Madách Projekt – fotó: Eöri Szabó Zsolt

Megjelent a Szcenárium – Fókuszban a 10. Színházi Olimpia tanulságai

Megjelent a Szcenárium folyóirat XI. évfolyamának 4. száma (2023. november–december), amelynek középpontjában a 10. Színházi Olimpiával kapcsolatos írások állnak.

E. Barba és N. Savarese írásait a 2021-ben alapított, évenként megjelenő internetes folyóirat, a Journal of Theatre Anthropology (JTA) második számából ajánljuk az olvasó figyelmébe. Ugyancsak a színházművészet alapkérdéseit tárgyalja a budapesti színházi olimpiára magyar nyelven megjelentetett három kiadvány, melyekről ebben a lapszámunkban szakavatott szerzők közölnek recenziót. A Madách-projekt summázataként Vidnyánszky Attilától egy részletekbe menő méltatást teszünk közzé a külföldi csapatok produkcióiról.  Felhívjuk a figyelmet arra az összeállításunkra is, amelyből kiderül, hogy szakmai vendégeink hogyan vélekednek a történelmi tematika és a nemzeti identitás aktuális kérdéseiről.

A tartalomból:

A látás művészete – az ISTA alapítói a kezdetekről – Könyvrecenziók: E. Barba – N. Savarese: A színház öt kontinense – Szabó Attila; T. Terzopulosz: Dionüszosz visszatérése – Erika Fischer-Lichte; T. Suzuki: A testben élő kultúra – Zalán Tibor – „Ez korántsem egy passzív, enervált generáció” – Vidnyánszky Attila a nemzetközi Madách-projekt Tragédia-előadásáról – „Ami az imént történt, máris történelem” – kérdéseinkre a 10. MITEM szakmai vendégei válaszolnak – Lasha Chkhatishvili: A háború és a kortárs grúz színház – A Romeo Castellucci-rendezte Bros a Nemzeti színpadán – Pálfi Ágnes és Fülöp Tamás írása – Ungvári Judit tudósítása a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljáról ï Csokonai 250 – részletek Borbély Szilárd tanulmánykötetéből.

A folyóirat elérhető a Nemzeti Színház előcsarnokában vagy ide kattintva online.

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!