Aki ott volt, biztos, hogy nem felejti el ezt az egészen különleges Szent Iván-éjt. A Magyar Nemzet beszámolója.
Az Art Prom-V.O.S.A óriáshalai (forrás: keol)
Június 24-én szombaton, a Múzeumok éjszakájával zárult a 10. Színházi Olimpia eseménysorozata a Ciróka Bábszínházban, amelynek keretében a hazai bábjátszás meghatározó alkotói és nemzetközileg elismert külföldi előadók mutatták be produkcióikat Kecskeméten.
Forrás: Békéscsabai Napsugár Bábszínház Facebook-oldala
Május 27. és június 24. között rendezték meg a 10. Színházi Olimpia békéscsabai programjait: a rendezvénysorozatnak a Napsugár Bábszínház adott otthont, ahová több nemzet művészei érkeztek látványosabbnál látványosabb produkcióikkal.
Madách Projekt – fotó: Eöri Szabó Zsolt
Minden idők leghatalmasabb Tragédia-adaptációja jött létre Vidnyánszky Attila rendezésében Budapesten, a Hajógyári-sziget csarnokában, a 10. Színházi Olimpia keretében. A magyarokkal együtt 12 ország több mint 200 színművész-növendéke vett részt a gigantikus produkcióban.
SnowShow – fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia keretében, a MITEM záróakkordjaként Szlava Polunyin egyedülálló kompozícióját, a Snow Show-t tekinthették meg június közepén több alkalommal is. Az előadásokon minden korosztály képviseltette magát.
Szlovákia - DISK Trnava Alamizsna
Javában zajlik a debreceni AITA/IATA Amatőr Színházi Fesztivál a Csokonai Fórumban. A 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett, egyhetes, június 19-én kezdődő eseményre csaknem hetven jelentkezőből 12 külföldi társulatot válogattak be.
Magamura Alkotóműhely – Johanes Doktor Faust
Június 23-án folytatódik a Szervusztok, Pajtikák! szabadtéri láncfesztivál Debrecenben: a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett programsorozat utolsó eseményét Szentivánéji varázslatok címmel rendezi meg a Vojtina Bábszínház.
funnykito estilingue
Június 24-én az egri várba várja az érdeklődőket a Harlekin Bábszínház: a 10. Színházi Olimpia keretében brazil és dán bábművészeket is vendégül látnak.
06162723ae304c99a05bc979ea090762
Június 22-én hivatalosan is elkezdődött a visegrádi térség legnagyobb kulturális eseménye, a VéNégy Fesztivál, amelyen idén a színházi előadásokat a 10. Színházi Olimpia keretében rendezik meg.
Tamási-Szekér Anna és Berettyán Petra
Az elmúlt hónapokban Magyarországra szegeződött a színházi világ szeme. Ám a színpadi csoda a színészek és a háttérben dolgozó szakemberek közös munkájának gyümölcse. Berettyán Petrát és Tamási-Szekér Annát, a Nemzeti Színház munkatársait kérdezte a Magyar Nemzet.
Ertl Péter / Lakatos János
A táncprogramok szerepéről a 10. Színházi Olimpián Kutszegi Csaba Ertl Pétert, a Nemzeti Táncszínház igazgatóját kérdezte.
Madách Projekt, London-szín (forrás: SZFE)
A Madách Projektben részt vevő országok bemutatását a 11., London-szín előadóival folytatjuk: Liverpoolból tizenkét hallgató érkezik, hogy részt vegyen a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett nagyszabású koprodukcióban.
13. szín
A Madách Projekt keretében június 23-án mutatják be Az ember tragédiáját egy különleges, nemzetközi koprodukcióban: a dráma 13. színét román és georgiai színészhallgatók tolmácsolásában láthatjuk a Hajógyári Szigeten.
A fészek
Javában zajlik a debreceni AITA/IATA Amatőr Színházi Fesztivál a Csokonai Fórumban. A 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett, egyhetes, június 19-én kezdődő eseményre csaknem hetven jelentkezőből 12 külföldi társulatot válogattak be.
