A táncprogramok szerepéről a 10. Színházi Olimpián Kutszegi Csaba Ertl Pétert, a Nemzeti Táncszínház igazgatóját kérdezte.
– Már tavaly decemberben jelentek meg hírek arról, hogy a Nemzeti Táncszínház csatlakozott a 10. Színházi Olimpiához. Honnan, hogyan jött az ötlet, esetleg felkérés érkezett?
– Ott voltunk a sajtótájékoztatón, amikor Vidnyánszky Attila bejelentette, hogy Magyarország elnyerte a tizedik olimpia rendezési lehetőségét, és egyúttal felkérte, felszólította a teljes színházi, előadóművészeti szakmát, hogy ajánljanak programokat. A felhívás arról szólt, hogy hívjunk meg vendégszereplésre külföldi és határon túli magyar előadásokat. Tehát mindenkinek meg volt a lehetősége, hogy elkészítse a saját programtervét, és azt mi időben beajánlhattuk. Fontos üzenet volt már az elején, hogy nem szabtak meg semmilyen irányt, minden intézmény, meghívó társulat olyan saját tematikát alakíthatott ki, és olyan együttest hívott meg a világ bármely pontjáról, amilyet csak akart, szeretett volna. Persze ehhez költségvetést és szakmai koncepciót is kellett társítani, és az olimpia illetékesei ezek közül választottak.
– Tehát a felhívás mindenki számára rögtön elérhető, nyilvános volt, nem volt semmilyen előzetes egyeztetés?
– Már a felhívás után annyi volt, hogy különböző szakágak összekapaszkodtak, például azt tudom, hogy a bábművészek egész országra kiterjedő komplex anyagot nyújtottak be, és mi, táncosok is igyekeztünk országos jelenléttel nagyon gazdag, színes anyagot összeállítani.
– Ez azért is izgalmas kérdés, mert a táncművészet először kapott helyet a színházi olimpián. Ez hogy jött létre? Kinek a fejéből pattant kis az ötlet?
– Erre azt tudom mondani, hogy mi rögtön kopogtattunk a szervezők ajtaján. Aztán, amikor idén április 29-én, A Tánc Világnapján a sajtótájékoztatónkon meghívásunkra felszólalt Vidnyánszky Attila, elmondta, hogy igazából nem is érti, hogy a korábbi években a tánc miért nem képviseltette magát a Színházi Olimpián. Most bebizonyosodott, hogy a táncnak helye van ebben a nagy, nemzetközi színházi rendezvénysorozatban.
– Nézzük meg egy kicsit az együttműködés prózai oldalát! Úgy tudom, az intézményeknek, a meghívó színházaknak megéri, megérte csatlakozni az olimpiához…
– Szigorú szabályok szerint kellett összeállítani a költségvetést. A külföldi együttesek meghívásának költségeire lehetett forrást igényelni, de nem teljes mértékben. Ezért úgy pontos a megfogalmazás, hogy ezek a programok a 10. Színházi Olimpiával együttműködésben jöttek létre. A külföldi együttesek utazását, szállását, fellépti díját, bizonyos mértékig az ezzel kapcsolatos marketingköltségeket is az olimpia biztosította. A bérjellegű költségeket, a rezsit, az egyéb szolgáltatásokat a meghívó fél állta.
– Azért összességében kijelenthető, hogy például az idei Budapest Táncfesztivál (mely fesztiválként szintén csatlakozott az olimpiához) olimpia nélkül nem lehetett volna olyan színes, gazdag, amilyen volt?
– Tudva, hogy az idei és a jövő évi költségvetési lehetőségek szűkösebbek, egészen biztosan állítható, hogy nagy segítség volt az együttműködés a 10. Színházi Olimpiával.
– Ha nem az anyagi előnyöket nézzük, hanem az olimpia szellemiségét, művészi-erkölcsi értékét, hogyan fogalmaznád meg az együttműködés hasznát, tanulságait, üzenetét?
– Mi hiszünk a mozdulatban, a tánc kifejező erejében, és abban, hogy nem csak verbális színház létezik. Ezért nagyon fontos, hogy a tánc önállóan is megmutatkozhatott ezen a színházi eseményen. És nem csak a fővárosban, hanem az egész országot behálózva, több nagyobb és kisebb városban is megjelentek a vendégtársulatok.
