Ibsen Nóra című darabját többször is láthattuk a MITEM-en a 10. Színházi Olimpia keretében. Az előadásokról Osztovits Ágnes írását olvashatjuk.
Ibsen Nórája, ha tetszik, Babaháza, többször is jelen volt az idén Színházi Olimpiává terebélyesülő MITEM-en. Láttunk kifejezetten férfigyűlölő, neofeminista előadást Ibsen szülőhazájából, fiatalos erdélyi produkciót, amely üvegkoporsónak láttatta a Helmer-házat, Nóra otthonát. De nézhetünk szinte minden évadban magyar bemutatót fiatal színésznőkkel, akik kivétel nélkül arra vágynak, hogy a szemünk láttára nőjenek fel, s hagyják el kényelmes otthonukat, hagyják hátra érzéketlen férjüket, rajongójukat, három gyermeküket, barátnőjüket.
A Nóra nagyon hálás szerep, a nézőkben részvétet ébreszt, hiszen nem tett ő semmi rosszat, csupán gyerekes csacskasággal aláírást hamisított, hogy férje gyógykezelésére pénzt szerezzen. Mivel adósságát rendesen törlesztette, nem gondolta, hogy „ügyekedésére” fény derülhet. Ám az egykori kölcsönző, Krogstad zsarolni kezdi. Vegye rá igazgatóvá frissen kinevezett férjét, hogy alkalmazza a bankban, ahonnan egykor aláírás-hamisítás miatt kirúgták.
Nóra próbálkozik, de a férj nem enged. Amikor kiderül Krogstad leveléből, mit művelt Nóra évekkel ezelőtt, Torvald nem köszönetet mond feleségének, hogy mi mindenre volt hajlandó érte, hanem mélységesen elítéli tettét. Erre az asszony becsapja az ajtót, és otthagyja otthonát.
Ibsen háromfelvonásos, immár gimnáziumi érettségi tétellé is előlépett darabjában Nóra sorsát és jellemét több szereplő és többféle helyzet árnyalja, ahogy a Nórával közel azonos időben született Tolsztoj-remekműben, az Anna Karenyinában Annáét. Az 1870-es évek második felében a levegőben van a polgári házasság válságának témája. Megjelennek a teljes életre vágyó feleségek és az érzéketlen, a társadalmi konvencióknak megfelelni kívánó férjek. Anna a vonat elé veti magát, Nóra elhagyja otthonát, s nem tudni, hol végzi.
Kötelező olvasmányokról lévén szó, még magunknak is nehezen valljuk be, hogy idővel csak a nagy hármasok jutnak eszünkbe, ha a regényre, illetve a drámára gondolunk: Anna, Karenyin és Vronszkij, vagy Nóra, Torvald és Krogstad. A rendező, Theodórosz Terzopulosz is erre az emlékezetre épít, amikor Ibsen darabjából csupán három személyt „hagy életben”. A végkifejlet szempontjából mindenki más felesleges. A háromórás műből így lesz egy óra. S nem mellesleg: a 19. századi színjátékból kortárs dráma.
Csodálatos! – kiált gúnyosan a Helmerék otthona körül ólálkodó Krogstad a darab elején. Csodálatos!– ujjong Nóra, végtére is van egy szerető férje, három szép gyereke, kedvére vásárolhat karácsonyi ajándékokat. Csodálatosnak látja az életet a friss bankigazgató, Torvald is. Tökéletesen eljátszott idill, Nóra csivitel, énekel, boldogan költi a pénzt.
Ezt az idillt veri szét módszeresen Krogstad. Udvarol és zsarol. Ő is magasra vágyik, mint Torvald, úgy véli, neki is joga van ilyen életre. Amikor kiderül, hogy a férj is, a zsaroló is csupán játékszernek tekinti, Nóra összeomlik, de előtte végig kell hallgatnia férje prédikációját a társadalmi elvárásokról, a látszatvilág törvényeiről. Nincs megbocsátás. Nóra nem az új életre, hanem a halálra készül, amit Krogstad megjövendöl neki.
Terzepulosz, aki mindig maga tervezi a színpadképet, ezúttal egyetlen díszletelemmel dolgozik: a színpadot hosszú ajtósor uralja, melynek egyes elemei többnyire résnyire nyílnak: hol csak egy kéz, hol egy alak jelenik meg bennünk. Itt mindenki figyel mindenkit. Fekete-fehér világ ez, amelyet a fény és a profán és szakrális hangeffektusok is aláhúznak.
A kiváló görög rendező szerint (akinek Bakkhánsnőjét mindenképpen érdemes megnézni a Nemzetiben, ahol a hírek szerint a 2023/24-es évadban is rendez majd) az ő Nórája a színházról szól, ahol az alakoskodás, a hamis hang mindig lelepleződik. Mi, nézők úgy véljük, rólunk beszélnek, minket formáznak a nagyszerű színészek, s arra bíztatnak, merjünk őszinték lenni. Ne a halált, hanem az életet válasszuk. Ne a konvencióknak, hanem önmagunknak akarjunk megfelelni. Csodálatos üzenet egy csodálatra méltatlan korban.
A cikk eredetileg a Nemzeti Magazinban jelent meg.
