Az Országos Színházi Találkozó programjának kialakításában valószínűleg a véletlennek volt a legnagyobb szerepe, hiszen minden résztvevő maga választotta ki azt az előadást, amely a leginkább reprezentálja az intézményben folyó szakmai munkát. Ennek a véletlennek köszönhető az a sokszínűség, aminek köszönhetően a fesztivál egyaránt szolgálhat a debreceni közönség és a szakmai érdeklődők tetszésére is.
Egy városi színháznak nem egyszerű feladatot kell teljesíteni: változatos népszínházi repertoárt kínálva a lehető legszélesebb közönségréteget kell elérni. A műsorterv körültekintő tematikai és műfaji kiporciózást igényel: legyen benne klasszikus magyar és világirodalmi mű, kortárs magyar és világirodalmi alkotás, nagy dráma és habkönnyű bohóság, zenés produkció, jól ismert húzócím – ahogy a régi nagyok mondták: kasszadarab – és valami olyan ínyencség, amire a szakma is felkapja a fejét. E tekintetben az Országos Színházi Találkozó tökéletesen és sűrítetten tudósít a hazai színházművészet állapotáról.
Első válogatásunkban a programban szereplő kortárs magyar művekre, a mai történetekből és ma is érvényes történelmi példákból született prózai és zenés előadásokra fókuszáltunk. Ezúttal a magyar drámairodalom gyöngyszemei, a világirodalom klasszikusai mellett a minőségi szórakoztató produkciókból ajánlunk.
Nincs hiány történelmünk fontos pillanatainak megidézéséből, a korunknak tükröt tartásból, a repertoár alapdarabjaiból és ritkán játszott, de jelentős művekből sem. Találunk regény- és filmadaptációkat, fizikai és zenés színházi feldolgozásokat, európai és tengerentúli darabokat. Egy szerző van, akitől két színpadi szöveget is megismerhetnek a nézők. Nem, nem Shakespeare-ről, Molière-ről vagy Csehovról van szó, hanem egy magyar származású francia író-dramaturg-színésznőről, Yasmina Rezáról. És van egy olyan előadás is, a Woyzeck, amely az utolsó, 2019-es POSZT fődíjasaként köti össze az országos színházi találkozókat, mintegy biztosítva a történeti folytonosságot.
Magyar klasszikusok korhűen, kortárs látásmóddal
Az Újszínház előadása, a Fatornyok a két világháború közti időszak egyik legnépszerűbb regény-, dráma- és forgatókönyvírója, Zilahy Lajos színműve. A történet második bécsi döntést követően kezdődik, amikor Erdély egy részét épp visszacsatolták Magyarországhoz. A férj jól fizető, nagy karriert ígérő állást Németországban, a feleség pedig megvehetné a régi szülőházat egy erdélyi kis faluban – innen a darab címe. A ma is érvényes dilemma: együtt megy-e el a család, vagy szétválik, és melyik utat választja a gyerek, merre tart a jövő.
Három fordulatgazdag felvonás megoldhatatlannak tűnő akadályokkal és szövevényes kapcsolatokkal, esendő karakterek, finom irónia az általános emberi gyarlóságról és a korról, bon mot-kká nemesett félmondatok – a Pécsi Nemzeti Színházból érkező keserédes vígjáték, Az üvegcipő is tökéletes bizonyíték arra, hogy Molnár Ferenc tökéletesen ismerte a színpad hatásmechanizmusát.
A Szerelem egy egészen különleges találkozásból bomlott ki: a Bartók Kamaraszínház és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának közös előadását a dunaújvárosi és vajdasági színészek mellett egy marosvásárhelyi és egy Örkény színházi vendégművész, továbbá egy kassai rendező tesz igazán izgalmassá. A különböző színházi nyelvek, tapasztalatok fényében felszikráznak Barta Lajos által papírra vetett érzelmek, a „magyar Három nővér”-nek is címkézett drámából pedig kvintesszenciálisan magyar előadás születik.
Feketeszárú cseresznye (június 15.)
