Június 23-án a Hajógyári-szigeten mutatták be Madách Imre fő művét, Az ember tragédiáját a 10. Színházi Olimpia keretében. Fejes Szabolcsot, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves rendezőhallgatóját, a 15. szín színpadra állítóját kérdeztük arról, hogy mit jelentett a szakmai fejlődésében a Madách Projektben való részvétel.
– Hogy zajlott a felkészülés és a próbafolyamat?
– Hirtelen történt minden. Az egyetemen a második félévben verses szövegekkel dolgoztunk, és sokat foglalkoztunk Az ember tragédiájával is, amelyhez többféle koncepciót készítettünk el. Az évet lezártuk, és már túl voltam a vizsgarendezésen is. Az értékelés után beültem Vidnyánszky Attila Tanár úr próbájára, aki váratlanul felkért arra, hogy a Madách Projekt keretében rendezzem meg az utolsó, 15. színt. Először el sem tudtam dönteni, hogy komolyan gondolja-e, de végül nyolc nappal az Eiffel Műhelyház-beli bemutató, június 23-a előtt megkaptam a feladatot és elkezdtünk dolgozni a színen. A próbafolyamat tehát meglehetősen intenzíven és gyorsan folyt. Be kell vallanom, hogy az utolsó pillanatig bizonytalan voltam abban, hogy sikerül-e összeállítani a színt. Hogy sikerült-e? Erről a közönséget kell megkérdezni.
– Mit adott a szakmai tudásodhoz az, hogy részt vettél ebben a nagyszabású produkcióban?
– A próbafolyamat alatt lehetőségem volt azt gyakorolni, hogy találjam meg az anyag belső zenéjét úgy, hogy az ne csak a szöveg aláfestése legyen, hanem együtt is lélegezzenek. Végül a bemutatón, a Hajógyári sziget csarnokában már arra is figyelnem kellett, hogy kell nagy tömeget mozgatni. Emellett az is kihívás volt, hogy hogyan kezeljem a rendelkezésre álló hatalmas teret: a több ponton zajló eseményeknek erősíteniük kellett egymást, hogy ne osszák meg a közönség figyelmét. Véleményem szerint minden résztvevőnek érdekes tapasztalat volt az is, hogy egy nemzet kultúrája, attitűdje mennyire visszatükröződik a színházcsinálásában.
– Tudtál olyan kapcsolatokat kötni, amelyek hasznosak lehetnek a későbbi szakmai életed szempontjából?
– Nagyon jó kapcsolatokat alakítottunk ki a külföldi diákokkal, és már több országgal is beszéltünk arról, hogy a későbbiekben is szeretnénk együttműködni kisebb színházi projektekben. Ami azonban véleményem szerint még ennél is fontosabb, hogy ez az intenzív próbafolyamat a magyar csapatot is sokkal jobban összekovácsolta. Régóta foglalkoztat, hogy szívesen eltöltenék egy szemesztert külföldön, hogy kicsit belelássak más ország színházi kultúrájába is. Ez a két hét, amelyet külföldi hallgatókkal és oktatókkal eltöltöttem, még inkább megerősített ebben.
