Kovács Géza. Forrás: vaol.hu

Nehéz, de eredményes évadot zárt a Mesebolt Bábszínház

Évadot zárt a Mesebolt Bábszínház is: eddigi történetének legtöbb előadását játszotta, valamint számos szakmai díjjal lett gazdagabb a 10. Színházi Olimpián is szerepet vállaló szombathelyi teátrum.

Kovács Géza igazgató elmondta: nehéz, de minden eddiginél sikeresebb évadot zárnak. Korszerűsítették a bábszínház Gazdag Erzsi kamaratermét, valamint előadótermet varázsoltak egy korábbi próbahelyiségből, amelyet Lázár Ervinről neveztek el.

Ugyan a bérleteseik száma – 2500 – még nem éri el a járvány előtti szintet, de a 34.000 fős nézőszámmal nagyon elégedettek. Közel 300 előadt játszottak a 2022/2023-as évadban.

Számos szakmai díjjal lettek gazdagabbak: a Mesebolt Bábszínház öt színházi fesztiválon vett részt, a Lili és a bátorság című előadásuk elnyerte a Színházi Kritikusok díját, és  a 14. Nemzetközi Bábszínházi Fesztiválon Varga Bori lett a legjobb színésznő.

Kovács Géza igazgató elmondta, hogy komoly munka, ugyanakkor nagy siker volt a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Bábművészeti Világtalálkozó megszervezése a témaparkban.

A társulat titkos szavazással Trifusz Ádám szervezőnek ítélte a No lám! díjat.

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.