9-sz-2-3500x2336
A Madách Projekt keretében tíz ország hallgatói érkezek Budapestre, hogy a 10. Színházi Olimpia programsorozatának részeként június 23-én bemutassák Madách Imre Az ember tragédiája című művét.
5. szín3
Folytatjuk a 10. Színházi Olimpia részeként színpadra állított, nagyszabású nemzetközi színházi vállalás szereplőinek bemutatását: nézzük, kik állítják színpadra Az ember tragédiájának athéni színét a Madách Projekt keretében!
Bemutatjuk a Madách Projekt magyar résztvevőit!
Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából egyedülálló nemzetközi színházi produkció valósul meg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a 10. Színházi Olimpia keretében: a Madách Projektben magyar színészhallgatók is részt vesznek.
1. szín2
2023-ban, Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából, a 10. Színházi Olimpia keretében tíz külföldi és két magyar egyetem színészhallgatói arra vállalkoznak, hogy egy közös produkció keretében bemutassák Az ember tragédiáját. Mutatjuk az első szín előadóit!
Sofie Krog Díva
Június utolsó hétvégéjén, 24-én és 25-én Szegeden, a Kövér Béla Bábszínházban is véget ér a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Bábművészeti Világtalálkozó programsorozata. Mutatjuk a programot!
Koncept Kultura VR
A varsói Koncept Kultura Alapítvány második alkalommal hozza el a VR-színházi élményt a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozóra: a 10. Színházi Olimpia tiszteletére két színházi tematikájú előadással is készülnek az alkotók.
Madách Szimpózium (forrás: SZFE)
Több mint 10 napja érkezett Budapestre az a 200 fiatal művész, akik június 23-án egy egyedülálló előadás keretében keltik életre Madách Imre Az ember tragédiájának művét, Vidnyánszky Attila rendezésében. A 11 nyelven megszólaló előadás résztvevőit az Eiffel Műhelyházban látogattuk meg.
Teatro Potlach
Június 24-én összművészeti ünnepi esttel és Szent Iván éji látványos programmal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia a Margitszigeti Színházban.
Madách Szimpózium (forrás: SZFE)
A Madách Projekt 2023 az év egyik legfontosabb nemzetközi felsőoktatási kulturális eseménye, mely alkalommal egy közös nagyprodukció keretében, négy kontinens tizenegy országának színművész szakos hallgatói bemutatják Madách Imre legismertebb alkotását, Az ember tragédiáját.
IV. Henrik 9_
Június 10-én mutatták be a székesfehérvári Vörösmarty Színház színpadán Luigi Pirandello IV. Henrik című darabját Temesvári Csíki Gergely Állami Magyar Színház előadásában.
Tompa Gábor - forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház
A Tompa Gábor rendezte Prométheusz’22 című előadás a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia programjának részeként június 20-án 19 órától a budapesti Thália Színházban, június 22-én pedig a Gyulai Várszínház nyári fesztiválján lesz látható.
3 Testament_Shevchenko@Photo_Przemek_Kaczalko_018_small
A Lembergi Voszkreszennij Akadémiai Színház a 10. Színházi Olimpia részeként megvalósuló VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón lenyűgöző utcaszínházi előadást mutat be az esemény zárónapján. A társulat vezetője, Alla Fedorosina az Indexnek nyilatkozott.
Magamura Alkotóműhely – Johanes Doktor Faust
Június 24-én zárul a Bábművészeti Világtalálkozó programsorozata a kecskeméti Ciróka Bábszínházban: a 10. Színházi Olimpia keretében külföldi és hazai társulatok szórakoztatják a közönséget a Múzeumok Éjszakáján. Nézzük a részletes programot!
A homok hangja – fotó: Eöri Szabó Zsolt
Észak-Afrika számunkra egzotikus, ám mindenképpen sokszínű kultúrájába kalauzolta el a MITEM nézőit A homok hangja című algériai előadás a 10. Színházi Olimpia meghívására.
