A 10. Színházi Olimpia záróeseménye (fotó: Mirkó István)

„Színháztörténelmet írunk” – ilyen volt a 10. Színházi Olimpia záróeseménye

A 10. Színházi Olimpia látványos záróeseménnyel fejeződött be június 24-én, szombaton. Aki ott volt, biztos, hogy nem felejti el ezt az egészen különleges Szent Iván-éjt. A Magyar Nemzet beszámolója.

Szombat estére a Margitsziget átalakult a csodák és az álmok földjévé. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója beszámolt arról, hogy Magyarországon soha nem látott nagyságú színházi eseménysorozat zárult le, amelyben 58 ország 400 társulata 750 előadást adott.

Színháztörténelmet írunk

– mondta a Nemzeti Színház igazgatója, majd hozzátette, hogy ezzel győzött a magyar kultúra.

A záróesemény meglepetése az „In memoriam Bartók”, Binder Károly és Varga Gábor improvizatív előadása volt.

Csodát éltünk meg ez alatt a pár hét alatt.

Ezek már Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójának szavai, aki elmondta, hogy nagyon büszke arra, hogy a 10. Színházi Olimpia állomásain elsőként lehetett jelen a cirkuszművészet. Beszámol arról is, hogy a cirkuszművészet generációról generációra átadott tudását, kulturális örökségét sokan megismerhették az elmúlt hónapokban.

A záróeseményen egy csodautazásra invitálják a nézőket a Margitszigeti Szabadtéri Színpad körüli parkba, ahol vetítés, lézershow és táncosok sokasága várta az előadásról kiérkező közönséget.

A 10.,Színházi Olimpia záróeseménye (fotó: Mirkó István)

Ifj. Simet László artistaművész is részt vett a záróeseményen. Áprilisban egy drótkötélen, 30 méter magasságban vitte át a Duna felett azt a színházi maszkot, amelyet 24-én, szombaton éjszaka szimbolikusan – egy tízméteres kötélpályán áthaladás után – átad Vidnyánszky Attilának, aki ezzel ünnepélyesen le is zárja a világszínházi eseményt.

Ifj. Simet László hangsúlyozza, hogy az egész magyar kulturális életnek egy kiemelkedő rendezvénye ez a megmérettetés.

Az én részemről, a cirkuszi szakma részéről nagyon örülök, mert most volt először az, hogy a cirkuszművészet is képviseltette magát ezen az eseményen

– nyilatkozta a világhírű artistaművész a Magyar Nemzetnek, aki arról is beszélt, hogy jó együtt látni a különböző előadóművészeteket, és azt is, hogy egyre több cirkuszi produkció nyit a színház felé.

Az előadás után a színházból elsőként kisietőket különös, soha nem látott látvány fogadta: a Margitsziget öreg platánjainak vaskos törzseit különleges projektorokkal világították meg. A fényfestmény eredményeként szarvasok, farkasok és más állatok jelentek meg a sötét éjszakában és indulnak el a nézőközönség irányába.

A premontrei kápolna előtt a színészeké volt a főszerep, akik ennek a csodás és babonás éjszakának a rejtélyeibe avatták be a látogatót. Mellettük a klasszikus zene kerül a középpontba, tőlük pár méterre pedig a tradicionális indiai művészet egzotikus varázslatát láthatták az érdeklődők.

A 10.,Színházi Olimpia záróeseménye (fotó: Mirkó István)

A 10. Színházi Olimpia bebizonyította, hogy a cirkusz-, a tánc- és más előadóművészetek a kultúra legjavát alkotja. Mindez egy hosszú és tudatos építkezés eredménye, amelynek első gyümölcseit éppen most, Szent Iván éjjelén szakajthattuk le.

A teljes beszámoló a Magyar Nemzet oldalán található, képgaléria a záróünnepségről pedig ide kattintva látható.

További cikkek
nm_ajanlo_cl_XI_1_
Miért szól rólunk a Bánk bán? Mi köze van Molnár Ferencnek a nagy hajtépéshez? Kicsoda Grane? Mi a siker fokmérője? Mit kínál a 10. MITEM? Interjúk Udvaros Dorottyával, Blaskó Péterrel, Schnell Ádámmal és Berettyán Sándorral. És sok egyéb olvasnivalót kínál a Nemzeti Magazin friss száma.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.
Madách-projekt - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 11 ország színházi egyetemeinek részvételével rendezett Madách Projekt a 10. Színházi Olimpia egyik különleges eseménye volt.