A vidéki színházak működési gyakorlatában ritkán éri meg egy produkció a következő évadot, és még ritkább, hogy több szezonnal később is lankadatlan legyen rá az érdeklődés. Az meg aztán tényleg unikális, ha ez a nagy széria egy érzékeny történelmi pillanatban játszódó, komoly kérdéseket feszegető előadás esetében történik. A Miskolci Nemzeti Színház elemetáris erejű, 2019 októbere óta játszott Feketeszárú cseresznyéje a kivétel, ami erősíti a szabályt. A történet Bácskában, az első világháborúban, illetve közvetlenül a trianoni szerződés után játszódik, és bár egy szerelmi háromszögről szól, valójában azt látjuk, mi annak a ma is átgondolandó következménye, ha a politika alattomosan beszivárog a mindennapi életbe.
Kivilágos kivirradtig (június 16.)
Egy igazán friss premierrel mutatkozik be a találkozó zárónapján a szombathelyi Weöres Sándor Színház Forte Társulattal kiegészített együttese. Móricz Zsigmond 1898-ban játszódó regényében, a Kivilágos kivirradtig-ban anekdotáznak és nótáznak, István-napot tartanak, mulatnak napestig, sőt ahogy a cím is mutatja, még tovább. Pedig a felszín mögött semmi nincs rendben, mállik szét nem csupán egy társadalmi osztály, hanem az egész világ. A vidéki dzsentri bukása előtti utolsó, zaklatott pillanatát sűríti az előadás szóban, zenében és mozdulatban.
A világirodalom nagy történetei a 21. században
Büchner 1836-ban írta meg a Woyzecket, töredékessége egyrészt a modern drámairodalom előfutára, másrészt a kortárs rendezők számára tökéletesen szabadon alakítható alapanyag. Azzal, ami a Nemzeti Színházban megszületett belőle, egy „paneldráma igaz történet alapján”, a 2018-as bemutatókor fiatal alkotócsapat – némi képzavarral élve – berúgta az ajtót. Annyira szemtelenül ifjak voltak, hogy az elmúlt évek alatt sem sokat öregedtek, az előadás azonban az élet- és szakmai tapasztalatok által egyre rétegzettebb, egyre gazdagabb lett.
William Shakespeare római tragédiája, a Julius Caesar nem annyira a jó és gonosz ellentétét, mint inkább az egymásnak ellentmondó jók egyensúlyát vizsgálja. A székesfehérvári Vörösmarty Színház előadása egy politikai gyilkosságot és annak tragikus következményét analizálja, ezáltal próbál választ keresni arra, hatalom és erény megfér-e egymással, vajon Caesar ember maradt volna-e császárként, Brutus pedig ember maradt-e gyilkosként. A több, mint kétezer éves történet majd’ fél évezreddel ezelőtti feldolgozása így nyer érvényt ma is.
Katharina Blum elvesztett tisztessége (június 3.)
A Katharina Blum elvesztett tisztessége című kisregény mindössze fél évszázada jelent meg, de mit sem veszített aktualitásából. A Budaörsi Latinovits Színházban azonban erre egyáltalán nem játszanak rá. Nem tesznek mást, mint interpretálják Heinrich Böll látleletszámba menő médiakritikáját, a rágalomhadjáratok felépítésének és a közvélemény manipulációjának tűpontos leírását, de arról sem feledkeznek meg, hogy megmutassák, mit jelent a nagyvárosi, egzisztenciális és érzelmi-testi magány.
Lehetne komédia is a Sirály, hiszen mindenki másba szerelmes viszonzatlanul vagy viszonozhatatlanul. De természetesen az egri Gárdonyi Géza Színház előadásában sem az, és nem csupán azért, mert tragikus a vég, hanem azért sem, mert a művészi attitűd kérdéseit ugyanúgy boncolgatja, mint a tehetség mibenlétét és a generációs különbségekből fakadó konfliktusokat. Megannyi törésvonal, amelyek mentén Csehov drámája szerveződik, és amelyek a színházi alkotókon és színházcsináláson túlra is mutatnak.