5.The Fragrance of Time, Teatr KTO@Photo_Arkadiusz Szadkowski
Június 22-től várja a közönséget az idén tíz éves VéNégy Fesztivál: a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett színházi találkozón a szervezők az előadások mellett workshoppal is készülnek. 
Az ember tragédiája: Párizs (forrás: SZFE)
Folytatjuk a 10. Színházi Olimpia részeként, a Madách Projekt keretében színpadra állított, nagyszabású nemzetközi színházi vállalás szereplőinek bemutatását: nézzük, kik állítják színpadra Az ember tragédiájának párizsi színét.
Feketeszárú cseresznye
Május 17. és június 16. között a 10. Színházi Olimpia keretében rendezték meg Debrecenben az Országos Színházi Találkozót, amelyen huszonegy előadás mutatkozott be.
Maszk
A maszk útja címmel már elérhető a Színházi Olimpia jelképének, a színházi maszknak az európai utazását bemutató rövidfilmje: az olimpia stábja az Epidaurosztól Párizson át Budapestig tartó utat örökítette meg.
Binder_Károly_Varga_Gábor
Bartók Béla A csodálatos mandarin és Maurice Ravel Bolero című műve különleges formában, zongorás átiratban hangzik el a 10. Színházi Olimpia záróeseményén, négy zongoraművész előadásában. Szatmári Róbert interjúja.
Záróesemény
A 10. Színházi Olimpia ünnepi záróeseményének koreográfusa, Michael Kropf a Magyar Nemzetnek adott interjújában a június 24-én látható produkciók mellett magyar kötődéseiről is beszélt.
Madách Projekt: Egyiptom (forrás: SZFE)
2023-ban, Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából, a 10. Színházi Olimpia keretében mutatják be Az ember tragédiáját tizenkét egyetem színészhallgatóinak közreműködésével. Mutatjuk a 4. szín előadóit!
Vitéz_László_PályiJános3
Június 30-án a hazai és a nemzetközi bábművészek legizgalmasabb produkcióira várnak mindenkit a Magyar Zene Házába Muzsikáló Bábok Háza címmel, amely a Bábművészeti Világtalálkozó záróünnepe lesz. Mutatjuk a részletes programot!
Three Sisters / Igor Preradović / Szabadkai Népszínház
A 10. Színházi Olimpia keretében bemutatott előadással zárja évadát a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza: Csehov Három nővér című darabja lesz a színházi évad fináléja.
Barcelona Flamenco Balett: Luxuria - fotó: Belen Codina
Június 23-án, idén 35. alkalommal veszi kezdetét a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja: ennek keretében a Luxuria című előadást a 10. Színházi Olimpia meghívására láthatja a közönség.
Slava Polunin
Június 16–18. között öt alkalommal láthatjuk Szlava Polunyin világszerte ismert előadását a MITEM és a 10. Színházi Olimpia meghívására. Az utazás és a próbák előtt a rendező a Magyar Nemzettel osztotta meg néhány gondolatát.
Jön a Csepűrágók Világfesztiválja Győrben
A győri Vaskakas Bábszínház június 17-én szombaton egész napos programra várja az érdeklődőket 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Szervusztok Pajtikák! láncfesztivál részeként.
A Mutdance táncosait öltöztetik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei – Fotó: MTI_Balogh Zoltán
Népviselet-, tánc- és zenei bemutatóval fogadta a Mutdance társulatot a Magyar Nemzeti Táncegyüttes: a dél-koreai művészek a Bemut című előadásukat hozták el Magyarországra, a 10. Színházi Olimpiára.
Az öngyilkos – Fotó: Eöri Szabó Zsolt
Szovjet vaudeville-ként jelzi alcímében Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című művéből készült adaptációját Jean Bellorini, amelyet a 10. Színházi Olimpia keretében láthattunk. Ungvári Judit írása.
