Zero Point Theatre: Jelentés egy akadémiának

A Színházi Olimpiáról szólt a Rondó nemzetiségi magazin legutóbbi adása

A Rondó nemzetiségi magazin július 21-i adásának témája a 10. Színházi Olimpia volt. A műsorban az athéni Zero Point Theatre Jelentés egy akadémiának című előadását mutatták be, amit április 20-án láthattunk a Nemzeti Színház színpadán.

Az adás kezdetén Theodórosz Terzopuloszhoz, a Színházi Olimpia egyik alapítójához látogattak. A világhírű színházi rendező elmondta, hogy a 2023-ban Magyarországon megrendezett 10. Színházi Olimpia a rendezvény történetének legnagyobb eseménysorozata volt. Az alapítók nagy örömére szolgált az is, hogy az előadásokat nem csak Budapesten, hanem az ország egész területén élvezhette a közönség.

A műsor középpontjában az athéni Zero Point Theatre Jelentés egy akadémiának című előadásánák főpróbája áll. Savvas Stroumpos, az előadás rendezője beszél arról, hogy miért otthonos számára a magyar kultúra és miért szeret együtt dolgozni magyar színészekkel.

Ezt követően megismerhetjük a Franz Kafka Jelentés egy akadémiának című elbeszéléséből készült előadás elkészültének körülményeit, és többek között azt is, hogy miért fordulnak újra és újra a kiváló cseh író műveihez. A teljes adás ide kattintva tekinthető meg.

További cikkek
synergy logo
Bár a fesztivál Újvidéken jött létre, útja 2023-ban a magyarországi Színházi Olimpia évében Budapestre a Nemzeti Színházba vezetett, ahol a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében látható. A Fesztiválról Venczel Valentin gondolatait osztjuk meg.
cartea-lui-ruth-7
A Rúth könyve azoknak a fájdalmáról szól, akik a háború elöl menekülve, családjukat hátrahagyva új világba költöztek. A bukaresti Állami Zsidó Színház előadása október 2-án látható.
Comédie Francaise - fotó: Jan Versweyveld
Molière halhatatlan Tartuffe, avagy a képmutató című művének XIV. Lajos által cenzúrázott, háromfelvonásos változata kel életre a Comédie Francaise társulatának előadásában október 7-én este és október 8-án délután a 10. MITEM keretében.