Jelenet a Kályha Kati című előadásból - fotó: Dömölky Dániel
Jelenet a Kályha Kati című előadásból - fotó: Dömölky Dániel

Hamarosan indul az Országos Színházi Találkozó

Debrecen kiemelt helyszíne lesz a Színházi Olimpiának, hisz a Csokonai Fórum ad otthont az Országos Színházi Találkozónak: május közepétől egy hónapon át huszonkét magyar kőszínház vendégeskedik egy-egy emblematikus előadásával a cívisvárosban. 

A lengyel Wanda Siemaszkowa Színház A Mester és Margarita című előadásával egy hét múlva kezdődik a 10. Színházi Olimpia debreceni eseménysorozata a Csokonai Fórumban.

A Sátán – Woland – ismét kilép Bulgakov regényének lapjairól a színház színpadára. Kíséretével újra leszáll a Földre, hogy ellenőrizze, megváltozott-e az ember, és legfőképpen, hogy megkísértse és elcsábítsa. Az amúgy is romlottakat félrevezetni aligha eredmény, ezért most a tiszta szerelmet választja célpontjául. A világirodalom remeke, a fantasztikus lecke a „jó emberekről”, bűneikről és sátáni trükkjeikről május 11-én 18 órától látható a Csokonai Fórum Latinovits termében. 

A Színházi Olimpia magyarországi partnerszínházaihoz hasonlóan Debrecenben is vendégszerepel egy határon túli produkció: május 13-án a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Raszputyin című előadása érkezik a Csokonai Fórumba, amelyet Szőcs Géza drámájából Sardar Tagirovsky állított színpadra. 

Raszputyin szent és bűnös alakja megfoghatatlan, hiszen az ő hatalma nem a császárok, királyok és a cárok hatalmával ér fel, hanem a játékosok és a szélhámosok igéző tekintetével.

Debrecen kiemelt helyszíne lesz a Színházi Olimpiának, hisz a Csokonai Fórum ad otthont az Országos Színházi Találkozónak: május közepétől egy hónapon át huszonkét magyar kőszínház vendégeskedik egy-egy emblematikus előadásával a cívisvárosban. 

A háborút és az őt körülvevő világot megemészteni nem képes kisember „papírhajó az óceán közepén” – ez a mottója a Nemzeti Színházból ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében érkező Woyzecknek. Az előadás azt járja körül, hogy képesek vagyunk-e újra felismerni és megélni érzelmeinket és emberségünket. 

Gáspár Sándor főszereplésével érkezik a székesfehérvári Vörösmarty Színházból Shakespeare Julius Caesarja, fókuszban egy politikai gyilkossággal és annak tragikus következményeivel.

Az első világháború után Nagybánya néhány hónapon belül a románok által megszállt területek egyik központjává vált. Szálinger Balázs új színdarabjának ez a történelmi „pillanat” a tere és ideje, helyszíne pedig a Kályha nevezetű kocsma, a Kispiac téren. A Radnóti Színház Kályha Kati című produkciójának főszereplője a teátrum igazgatója, Kováts Adél.

Magyar katonáknak kell megszólaltatniuk Kálmán Imre zseniális operettjét, a Csárdáskirálynőt. Nincs jelmezük, díszletük, alig van hangszerük, nincs közöttük képzett színész, és a női szerepeket is nekik kell játszani. Viszont a hazajutás a tét, tehát nem kérdés: az előadásnak sikerülnie kell! Tasnádi István fergeteges humorú Szibériai csárdásával a budapesti József Attila Színház érkezik a Csokonai Fórumba.

Az amerikai filmfeldolgozásból jól ismert Esőembert a Veszprémi Petőfi Színház tolmácsolásában láthatják a nézők, a skandináv abszurd humor jeles darabját, az Ádám almáit a kaposváriak játsszák. 

A Weöres Sándor Színház egy Móricz-klasszikussal, a Kivilágos kivirradtiggal lesz jelen, míg a szomszédból, Miskolcról érkező színjáték, a Feketeszárú cseresznye egy szemérmes, erkölcsös, ámde szenvedélyes nőt tesz próbára egy szerelmi háromszögben.

A Színházi Olimpia előadásai és az Országos Színházi Találkozó programja ezen a linken érhetők el.

További cikkek
SZOL_cikk_nyitó (1080 × 720) (32)
Külföldi színészképző intézményeket szólított meg az SZFE, hogy egy-egy osztály dolgozza fel és adja elő Az ember tragédiája valamely színét. A projektről az ötletgazda, Vidnyánszky Attila beszélt.
Matija Solce
Folytatódnak a 10. Színházi Olimpia programjai a Ciróka Bábszínház szervezésében június 3-án 11.00 órakor Danny és Béla mesekoncertjével és limonádéval várják a családokat a Ciróka udvarán.
Krakowski Teatr Tańca: Takarazuka camp credit Tomasz Ćwiertnia
Magda Niedzielska és Eryk Makohon előadásait június 8-án és június 10-én, a Bethlen Téri Színházban láthatja a közönség.