Minőségi szórakoztatás jól bevált alapanyagokkal
Az öldöklés istene (május 22.)
A művészi útkeresésben új irányra váltó szolnoki Szigligeti Színház egy fekete humorú vígjátékkal érkezik. Egy kisfiú a játszótéren kiüti egy másik kisfiú fogait. A szülők viszont ahelyett, hogy botrányt csapnának vagy egymásnak esnének, inkább megpróbálják civilizáltan és kulturáltan megbeszélni az ügyet és a további teendőket. De hamar kiderül, ők is pont ugyanúgy csépelik egymást a fordulatokkal teli játszmákban, mint a gyerekek, csak épp verbálisan.
A Thália Színház vendégjátéka az a fanyar humorú darab, ami Yasmina Rezának a nemzetközi sikert meghozta. Nem tűnik konfliktusosnak az alaphelyzet. Egy férfi elképzelhetetlenül magas áron vesz egy festményt, és meghívja két barátját, hogy megmutassa nekik a csodálatos műalkotást. De mi van akkor, ha a kép fehér alapon fehér csíkok ábrázol? Biztos, hogy ezt a többiek is ugyanolyan zseniálisnak találják? Hova vezethet egy markáns véleménykülönbség? Hogyan mérettetik meg a barátság?
Augusztus Oklahomában (június 7.)
A legfiatalabb megyeszékhelyi hivatásos kőszínház, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház társulata az az elmúlt évek egyik legnagyobb Broadway-sikerével mutatkozik be a találkozón, egy olyan darabbal, amelyet szinte mindegyik vidéki magyar színház műsorra tűzött. Nem véletlenül, hiszen perfekt arányban adagolja a szerző, Tracy Letts az innen nézve klasszikus görög drámai, onnan meg csehovi utánérzést, amit az amerikai Déllel forrósít fel. A titkokkal, hazugságokkal, fordulatokkal teli családi dráma izgalmas karaktereket vonultat fel, akik sziporkázó párbeszédekben gyötrik és szeretik egymást.
Charlie Babbitt lazán és nagystílűen éli az életét, szórja a pénzt, és az apai örökségre bazírozik. Aztán kiderül, hogy a dúsgazdag apa néhány rózsabokrot és egy már-már veteránnak számító autót hagyott rá, a többmillió dolláros vagyont az ismeretlenből felbukkanó, évtizedekkel idősebb báty kapja. Raymond egy intézetbe és saját kicsi világába bezárva él. Találkozásukkal egy különös utazás veszi kezdetét, amely váratlan élményt és szembesülést jelent mindkettejüknek. A Veszprémi Petőfi Színház előadása azt mutatja meg, hogy a szeretetnek végtelen számú különböző formája létezhet.
Egy televíziós időjós Amerika egyik világvégi kisvárosában, a háta közepére nem kívánva a kiküldetést, időhurokba kerül, amiből megpróbál kiszabadulni, kétségbeesésében eljutva addig, hogy inkább végez magával, csak szűnjön meg az átok. De mivel egy komédiáról van szó – persze, az abszurd fajtából –, minden jó véget ér, a krach helyett a szerelem üt be hősünk életébe, és az időhurok is kibogozódik. Az azonos című kultfilmből készített, a Broadway-n díjakkal megszórt musicalt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tolmácsolja nagy szakszerűséggel.
Nem is éj-, hanem szénfekete humorral oldja Anders Thomas Jensen a viccnek is beillő történetet, amely úgy kezdődik, hogy a neonáci, az arab és az erőszaktevő egykori teniszbajnok elindulnak, hogy kiraboljanak egy benzinkutat. De hát Dániában vagyunk, a skandinávok pedig ezzel az abszurditásra hajlamos génnel születnek, úgyhogy szemünk se rebbenhet. A kaposvári Csiky Gergely Színház előadását nézve azonban agyig és szívig ér a csöndes tanmese, és megtanuljuk, hogy érdemes hinnünk az almáspitében, hiszen az ember rendíthetetlen hittel és a szeretet erejével igenis megváltoztatható.
