Az olimpiához kapcsolódó színháztörténeti napot szervez a Nemzeti Levéltár

A Magyar Nemzeti Levéltár május 14-én, az idei Emlékhelyek napján izgalmas programokkal várja a Bécsi kapu téri épületébe látogatókat. A 10. Színházi Olimpiához kapcsolódva színháztörténeti levéltári kiállítás, előadások, raktár- és épületséták  hívják fel a figyelmet a  levéltárban őrzött iratanyag sokszínűségére és a levéltárosok egyedülálló munkájára.

Program:

10.00, 11.00, 12.30: „… hazánkat a játékszín kellemeiben és hasznaiban részesíteni”

Érdekességek a reformkori magyar színjátszás történetéből – Katona Csaba történész előadása

13.00: Színházi kamarakiállítás megnyitó

A kiállítást megnyitja:

Vidnyánszky Attila vezérigazgató, Magyar Nemzeti Színház

Szabó Csaba főigazgató, Magyar Nemzeti Levéltár

13.30: A színház múltja és jelene

Kerekasztal-beszélgetés 

16.00: 30 éves a Momentán Társulat

Találkozó a társulat tagjaival

A nap folyamán több időpontban indulnak családi raktár- és épületséták, illetve a színháztörténeti kamarakiállítás és A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei című állandó kiállítás 10.00-18.00 óra között ingyenesen látogatható.

A részletes program ide kattintva érhető el.

További cikkek
33520w
Fazekas Mihály klasszikus magyar meséjét Váradi Szabolcs dolgozta át és Némedi Árpád rendezte. A zenés mesejátékot május 17-én mutatták be Weöres Sándor Színházban és a Lázár Ervin program keretében Vas megyei általános iskolásoknak játsszák.
ket korea figura
Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése című kortárs francia darabját mutatta be a Figura Stúdió Színház. A gyergyószentmiklósi társulat a Boldogtalanok című előadást hozza el a 10. Színházi Olimpiára.
szj
A június 22. és 24. között rendezett fesztiválon határon túli színházak produkciói, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéveseinek előadása, könyvbemutató és kiállítás is várja az érdeklődőket. Az ünneplő művészt a Nemzeti Színház kérdezte.