Gemza Péter - fotó: Máthé András / Csokonai Színház

Gemza Péter: „A Színházi Olimpia egyik házigazdájaként gondolok Debrecenre”

A 10. Színházi Olimpia nagyszabású rendezvénysorozatának egyik kiemelt helyszíne Debrecen lesz. A fesztivál és a város kapcsolatáról Gemza Péterrel, a Csokonai Színház leköszönő igazgatójával Szénási Miklós készített interjút. 

– Elsőre meglepő, hogy olimpiáról beszélünk, mert arról leginkább a sportra szoktunk gondolni. Hogy jön össze a színházzal?

– A Színházi Olimpia alapgondolata, hogy a nemzetközi színházi világ megmutassa a sokszínűségét, a saját kulturális értékeit az eseménysorozat megrendezésére felkért országban. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a 10. Színházi Olimpiának Magyarország adhat otthont, és egyben rendkívüli lehetőség a hazai színházak számára, hogy még szervesebben bekapcsolódjanak a nemzetközi vérkeringésbe. Csak hogy érzékeljük az Olimpia méreteit: 58 ország 400 társulata 750 előadást tart, országszerte 70 helyszínen. 

(…)

– A Csokonai Színház mivel lesz jelen, túl azon, hogy helyszín is?

– Nem annyira helyszínként, mint házigazdaként gondolok magunkra. Az Országos Színházi Találkozó során egymás után érkeznek majd az ország társulatai, akik egy általuk választott előadást hoznak Debrecenbe. Meghagytuk minden társulatnak a választást, hogy olyan produkciót hozzon, ami a leginkább reprezentálja a náluk folyó munkát. Nagyon izgalmas végignézni ilyen szempontból a programot, mert szerintem jól megmutatja, hogy a meghívott társulatok mit gondolnak a saját feladatukról, helyükről és küldetésükről. A Csokonai Színház a saját repertoárjából a Finálét mutatja be május 12-én, mert ez az előadás tükrözi legjobban azt a küldetést, amelyet megfogalmaztunk. Egyszerre érvényesül benne a kortárs szerzők iránti elkötelezettségünk, a női alkotók helyzetbe hozása, illetve a fontos társadalmi problémákra való érzékenységünk. 

(…)

– Milyen előadásokat láthatunk majd városunkban?

– Május 11-én a rzeszów-i színház A Mester és Margaritával nyitja az előadások sorát, ami egy nagyon erős atmoszférájú, izgalmas rendezés. A Deszka Fesztivál törzsközönsége biztos örömmel fogadja, hogy nem hiányoznak a programból a kortárs magyar drámák. A Szegedi Nemzeti Színház egy helyi történettel, a nagy szegedi boszorkánypert feldolgozó Élve megégetve című darabbal érkezik, a győriek pedig Apor Vilmos történetét hozzák el. De helyet kapnak az igazi klasszikusok is: Egerből egy Sirály-adaptációt hoznak, Székesfehérvárról pedig a Julius Caesart. 

Az interjú teljes egészében ide kattintva olvasható.

További cikkek
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia művészeti vezetőjét a liget.ro arról kérdezte, hogyan sikerült Magyarországra hozni az olimpia szervezési jogát, mitől tud vonzó lenni a színház a mesterséges intelligencia korában, és milyen missziót tart fontosnak a külhoni területeken a Nemzeti Színház.
evadhiredeto vorosmarty
Vígjátékokkal, útkereséssel, barátságtörténettel és musicallel is várja a következő évadban a Vörösmarty Színház a nézőket. Székesfehérváron nemrég vette kezdetét a 10. Színházi Olimpia.
Olivier Py - forrás: YouTube
Olivier Py francia rendező Európa egyik legrangosabb színházi szemléje, az Avignon-i Fesztivál egykori igazgatójaként érkezik Budapestre a 10. Színházi Olimpia keretében, hogy saját Hamlet-értelmezését vigye a Városmajori Szabadtéri Színpad közönsége elé.