Shakespeare III. Richárdja pontosan rámutat a mindenkori hatalmi struktúrák felemelkedésére és bukására. Nem véletlen máig tartó töretlen sikere, amely évről évre mozgatja meg a világ színházcsinálóit. Az Újvidéki Színháznak 10. Színházi Olimpián is bemutatott előadásáról a Kisvárdai Lapok kérdezte a címszereplő Mészáros Árpádot.
– Milyen érzések kavarognak benned az előadás után? Könnyen le tudod tenni a szerepet?
– Az hozzátartozik az igazsághoz, hogy ennél nehezebb szerepem még nem volt. Dolgoztam már fizikailag megerőltető szereppel, amikor mondjuk zenés-táncos előadásban játszottam. Viszont egy ilyen pszichésen is megterhelő szerepet, ennyi játékidővel életben tartani új feladat volt. Mikor az előadás után megmosakszom, akkor megtisztítom magamat is, lemosom a szerepet. Utána, ha kilépek a zuhany alól, akkor már mondhatom, hogy kezdek visszatérni a valóságba.
– Szerinted mitől olyan vonzó ez az antihős figura? Mitől vált az irodalomtörténet egyik leghíresebb antagonistájává III. Richárd?
– Ez egy jó kérdés. Valójában akármilyen borzasztó gyilkológépről beszélünk, mégis van valami benne, amivel manipulálni tudja az embereket. Azonkívül, hogy zseniális a helyzetfelismerő képessége, van egy sajátos humorérzéke, amivel leveszi az embereket a lábukról. Ezzel még a nőkre is hatni tud, dominálja őket, és ezt a kettősséget kell megtalálni a figurában, kellő mértékben adagolni a különböző vonásokat. Ez az igazi kihívás. Nagyon izgalmas volt ezzel a „mérlegeléssel” eljátszani a próbafolyamat két hónapja alatt. El lehetett volna vinni a történetet egy teljesen más irányba is, de amikor megjelent a koreográfus a próbákon, mikor a jelmeztervező behozta a jelmezeket, az letisztázta, hogy milyen irányba fog haladni az előadás.
– Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel szembesültél a próbafolyamat alatt?
– A testtartás, bár ez az én döntésem volt. Találkoztunk olyan véleménnyel is, hogy ha a 21. században játszunk III. Richárdot az nem lehet ilyen. Hogy nem kell megmutatni az ő testi fogyatékosságát. De menjünk a szöveg ellen? Ne legyen elszáradt keze, dongalába, ne legyen púpja? Szerintem legyen. Meg akartam próbálni mindennek megfelelni. Az olvasópróbáktól kezdve végig ültem, a botra támaszkodtam, egészen addig míg az öltözőben le nem vettem a próbaruhát. Akkor tértem vissza a normális kerékvágásba. Ez nagyon megkönnyítette a dolgomat, mikor beállítottuk a jeleneteket a színpadon, mert már nem volt olyan megerőltető. Edzésben voltam. Így, hogy az előadást jó eséllyel másfél-, kéthavonta játsszuk, ez nagyon igénybe vesz.
A teljes interjú a Kisvárdai Lapokban olvasható ide kattintva.