Kaunasi Állami Musical Színház: Csárdáskirálynő – Fotó: Janus Erika
Valódi színházi kuriózumot kínált a közönségnek a Budapesti Operettszínház: a 10. Színházi Olimpia keretében francia, litván és magyar Csárdáskirálynő előadások voltak láthatók a Nagymező utcai teátrumban június elején.
A test emlékezete – Fotó Kaszner Nikolett
A Szépművészeti Múzeum egyedülálló, nemzetközi összművészeti produkciónak ad otthont június 20-án Magdalena Abakanowicz  lengyel képzőművész születésnapján a 10. Színházi Olimpia keretében.
Készülődés az előadásra – Fotó Eöri Szabó Zsolt
Több ezer ember fordul meg Magyarországon a 10. Színházi Olimpia résztvevőjeként a világ minden tájáról: a Magyar Nemzet bepillantást nyert abba, hogyan fogadják és búcsúztatják a társulatokat a Nemzeti Színházban.
2023_05_31__Hobo koncert és maszk_13
A 10. Színházi Olimpia keretében Hobo az utcán címmel hallhatjuk Földes László Hobo utcakoncertjét, aki Kiss Zoltán gitáros kíséretében ezúttal Székesfehérváron örvendeztette meg a közönséget.
Madach_Int_Teathre_Project_20230609_064
2023-ban, Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából, a 10. Színházi Olimpia keretében mutatják be Az ember tragédiáját tizenkét egyetem színészhallgatóinak közreműködésével: az Origo ellátogatott az előadás próbájára.
Nangsza Öbüm dákíni története – FOtó: Eöri Szabó Zsolt
Újabb egészen különleges kulturális találkozás helyszínévé válhatott a Nemzeti Színház: a Nangsza Öbüm dákíni története című tradicionális tibeti operát láthattuk a MITEM programjában, a 10. Színházi Olimpia keretében.
Madach_Int_Teathre_Project_20230609_037
Folytatjuk a 10. Színházi Olimpia részeként, a Madách Projekt keretében színpadra állított, nagyszabású nemzetközi színházi vállalás szereplőinek bemutatását: lássuk, kik állítják színpadra Az ember tragédiájának római színét.
Pataki András
Június 24-én egy balettest keretében Bartók Béla Csodálatos mandarinja és Ravel Bolerója zárja a 10. Színházi Olimpiát a Margitszigeten. Pataki Andrással, az est rendezőjével és ötletgazdájával a Fidelio készített interjút.
gemza2-1-1024x576
Június 16-án véget ér a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Országos Színházi Találkozó Debrecenben: a találkozó szakmai programjának keretében június 15-én két kerekasztal-beszélgetést is tartanak a szervezők a Csokonai Fórumban.
Forrás: Magyar Táncfesztivál Facebook-oldala
Június 12-én ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét Győrben a 18. Magyar Táncfesztivál, ahol egy héten keresztül a magyar és nemzetközi táncélet legkiválóbb képviselői mutatkoznak be különböző stílusokban.
Mindaz, ami történt és történhetne – Fotó: Eöri Szabó Zsolt-93
Egyedülálló formanyelvű, különlegesen szép esztétikájú meditációt láthattunk az európai történelemről Heiner Goebbels Mindaz, ami történt és történhetne című előadásán a Tüskecsarnokban.
1.The Fragrance of Time, Teatr KTO@Photo_Arkadiusz Szadkowski
Parádés repertoár várja a jubileumi VéNégy Fesztivál színházi programjára látogatókat: a 10. Színházi Olimpia részeként szürreális táncelőadás, rock-opera performansz, történelmi játék és utcaszínházi produkciók is helyet kaptak a nagymarosi fesztiválprogramban.
A fészek
A június 19-én kezdődő AITA/IATA Nemzetközi Amatőr Színházi Fesztivált idén a 10. Színházi Olimpia keretében rendezik meg: a fesztivál résztvevőinek bemutatását az európai társulatokkal zárjuk.