– A párbeszédnek, a különböző kultúrák egymásra hatásának egyik, talán legszebb példája, hogy olyan, nemzetközileg magasan jegyzett együttesek, mint az izraeli Vertigo Dance Company vagy az olasz Aterballetto művészei kurzusokat tartottak a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóinak…
– Ez már egy, évekkel korábban elkezdett program, a Nemzeti Táncszínház szervezi, és most persze kihasználtuk az adódó lehetőségeket. A Táncszínház új épülete ehhez színvonalas infrastruktúrát biztosít. A meghívott társulatok erre általában nyitottak, volt úgy, hogy az egész együttes részt vett a kurzuson, de néhány művész mindig készségesen vállalkozik rá. Idén a Vertigo vezetője, maga Noa Wertheim tartott kurzust, de nagy sikere volt az Aterballetto kitűnő táncművészének, Matteo Fioraninak is, akinek az órájára a Budapest Táncszínház táncosai is eljöttek. Egyszerűen lenyűgöző, ahogy Matteo mozog. Ezek a szakmának szánt programok, de gondolunk az érdeklődő közönség szélesebb rétegeire is. Az előadások után közönségtalálkozókat is szerveztünk, amelyeken felkért szakértők vezették a beszélgetést, és így mélyebb betekintést nyerhettünk a társulatok életébe, többet megtudhattunk a látott előadásról.
– Éppen a koreai Mutdance Company Bemut című előadásának a szünetében beszélgetünk a Táncszínházban. Őket a Magyar Nemzeti Táncegyüttes hívta meg, és egyéb közös, kulturális programot is szerveztek nekik. Például beöltöztek egymás népviseletébe, tanulták egymás táncait.
– Ezek mindig nagyszerűen sikerülnek, jó hangulatban történnek. A beöltözés és a közös tánc az együttes székházában, a próbateremben zajlott, de volt közös főzés is a Koreai Kulturális Központban. Én le vagyok nyűgözve a koreaiaktól, néhány éve jártam Szöulban nemzetközi táncfesztiválon, fantasztikus előadóhelyeik, társulataik vannak, gyönyörűen, tisztán dolgoznak. És nagyon nyitottak. Megmutatnak mindent, és nagyon szeretnek ők is tanulni másoktól.
– Most is a színház előcsarnokában a nézőkkel együtt ecsettel írásjeleket festenek, és egyéb kis bemutatókat tartanak…
– A Koreai Kulturális Központ szervezett a közönségnek kis ráhangolókat. Ezeket nagyon fontosnak tartjuk, már a korábbi Budapest Táncfesztiválokon is igyekeztünk bevonni a megjelenő országok követségeit, kulturális intézeteit. Így van ez a színházi olimpián is. Ezekkel még szélesebb perspektívákat tudunk nyitni, általuk jobban megismerhetjük a vendégeink kultúráját, és ezek a továbbiakban nagyon hasznos együttműködések kezdetei lehetnek.
– Már a vége felé jár az olimpia. Hogyan foglalnád össze röviden, milyen az összbenyomásod a 10. Színházi Olimpiáról?
– Én elsősorban azzal szembesültem újra, hogy mennyire elképesztően színes és sokféle a táncművészet. A Peeping Tom együttestől a tradicionális néptáncig, a már említett nagyhírű kortársbalett-együttesek, de például a Csillagok találkozása című nemzetközi balettgálánkon fantasztikus művészek léptek fel, nemcsak klasszikus, hanem kortársbalett-számokkal is. A hazaiak is színesítették a palettát, a Bozsik Yvette Társulat a HA DÔ-t játszotta, amelyben a világhírű koreográfus, Tadashi Endo is fellépett. Frenák Pál a sepsiszentgyörgyi M Studio számára készített előadásával jelentkezett, egészen különleges volt látni, ahogy Frenák stílusa az erdélyi színész-táncosok testén megjelenik. És ezek csak a mi programjaink voltak, ugyanilyen sokszínű műsorkínálat várta és még várja is a nézőket országszerte.
A cikk a Színház.org és Tánckritika.hu együttműködésével készült.
