StelzenArt – Fotó: Banczik Róbert

Utcakoncert, orosz klasszikus és bábszínház: ilyen volt a Színházi Olimpia Kecskeméten

A 10. Színházi Olimpia keretében országszerte hetven helyszínen láthattunk színvonalas hazai és nemzetközi produkciókat. Idézzük fel, hogy zajlott az egyes vidéki városok színpadain 2023 legnagyobb színházi eseménye: mutatjuk a kecskeméti programokat!

Ciróka Bábszínház

A 10. Színházi Olimpia égisze alatt megrendezett Bábművészeti Világtalálkozó programsorozatának keretében a Magyarországi Bábművészek Szövetsége tizenkét vidéki bábszínház összefogásával, egységes művészeti koncepció mentén valósította meg eseménysorozatát. A Dél-alföldi régióban három bábszínház – a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, a kecskeméti Ciróka Bábszínház és a szegedi Kövér Béla Bábszínház – együttműködésével születtek meg a programok.

A kecskeméti programkavalkádban nem csak hazai előadókkal találkozhatott a közönség: tradicionális vendégelőadások, ámulatba ejtő utcaszínházi produkciók és nem mindennapi játékok érkeznek Olaszországból, Portugáliából, Spanyolországból, Svájcból és Csehországból is.

A közös bábművészeti koncepció részeként valamennyi bábszínház programjában bemutatkozott egy-egy határon túli magyar nyelvű társulat is. Ennek keretében láthatta a kecskeméti közönség Écsi Gyöngyi felvidéki bábos-mesemondó Szőlőszem Kálmán című előadását május közepén.

Figurák Háza

A Figurák Háza programsorozat április 13-án Yael Rasooly izraeli bábművész Paper cut című előadásával indult, majd május 14-én a Határtalanul magyar program keretében a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata Történet a tálról és a kanálról című előadását láthatták a kecskeméti nézők.

Szervusztok Pajtikák!

A Szervusztok Pajtikák! szabadtéri láncfesztivál keretében több hétvégén keresztül kínált programot kicsiknek és nagyoknak a Ciróka: május 27. és 29. között gyereknapi hétvégét tartottak. A rendezvényen három napon keresztül egymást érték a kihagyhatatlan programok a város főterén. A hazai és külföldi fellépőknek köszönhetően változatos, a műfaj sokszínűségét bemutató, nem mindennapi produkciók és családi játékok várták az érdeklődőket.

Június 3–4-én többek között a német StelzenArt társulatának tagjai ejtették ámulatba az érdeklődőket: a növény és állatvilág csodálatos lényeit, a virágok és pillangókat idézték meg a gólyalábas művészek a legkáprázatosabb színekben és formákban, éjjel pedig a kivilágított téren varázsolták el a gyermekeket és felnőtteket egyaránt álomszerű műsorukkal.

StelzenArt – Fotó: Banczik Róbert

A vakáció kitörését ünneplő iskolások sem maradtak program nélkül. Június 16-án, az utolsó tanítási napon a La Baldufa Teater óriás zeppelinje varázsolta el a nézőket a főtéren.

La Baldufa: Zeppelin (forrás: labaldufateatre.com)

Június 23-án egy világhírű marionettszínházi előadás várta a táborozó kisiskolásokat. A cseh Karromato színház szemet gyönyörködtető fa bábjaival és korhű zenei világával visszaröpítette nézőit az európai bábjátszás aranykorába.

A gazdag programsorozat június 24-én szombaton, a Múzeumok éjszakájával ért véget, amelyen közönség elé lépett Bruno Leone mester, aki Nápolyban fiataloknak adja át a Pulcinella játék hagyományát, a dán Sofie Krog Teater, Sarkadi Bence nemzetközi hírű marionett játékos, a hottói Magamura Alkotóműhely és a Sex in the Blach Hole zenekar.

Magamura Alkotóműhely – Johanes Doktor Faust

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Hobo az utcán

Május 14-én játszotta első alkalommal Földes László Hobo a Hobo az utcán című koncertjét – az esős időre tekintettel a kecskeméti teátrum előcsarnokában. A rendhagyó, személyes történeteivel fűszerezett előadását, amelyet Kiss Zoltán gitáros kísért, több százan hallgatták végig.

Hobo az utcán – Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház (Fotó: ifj. Háry Péter)

Anna Karenina

Május 23-án láthatta az Újvidéki Színház többszörös fesztiválgyőztes produkcióját, az Anna Karenina című előadást kecskeméti közönség. Dejan Projkovszki rendezésében Anna Karenina története rövid, ám érzelmileg a forrásig fűtött jelenetekből állt össze, ám az eredeti regény társadalmi konvenciókat és az orosz polgárságot kritizáló szálai helyett a fatalizmus, a romantikus szál kerül előtérbe.

Tolsztoj örökéltű mesterműve, a nagyrealizmus talán leghíresebb alkotása az Újvidéki Színház előadásában Szerbia egyik leglátogatottabb és legtöbbször díjazott produkciója: immár több mint húsz elismerést kapott.

További cikkek
synergy logo
Bár a fesztivál Újvidéken jött létre, útja 2023-ban a magyarországi Színházi Olimpia évében Budapestre a Nemzeti Színházba vezetett, ahol a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében látható. A Fesztiválról Venczel Valentin gondolatait osztjuk meg.
cartea-lui-ruth-7
A Rúth könyve azoknak a fájdalmáról szól, akik a háború elöl menekülve, családjukat hátrahagyva új világba költöztek. A bukaresti Állami Zsidó Színház előadása október 2-án látható.
Comédie Francaise - fotó: Jan Versweyveld
Molière halhatatlan Tartuffe, avagy a képmutató című művének XIV. Lajos által cenzúrázott, háromfelvonásos változata kel életre a Comédie Francaise társulatának előadásában október 7-én este és október 8-án délután a 10. MITEM keretében.