A Szcenárium szerkesztőinek kérdéseire a 10. MITEM szakmai vendégei – Oana Bors, Aleksander Sekulov, Vida Ognjenović, Emiliia Dementsova, Tarlan Rasulov, Mattia Sebastian Giorgetti válaszoltak.
A nemzet színpadra állításai – amikor 2013 szeptemberében a Szcenárium első száma megjelent, Imre Zoltánnak ez a beszédes című kötete tartotta lázban a hazai színházi közéletet. De már egy évtizeddel korábban is, amikor 2002-ben az új Nemzeti Színház megnyílt, a liberális értelmiségi elitnek az volt a meggyőződése, hogy a nemzetiszínház nemcsak fölösleges, hanem egyenesen retrográd intézmény, amely a 21. században egyfajta 19. századi politikai és kulturális modellt próbál ráerőltetni az Európai Unióba való belépés küszöbén álló Magyarországra.
Ennek hátterében Francis Fukuyamának az a világszerte nagy feltűnést keltett elmélete is meghúzódott, hogy vége a történelemnek, mivel a kétpólusú világrend megszűntével az amerikai gazdasági és kulturális modell, valamint a „demokrácia” exportja lett az egyedül üdvözítő alternatíva az egész emberiség számára. Ma már azonban nemcsak a közgazdászok, hanem a véleményformáló humán értelmiségiek is úgy vélekednek, hogy ez az elmélet megbukott, és Fukuyama mesterének, Samuel P. Huntingtonnak lett igaza, aki úgy látta, hogy a 21. század világa a vallási, kulturális, nemzeti ütközőzónák háborús konfliktusainak eredményeként fog újrarendeződni. A budapesti Nemzeti Színházban eddig lezajlott tíz MITEM és a 2023-as Színházi Olimpia is azt bizonyítja, hogy e szemléletváltás nemcsak tükröződik a világ színházművészetében, hiszen a legkiválóbb alkotók aktív alakítói is kívánnak lenni ennek a folyamatnak.
Ebben az évben a budapesti rendezvények több hónapos műsorfolyamának szerves részei voltak a szeptember 30-tól október 23-ig zajló programok. Mindenek előtt a Synergy Fesztivál, melyen a legkülönbözőbb nemzeti kisebbségek színházai mutatkoztak be; továbbá az először megrendezett showcase, mely a vendéglátó Nemzeti Színházban született legjobb előadásokat ajánlotta a nemzetközi színházi világ figyelmébe; valamint a Vidnyánszky Attila által 30 éve alapított, jelenleg a háború sújtotta Ukrajnában és Magyarországon egyidejűleg működő beregszászi színház bemutatkozása.
Az alábbiakban megszólaló színházi szakemberek, akik idén ősszel a vendégeink voltak, a rendezvény egésze során nem tudtak jelen lenni. Három körkérdésünkre adott válaszaik azonban azt bizonyítják, hogy e programokból kirajzolódó tematika számukra is releváns, gondolatébresztő volt, és alkalmas arra, hogy egy nemzetközi diskurzus kiindulópontja legyen.
1. Az Önök országában hangsúlyosan vannak-e jelen a színházak repertoárjában olyan drámai művek, melyek nemzeti történelmük sorsfordító eseményeit tematizálják?
2. Ezek a művek részét képezik-e a közoktatásban fejlesztendő nemzeti öntudatnak, önismeretnek? Jogos-e, hogy ezek még mindig hozzátartozzanak a curriculum vitae-hez?
3. Alkalmasak-e ezek a művek arra, hogy kortárs feldolgozásban, korszerű színházi nyelven a ma emberét érintő egzisztenciális kihívásokat is problematizálják?
A megkérdezett szakemberek – Oana Bors, Aleksander Sekulov, Vida Ognjenović, Emiliia Dementsova, Tarlan Rasulov, Mattia Sebastian Giorgetti – válaszait a Szcenárium XI. évfolyamának 4. számában olvashatják ide kattintva.