Madach_Int_Teathre_Project_20230609_043
2023-ban, Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából, a 10. Színházi Olimpia keretében mutatják be Az ember tragédiáját tizenkét egyetem színészhallgatóinak közreműködésével. Mutatjuk a Konstantinápoly-szín előadóit!
AITA/IATA
Június 19-én veszi kezdetét a világ legnagyobb amatőr színházi találkozója, az AITA/IATA Nemzetközi Amatőr-színházi Fesztivál Debrecenben. Ajánlónkban ezúttal az Ázsiából érkező társulatok előadásait szedtük csokorba.
Rátkai Erzsébet jelmeztervei a LÁTVÁNYTÉR 15 című kiállításon (forrás:kulturpart.hu)
Június 25-ig látogatható a LÁTVÁNYTÉR 15, a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társaságának tárlata a Pesti Vigadóban, a 10. Színházi Olimpia keretében.
Hátsó traktus - fotó: Pápai Médiacentrum
Június 19. és 25. között az amatőr színjátszók veszik birtokba Debrecen színpadait: az AITA/IATA Nemzetközi Amatőr-színházi Fesztivált 2023-ban a Színházi Olimpia keretében rendezik meg a cívisvárosban. Ajánlónkban mutatjuk, melyik hazai társulatok vesznek részt a találkozón.
Négy – Fotó: Justyna Zadlo
A Performing Poland projektje hét performance-t foglal magába: Anna Steller és Marcin Herich koreográfiáikban a múlt és jelen, a szín, hang és tér összhatását jelenítik meg a MITEM fesztivál meghívására, a Színházi Olimpia keretében.
Theodórosz Terzopulosz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A világhírű rendezővel, az olimpia-alapító Theodórosz Terzopulosszal készített interjút a Guardian, aki a beszélgetésben kitért a jelenleg Budapesten zajló 10. Színházi Olimpia programsorozatára is.
Elindult a Színházi Olimpia Székesfehérváron is (forrás: szekesfehervar.hu)
Az Átmentem-projekttel és a zágrábi Gavella Színház bemutatójával elkezdődtek a 10. Színházi Olimpia programjai Székesfehérváron is: a Vörösmarty Színház előtt tartott megnyitót követően Shakespeare III. Richárd című királydrámáját nézhette meg a közönség.
Forrás: KAPSZ Facebook-oldala
Határ nincs, csak távolság: ezt a címet viseli a viszáki Kaszás Attila Pajta Színház 2023-as, színházi olimpiai műsora. A háromnapos fesztivált június 22. és 24. között tartják.
Augusztus Oklahomában-2
A 10. Színházi Olimpia keretében játszott előadással nyílt meg a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad idei évada június 7-én: az Augusztus Oklahomában című fekete komédiát teltház előtt játszották.
9.8_-_cmr_a_romane_cassard
Igazi táncművészeti csemegét ígér az érdeklődőknek a Café de la Danse nemzetközi kortárstánc-fesztivál június 16. és 18. között: a 10. Színházi Olimpia részeként öt külföldi tánctársulat és egy gitárművész mutatkozik be Kápolnásnyéken.
Csalogányok tangója – Fotó: Eöri Szabó Zsolt
Újabb megejtően emberi történetet hozott Budapestre Emma Dante. Az olasz rendező ezúttal a több koprodukciós partner és az Atto Unico produkciójaként jegyzett A csalogányok tangója című előadással vendégszerepelt a MITEM-en, a 10. Színházi Olimpia keretében.
Trójai nők – Eöri Szabó Zsolt
Döbbenetesen erős és hatásos feldolgozásban hozta el Euripidész klasszikusát, A trójai nőket a Wybrzeże Színház Gdańskból a MITEM-re a Színházi Olimpia keretében.
Az élet álom – Fotó: Eöri Szabó Zsolt
A képzelet és a valóság kegyetlen összjátéka jelenik meg a nagy spanyol barokk szerző, Calderón Az élet álomcímű művének kortárs adaptációjában, melyet a londoni Cheek by Jowl társulata hozott el a 10. Színházi Olimpia keretében a MITEM-re.
