Egyedülálló formanyelvű, különlegesen szép esztétikájú meditáció az európai történelemről Heiner Goebbels Mindaz, ami történt és történhetne című előadása. Az avantgárd színház egyik legjelentősebb képviselőjének történelemről elmélkedő grandiózus színházi tablóját a Tüskecsarnokban láthatta a MITEM közönsége, a 10. Színházi Olimpia keretében. Ungvári Judit írása.
Nagyon nehéz műfaji értelemben behatárolni, mit is láthattak a nézők a Mindaz, ami történt és történhetne című előadáson. Az biztos, hogy egy egészen különleges összművészeti vízió ez, valahol a fizikai színház, a képzőművészeti performansz és a kortárs zenei installáció határán, egyfajta költői zsánerű kortárs rituálé, amely Európa elmúlt mintegy százhúsz évének történetén elmélkedik.
![](https://szinhaz.org/wp-content/uploads/2023/06/net_o_Minden_ami_megtortent_eorifoto-81-800x533.jpg)
Heiner Goebbels német zeneszerző-rendező alkotása Patrik Ouředník Europeana – A huszadik század rövid története című regényét használja kiindulópontnak, emellett a produkció John Cage Europera 1&2 című antioperájára, valamint no comment-jellegű híradós képsorokra támaszkodik. Az élőzenét, mozgásművészetet és nagyszabású multimédiás installációkat ötvöző előadás világpremierjét 2018-ban Manchesterben, a Piccadilly pályaudvar mellett található Mayfield Depot-ban tartották. Budapesten a Tüskecsarnok adott megfelelő teret ehhez a sajátos, látomásos színházi élményhez.
A zenészek „hangállomásai” által kijelölt négyszögletes térben fekete overálban folyamatosan mozogtak a játszók-előadók (nem tudni, mi lehet a pontos megnevezés), különböző tárgyakat tologatva, húzva, vonszolva, drapériákat hajtogatva, amelyekből időnként felfüggesztettek egyet-egyet a fémállványokra. Ezek képezték a vetítések vásznát, de maguk is különböző képeket formáztak.
A mozgó alakok állandó társai a bányacsillékre emlékeztető, nyílásuknál neoncsővel körített guruló tartályok voltak, amelyek praktikus tárolóeszközökként is funkcionáltak, hiszen ezekből kerültek elő a különböző tárgyak, függönyök, amelyek szerepet kaptak az előadásban. Az egész produkció legmeghatározóbb eleme a döntően zajművészeti elemekre építő zene, amely az előadásnak csak egy pontján vált „harmonikussá”: a kivilágított csillék mozgatásával egy szomorú, kicsit diszharmonikus dallamra komponált, hosszú percekig tartó, melankolikus képsort láthattunk, amely leginkább talán az egymás mellett élés magányosságát fejezte ki.
![](https://szinhaz.org/wp-content/uploads/2023/06/net_o_Minden_ami_megtortent_eorifoto-41-800x533.jpg)
Nagyon szép volt egyébként is az előadás látványvilága. A költőiség talán leginkább ebben tudott megnyilvánulni, a bravúros fényjátékokban, s a tényleg szinte képzőművészeti élményt nyújtó képkompozíciókban. A zárókép katartikus, és sajnos, lelombozó, a lassan mozgatott csőszerű hosszú rudak tankok kilövőcsövévé változtak, és a nagyon szépen összeálló háttérkép előtt vészjóslóan füstölgő monstrum leginkább arra emlékeztette a nézőt, hogy nincs vége, Európa még most is ott tart, ahol nagyjából száz évvel ezelőtt…
Az előadásban felhasznált szöveganyag nagyon izgalmas, és finom humorral tálalják az előadás alkotói. A Párizsban élő cseh disszidens szerző szerint a huszadik század kulcsszavai a rohanás, az infantilizmus és a tudományosság voltak, érdekes volt végignézni, ahogy ezek a gondolatok is összecsengtek ebben a nagyszabású asszociációsorban a mai „média-valóság” képsoraival és John Cage kísérleti akusztikus kollázsának sugallatával.
Elgondolkodtató részlete volt az előadásnak, amikor görög oszlopok mozogtak a térben, majd a regény egy részletét az egyik oszlopra ráülő szereplő olvasta fel, ha jól emlékszem, talán éppen azt, amelyben a különböző nációk tulajdonságait sorolták. Olyan benyomása támadt az embernek, mintha az antik görögség értékein felnövő Európa a huszadik századra elfelejtette volna ezt a múltat, az örökségét, vagy ma már egyszerűen csak nem tud vele mit kezdeni. Az ehhez hasonló asszociációk, gondolatfoszlányok az egész előadás alatt folyamatosan cikázhattak a néző fejében, amelyekből ki-ki megfogalmazhatta magának azt a benyomását, ami összeállt a Goebbels által felkínált grandiózus tablónak a részleteiből.
![](https://szinhaz.org/wp-content/uploads/2023/06/net_o_Minden_ami_megtortent_eorifoto-97-800x533.jpg)
Ahogy az alkotó már több interjúban és a közönségtalálkozón is megfogalmazta, ő nem akarja megmondani, ki mit gondoljon a látottakról, pusztán a képzelet és a reflexió terét építi fel, és ebben mindenki maga rakhatja össze a saját olvasatát. A Mindaz, ami történt és történhetne leginkább talán arra invitálta a nézőt, hogy átgondolja az európai identitás legfontosabb kérdéseit, és elgondolkodjon az „öreg” kontinens jövőjéről is.
A cikk eredetileg a Nemzeti Színház oldalán jelent meg.