Csokonai Fórum, Debrecen – forrás: Csokonai Fórum

A közönség segítségét kérik a Csokonai Fórum harmadik játszóhelyének elnevezésében

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház – amely a 10. Színházi Olimpia egyik kiemelt helyszíne volt – felhívást tett közzé, amelyben nézői segítségét kérni az új, 100 fő befogadására alkalmas színházi tér elnevezésében. 

A Latinovits Zoltán terem és a Kóti Árpád terem mellett Orfeum néven működött a második emeleti játszóhely, amely szakmai beszélgetések, sajtótájékoztatók, próbák helyszíne volt, ám a következő évadtól kabarék, stand-up előadások, irodalmi események és állandó estek befogadótere lesz.

A hangulatos teremnek már a Csokonai Fórum átadása előtt is több „munkaneve” volt, így született meg az az ötlet, hogy találja meg „identitását” a debreceniek és minden szavazni vágyó segítségével. 

Hogy mi legyen a neve? Döntsön a nagyérdemű! – olvasható a színház felhívásában.

A kampány hamarosan indul: a javaslatokat július 24. és augusztus 4. között várják az [email protected] e-mail címre. Augusztus 7. és 13. között az öt legfrappánsabb elnevezés közül lehet majd szavazni a legjobbnak ítéltre, majd augusztus 15-én lesz az eredményhirdetés. 

A nyertes névadó a Csokonai Nemzeti Színház munkatársainak segítségével elhelyezheti a névtáblát és részt vehet a névadó ünnepségen is.

(Via csokonaiszinhaz.hu)

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.