350133135_1178774539474141_4731063676534831960_n
Május 31-én a Pécsi Nemzeti Színház előtt különleges programokkal készültek a 10. Színházi Olimpia keretében: Földes László Hobo koncertje és kötéltánc-villámperformansz is várta a közönséget.
Pulcinellák hétvégéje: folytatódik a Színházi Olimpia Debrecenben
Folytatódik a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Szervusztok Pajtikák! című szabadtéri fesztivál Debrecenben: íme a második hétvége programja!
net_o_Bros_eorifoto-8722
Nyomasztó képsorok, erős effektek, szokatlan, formabontó megoldások. Romeo Castellucci Bros című előadása Magyarországon is nagy sikert aratott a 10. Színházi Olimpián, a MITEM programjában.
Emiliia Dementsova
Író, a TheatreTimes.com színikritikusa, szerkesztő és előadó. Csak néhány titulus Emiliia Dementsova gazdag, szakmai életéből. A kritikus jelenleg Izraelben él, onnan osztotta meg velünk tapasztalatait a Színházi Olimpia kapcsán.
Jelenet az Anasztászisz (Feltámadás) című előadásból – fotó: Eöri Szabó Zsolt
Kultúrák találkozása a 10. Színházi Olimpia keretében megvalósuló MITEM-en: az Anasztászisz (Feltámadás) és a Történetek a Mahábharátából című előadásokról Ungvári Judit írását olvashatják.
Békéscsabai Napsugár Bábszínház. Fotó_ Horcsák András
Átadták a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új épületét: a megújult Ursziny-Beliczey-kúriát és a mellette lévő modern épületet a 10. Színházi Olimpia keretében meghívott előadásokkal avatták fel.
A maszk útja
A maszk útja címmel forgatott úti filmet a 10. Színházi Olimpia stábja, amely az olimpialapító rendező, Theodórosz Terzopulosz által a Nemzeti Színháznak ajándékozott tradicionális színházi tragédia maszk európai körútjának állomásait mutatja be.
Bemut 3_credit_
A Színházi Olimpia júniusi tánckínálatában szép számmal találhatók nagy társulatok nagyszínpadi produkciói, és külön öröm, hogy ezek több vidéki városban is láthatók lesznek. Kutszegi Csaba írása.
Forrás: 4K Media Studio
Savas Patsalidis görög professzor 14 színházkritikai és színházelméleti szakkönyv szerzője, jelenleg a Critical Stage, Kritikusok Nemzetközi Szövetség online platformjának főszerkesztője. Egy hetet töltött a 10. Színházi Olimpián. Erről is beszélgettünk.
MDOL, Krvavá svatba. Fotó: Tereza Hrudbá
A 10. Színházi Olimpia programjában országszerte mintegy 70 helyszínen mutatkoznak be hazai és külföldi társulatok: mutatjuk, miről nem érdemes lemaradni Dunaújvárosban, Esztergomban, vagy éppen Nagymaroson a következő hetekben!
Romeo es Julia 4_credit_ Fanni Tutek-Hajnal
Balettelőadás, bábszínház és Shakespeare-adaptáció: a Dél-Magyarországon élők sem maradnak programok nélkül a 10. Színházi Olimpia idején. Mutatjuk, mit nézhetnek a következő hetekben Szegeden, Pécsett és Kaposváron!
Jelenet az Újvidéki Színház III. Richárd című előadásából
Május 11-én az Újvidéki Színház előadásával indult az olimpia program Pécsen. A társulat Shakespeare III. Richárd című drámáját vitte színre. Az előadás kulisszáiba a következő videó enged betekintést.
Katharina Blum elvesztett tisztessége - forrás: Budaörsi Latinovits Színház
Az Országos Színházi Találkozó programjának kialakításában valószínűleg a véletlennek volt a legnagyobb szerepe, hiszen minden résztvevő maga választotta ki azt az előadást, amely a leginkább reprezentálja az intézményben folyó szakmai munkát.
SZOL_cikk_nyitó (1080 × 720) (28)
Hogy mit gondol a magyar és a nemzetközi színházi élet néhány kiemelkedő alakja a javában zajló eseménysorozatról, kiderül összeállításunkból.
Jelenet a Mester és Margarita című előadásból
A lengyel Wanda Siemaszkowa Színház A Mester és Margarita című előadása nyitja május 11-én este a Színházi Olimpia debreceni eseménysorozatát a Csokonai Fórumban.
A Mester és Margarita
A 10. Színházi Olimpia keretében mintegy hetven helyszínen mutatkoznak be hazai és nemzetközi társulatok: szubjektív ajánlónkban ezúttal a tiszántúli színházak programajánlatából szemlézünk. 
SZOL_cikk_nyitó (1080 × 720) (23)
Május 14-én a 10. Színházi Olimpiához kapcsolódva színháztörténeti levéltári kiállítás, előadások, raktár- és épületséták  hívják fel a figyelmet a levéltárban őrzött iratanyag sokszínűségére.
Theodórosz Terzopulosz és Suzuki Tadashi - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A magyarországi 10. Színházi Olimpia három nevezetes könyvbemutatóról is emlékezetes lesz. 
gemza2-1-1024x576
A 10. Színházi Olimpia nagyszabású rendezvénysorozatának egyik kiemelt helyszíne Debrecen lesz. A fesztivál és a város kapcsolatáról Gemza Péterrel, a Csokonai Színház leköszönő igazgatójával Szénási Miklós készített interjút. 
297a5ab2e8634589b6d583c8259ff41c
A művészet támogatásáról, a mágikus realizmusról és a tragédia népszerűtlenségéről is beszélgettünk Aurora Canóval, a Mexikói Nemzeti Színház igazgatójával.
Peeping Tom: Triptych - photo: Virginia Rota
Április utolsó hetének programjai zseniális a táncosok által megjelenített karakterek között kibontakozó kapcsolatokat, alá- és fölérendeltségi viszonyokat a szeretet nélküli emberi kapcsolódások kínzó képét mutatták. Szoboszlai Annamária beszámolója.
Lukácsy György - forrás: Nemzeti Színház
A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának soron következő adása április 29-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Lukácsy Györggyel, aki a 10. Színházi Olimpia és a MITEM programjába ad betekintést.
Romeo es Julia 4_credit_ Fanni Tutek-Hajnal
III. Richárd, Jézus Krisztus Szupersztár, Rómeó és Júlia májusban a Pécsi Nemzeti Színházban. Mutatjuk az időpontokat. 
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Kulcsár Edit Ágotával, a MITEM és a Színházi Olimpia főszervezőjével Helyes Georgona készített interjút az ART is Business felületén. 
DepoDance
Kutszegi Csaba írása az április 11-15. között megrendezett Depo Dance Fesztiválról.
Theodórosz Terzopulosz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A Magyarországon rendezett olimpia üzenete az, hogy az emberek nem magányos szigetek, hidakat kell építeni, hogy eljussanak egymáshoz, a különböző hagyományokhoz, kultúrákhoz. Theodórosz Terzopoulosszal, a Színházi Olimpia Nemzetközi Bizottságának alapító elnökével az Origo készített interjút.
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8964
Április 15-én hivatalosan is megkezdődött a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia, melynek nyitórendezvénye Budapest több helyszínén, számos programmal, artistaprodukcióval, koncertekkel és utcaszínházi performanszokkal várta az érdeklődőket.
Damir Lončar
A Zágrábi Komedija Színház Jézus Krisztus Szupersztár című előadása május 24-én érkezik a Színházi Olimpia keretében a Pécsi Nemzeti Színházba. Az előadásról a rendező, Damir Lončar mesélt. 
Jelenet a Raszputyin című előadásból
Debrecenben, a 10. Színházi Olimpia kiemelt helyszínén sajtótájékoztató keretében mutatták be a következő időszakban a városban zajló programokat.
foolpool - Die Herde der Maschinenwesen (3)
A 10. Színházi Olimpia hivatalos megnyitója április 15-én 14 órától egészen az esti órákig tart majd. Több helyszínen, számos különleges programmal várják a szervezők az érdeklődőket.
pgo-szol_mockup_20230405
Április 18-tól elérhető a Színházi Olimpia részletes programját tartalmazó nyomtatott magazin. A címlapon Slava Poulnin Snow Show című eladása.
Yael Rasooly
Április közepén kezdődnek a 10. Színházi Olimpia programjai Békés vármegyében, a megyeszékhely a Bábszínházi Világtalálkozónak is az egyik helyszíne lesz.
Petőfi Sándor
Petőfi Sándor Színészdal című költeménye is elhangzik a Színházi Olimpia megnyitóján, április 15-én, szombaton. A költeményt Katona Kinga mondja el magyarul, Herczegh Péter pedig angolul. A Petőfi-vers két friss fordítását is közreadjuk.
Photo: Bereczky Sándor  http://www.facebook.com/bereczky.sandor
Erdély, Vajdaság, a Felvidék és Kárpátalja 16 városának 20 kőszínháza és független társulata, oktatási intézménye érkezik a 10. Színházi Olimpia keretében 21 magyarországi város 34 színházába.
10. Színházi Olimpia - fotó: 4K Media Studio
A húsvéttól Szent Iván éjjeléig tartó programról az M5 kulturális csatorna tudósít a Rivalda – Összefoglaló a Színházi Olimpia eseményeiről című műsorában szombat esténként 18:30-tól.
Georges Méliés utolsó trükkje
A 10. Színházi Olimpia és a 9. MITEM országszerte gazdag és sokszínű programkínálattal vár felnőtteket és gyermekeket egyaránt. A kínálatból ezúttal az általános iskolás korosztály számára válogattunk.
A kaposvári Csiky Gergely Színház - fotó: Varga György / MTI
Idén Magyarország ad otthont a 10. Színházi Olimpiának , a rendezésből pedig Kaposvár is kiveszi a részét. A Csiky Gergely Színház és a BábSzínTér is számos előadásnak ad otthont. 
MITEM-Olimpia-2023_Web_Banner_940x630px_K01 (1)
A 10. Színházi Olimpiával Magyarország eddigi legnagyobb szabású nemzetközi színházi programja valósul meg, melynek gerincét a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó előadásai képezik. 
Forrás: 4K Media Studio
A 10. Színházi Olimpia  által nyújtott szakmai lehetőségekről tartottak tájékoztatást március 30-án a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói és hallgatói számára.
Cseke Péter - fotó: 4K Media Studio
Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója, a március 27-én a Nemzeti Színházban tartott sajtótájékoztató keretében személyesen vette át a Színházi Olimpia zászlaját.
Fekete Péter, Vidnyánszky Attila, Borsa Kata - fotó: 4K Media Studio
Már valóban csak pár nap, és útjára indul az év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia. Az április 1-jével kezdődő fesztivál több tucat helyszínen színesíti majd a hazai színházi életet.
Pardes credit Yoel Levy
A Csodamalom Bábszínház a 30., a Miskolci Szimfonikus Zenekar a 60., a 10. Színházi Olimpiához csatlakozó Miskolci Nemzeti Színház pedig a 200. évfordulóját ünnepli idén.
Vidnyánszky Attila - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A világszínház legnagyobb rendezőinek az előadásai jönnek áprilistól egészen szeptemberig Magyarországra a 10. Színházi Olimpia keretében. Vidnyánszky Attilát az Origó kérdezte.
mkn_üzenet_olimpia
Január 22-én a magyar kultúra napját ünnepeljük. Ebből a jeles alkalomból kerestük fel a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia néhány partnerét és közreműködőjét.